Jelentős szakaszához érkezett a pesti fonódóvillamos-projekt II. ütemének előkészítése.

A BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított az észak-pesti és a dél-budai villamoshálózat összekötésének, a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út rehabilitációjának, valamint a Nyugati tér megújításának a tervezésére. A fejlesztés megvalósításával Kelenföldről és Budafokról akár Káposztásmegyerig és Rákospalotáig is járhatnak majd a villamosok. A Deák Ferenc tér és a Lehel tér között visszaépítendő villamosvágányoknak köszönhetően átszállásmentes kötöttpályás kapcsolat jöhet létre Észak-Pest és Dél-Buda között.

A beruházással olyan villamostengely jönne létre, amely teljesen átszeli a fővárost, hogy átszállás nélkül, kényelmesen és gyorsan utazhassanak a Budapesten közlekedők. A projekt elemeinek megtervezésére irányuló feltételes ajánlati felhívás 2024. augusztus 9-én jelent meg.

A beruházás előkészítése és tervezése az IKOP Plusz program keretében, európai uniós támogatásból valósulhat meg, a BKK az erre vonatkozó támogatási kérelmét már 2024 márciusában beadta. A tervezési munkák főleg arra irányulnak, hogy a villamosok visszatérjenek a Bajcsy-Zsilinszky útra és a Váci út déli részére, vonzó közösségi közlekedési lehetőséget nyújtva az utasoknak a belvároson keresztül.

A tervező feladatai közé tartozik az engedélyezési és a kivitelezési tervek elkészítése mellett az engedélyezési eljárások lefolytatása, a hozzájárulások megszerzése, továbbá a kivitelező kiválasztására irányuló ajánlattételi dokumentáció összeállítása, valamint a megvalósíthatósági tanulmány és a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is.

A tervezés ezeket az elemeket tartalmazza:

  • A Lehel tér és a Deák Ferenc tér között csaknem 2,2 kilométer hosszú új villamospálya, illetve az akadálymentesen elérhető megállók kivitelezése.
  • Kiemelt figyelmet kap a leendő villamosvonal környezete, és a már meglévő szakaszokon több helyszínen megtervezik a megállók akadálymentesítését.
  • Új külsőt kaphat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Váci út belső szakasza, emellett egy későbbi kivitelezés során teljesen átépülhet a Nyugati tér az Újjáéledő sugárutak programban foglaltak alapján.
  • A Nyugati téri csomópontban a jelenlegi felüljáró elbontását tervezik, létrehozva ezzel egy akadálymentes, emberközpontú, élhető városi közterületet.

A kiviteli tervek az eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása és az uniós források biztosítása esetén 2027 második felére készülhetnek el.

(Forrás és borítókép: Budapesti Közlekedési Központ)

Címkék