A nápolyipizza-dömpingben igazi felüdülés, ha valaki egy másik műfajjal tarkítja a budapesti pizzakörképet. Éppen ezért mikor megneszeltük, hogy az Astoria mellett tisztességes New York-i pizzaszeletek készülnek, azonnal meg akartuk nézni.

Hogy ki és mikor készített először pizzát Budapesten, azt nem tudjuk biztosan – kommentben szeretettel várjuk a megoldásokat –, az viszont biztos, hogy a 90-es évek első igazi „hű, wow, ez már majdnem Amerika” érzését a Pizza Hut pizzái okozták. A mai ízlésünktől fényévekre álló pizzák amúgy a vastag tésztás, chicagói deep dish stílushoz álltak legközelebb. 

A szelet pizza széles rajongótáborára való tekintettel a 2000-es években aztán gombamód szaporodtak a rosszabb-jobb – de inkább a rossz és még rosszabb – pizzaszeletezők, ahol a kukoricás, ananászos, csípős paprikás, kolbászos pizzától a gíroszos szörnyetegekig minden megfordult. Közben az éttermekben megmaradtak a szintén hullámzó színvonalú, trattoriastílusú olasz pizzáknál, amelyek között bőven találhattunk szerethető, olaszos darabokat és a magyar ízlésre hangolt, kevésbé autentikus pizzákat is.

Ezt a tendenciát söpörte le az asztalról a nápolyi stílusú pizza a 2010-es évek második felétől. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, aluljárós pizzák is vannak még, de azt tényleg nem lehet állítani, hogy nehéz lenne jó pizzát kapni, hiszen már a külső kerületekben is van 1-2 nápolyipizzázó. Az ízlés alakult, egy sikeres pizzázóhoz pedig már tényleg kell a szaktudás és a minőségi alapanyag is. 

Greilich Attila nem új a vendéglátásban, olyan helyeket csinált a múltban, mint a Soul Food, a Holló és Róka vagy a Post Balaton. Ez utóbbiban már közösen vettek részt Umrai Bencével, aki a Vegazziban kezdte a pályafutását, majd a Donna Mammában tanulta ki a nápolyipizza-sütés esszenciáját. A Post Balatonba már úgy vágott bele, hogy a szakmában sokan a pizzás fiúként ismerték – eddigre a pizzaiolóság mellett már workshopokat is tartott, de komplett konyhákat tanított a nápolyi pizza titkaira.

Attilával sokáig tervezték, hogy közös pizzázót csinálnak, a jelenlegi, „szárnyaló″ gazdasági helyzet és a különösen „erős″ fogyasztás miatt arra jutottak, hogy a szeletbár lenne az ő útjuk. Attila – aki eredetileg egyébként jazz-zenész – öt évet élt New Yorkban, és jól ismeri a „Nagy Alma″ saját stílusú pizzájának legismertebb képviselőit, mint a Joe′s, a Totonno′s vagy a Di Fara, ketten együtt pedig úgy vélték, hogy a budapesti közönség lassan megérett egy igazi New York-i pizzaszeletezőre is.

És hogy milyen is a New York-i pizza? Az amerikaiak nem úgy értik a street foodot, mint itt, a kényelmes Európában, ahol az emberek ráérnek álldogálni, míg megeszik a szelet pizzájukat, különösen New Yorkban folyton menni kell, így aztán esszenciális, hogy a szelet stabil legyen. A roppanós-koppanós halmazállapotra utaló Crusty név is innen van, itt a pizza ugyanis kemény, nem hajlik, nem fittyen le, még akkor sem, ha rendesen meg van pakolva feltéttel. A stílus további sajátossága, hogy szeletben gondolkoznak, mégpedig nagyban.

Itt a 60 centi átmerőjű pizzát 8 szeletbe vágják, és már ránézésre is látszik, hogy nem maradunk utána éhesek. A harmadik fontos pont a feltétezés – a New York-i pizzán nem friss San Marzano paradicsomból készült, hanem főzött paradicsomszósz van, hagymával, fokhagymával fűszerekkel, és sok esetben nem kevés cukorral – bár a durva édesítéstől a Crustyban szerencsére eltekintettek. A feltét mennyisége sem csak jelzésértékű, egymást érik a pepperonik a szeleteken, a rengeteg sajt pedig azért is felel, hogy a szósz még menet közben is a pizzán maradjon. Fontos még, hogy olajat sem használnak a kész pizzára ízesítőnek – a maszatolásmentes sétálás jegyében tört vagy porállagú csípős paprikával, szárított oregánóval lehet az ízeket fokozni. 

A Crustyban a klasszikuson kívül van egy másik, kevésbé ismert stílus is, a grandma vagy granny. Az alapvetően szicíliai bevándorlókhoz kapcsolt, téglalap alakúra vágott pizzaszeletek egy sokkal háziasabb, gyerekkorízűbb élményt takarnak. 

A pizzákat Bence fejlesztette – a kerek pizzák tésztája 1-es lisztből készül, a vízen és a són kívül csak élesztő van benne, 24 órán át kelesztik, 300 fok körül sütik 6-7 percig, míg a granny lágyabb, puhább tésztájáért egy 00-ás liszt felel. A kínálatban jelenleg 8-féle pizza van, de lassan a 9., a havi pizza is melléjük kerül – a helye már megvan. A két klasszikust, a sajtosat és a pepperonisat kerek és szögletes formában is megkapjuk. A grandmapizzák között a harmadik a pepperoni és a sajt mellé a bacon, jalapeño, lila hagyma és fügelekvár feltéteket kapta. A szeletben kaphatók között is van 1-2 merészebb darab az alapokon túl: egy pulled porkos, BBQ-szósszal, egy fehér alapú 5-féle sajttal és egy szintén besameles, fehér alapú csirkemellel, grana padanóval, lila hagymával és spenóttal. 

A New York-i pizza egyik legizgalmasabb tulajdonsága egyébként, hogy pont a tartóssága miatt elbírja az olyan típusú feltéteket, amelyek sem mennyiségben, sem jellegben nem passzolnának az olasz pizzákhoz. Ízlés kérdése, hogy valaki szereti-e, ha csirkét vagy besamelt tesznek a pizzára, de a Crustyban jó ízléssel teszik, és annak sem fog fennakadni a szeme, aki egyébként a basic pizzákért rajong. Hozzáteszem, a mi kedvencünk is a sima sajtos és a pepperonis volt, de letesszük a nagyesküt, hogy a többi is rendben van. 

A Crusty pizzái árban is eléggé rendben vannak: a sajtos még éppen az ezres alatt van, de a mindennel megpakolt szeletek is csak 1590-ért kerülnek a tányérunkra. Tekintettel arra, hogy mekkora adagról van szó – Bence és Attila szerint rendszeres, hogy megtermett férfiak kikérnek két szeletet, de a másodikat becsomagoltatják –, tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy megtaláltuk a környék legolcsóbb ebédjét. Annak pedig, hogy az egyébként nagy kedvencünknek számító nápolyi pizzák mellett egyre több más pizzaműfajt is komolyan vesznek és profi módon készítenek el, külön örülünk.

ELÉRHETŐSÉGEK

Crusty

Címkék