A XV. kerület egyik forgalmas pontján júliusban megnyitott pékség és kávézó hamar a környék kedvencévé vált. Nem véletlenül.
A Panderas Pékség (és kávézó) a XV. kerület egyik forgalmas pontján található, a Kolozsvár utcában, pontosan szemben a piaccal és a környék legendájával, a PléhCsárdával. Ennek ellenére a Panderas nem a régi időket idézi, sem kívül, sem belül, sem a termékei tekintetében, hanem annak a nagyjából 10 éve kezdődött folyamatnak az eredménye, amikor is gombamódra szaporodtak el városszerte az újhullámos pékségek. A tendencia azóta is tart, de már nemcsak a belvárosra meg a divatosabb környékekre jellemző, hanem Budapest kevésbé vonzó részein is kezdenek megjelenni ezek a helyek. És nem csak pékségek, bár mi most pont egy pékségben jártunk.
A nyár közepén megnyitott Panderast Mitru András, röviden Bandi nyitotta meg, a kollégái pedig a barátai, vagyis egy baráti kör adja a hely személyzetét, ez pedig rá is nyomja a bélyegét a pékség-kávézóra. A hely neve egy többszörös szójáték, ami utal egyfelől – becenévként – Andrásra (és a csapat egy másik tagja szintén András, aki a másik alapító-tulajdonosa), másfelől a pan spanyolul ′kenyeret′ jelent, amiből a Panderasban bőven van választék, ráadásul
bármelyik napszakban érkezik ide az ember, mindig van friss sütés. Ez a hely egyik specialitása: folyamatosan sütnek, nyitástól zárásig.
Pontosabban már nyitás előtt is, hisz András pék hajnal 4-től talpon van és dolgozik. De vissza a barátokhoz!
András 2016-ban vágott bele a pékszakma csínjának és bínjának kitanulásába, éveken át az Artizánnál dolgozott, ahol megismerte Sebit – aki a Panderasban a vendégekkel, a vásárlókkal foglalkozik –, valamint az ő társaságát, és ebből nőtt ki idénre az a csapat, ami végül megnyitotta a XV. kerületi pékség-kávézót. A karikatúrastílusú logójuk is barátságos és vonzó látvány, amit Gyenes Dia tetoválóművész készített, eredetileg tetoválásnak, és ez annyira megtetszett nekik, hogy végül ezt választották a hely logójának is, pontosabban az átalakított verziót, amit a Panderas kedvéért szintén Gyenes Dia tervezett.
A Panderas minden hétköznap nyitva van reggel 7-től (hogy a piacra járók is betérhessenek hozzájuk) este 18 óráig. Október 12-től pedig már szombaton is nyitva lesznek, akkor viszont csak 7-től 12 óráig. Árak tekintetében a Panderas kimondottan barátinak mondható, egyfelől azért, mert nem akarják a gyakran túlárazott belvárosi pékségek példáját követni, másfelől pedig azért, mert tudják jól, hogy bár a XV. kerület ezen része felfutóban van, és vannak jobb módú lakosok is, de nem csak ők.
Egy (jól megtermett) kakaós csiga 650, a vajas croissant 490, egy darab zsemle 120, egy fonott kalács pedig 590 Ft-ba kerül. A Győrben pörkölt, brazil eredetű Red Labből készülő kávés italok pedig 650 és 990 Ft között mozognak, alul az eszpresszóval, felül pedig a lattéval.
Természetesen az új idők kihívása, hogy nemcsak hagyományos fehér kenyerük van, hanem különféle mentes termék is, például tej- és tojásmentes, illetve vegán termékek, és minden, amit készítenek, az adalékmentes is. Így náluk nagyjából mindenki megtalálja a magának való pékárut. A Panderas berendezése hívogató és barátságos, amikor az ember betér, hogy megvegye a napi pékáruját, legszívesebben ülne még náluk egy darabig, és ott is maradna. Talán emiatt is van az, hogy bár még csak 2 hónapja vannak nyitva, már szinte egymás kezébe adják a kilincset a vásárlók. A finom szörphöz pedig, amiből 490 Ft egy adag, magad töltheted hozzá a szódát, és ha sokáig maradsz, újra és újra megtöltheted vele a poharadat. Ez egy kedves gesztus a vásárlás mellé.
Elérhetőségek
Panderas Pékség és Kávézó