Az autóbuszok után következzenek a villamosok: azt vizsgáltuk meg, hogy a megállók száma alapján melyek a leghosszabb utat bejárók.

Budapesten jóval kevesebb villamosjárat van, mint buszjárat, mindössze 36, de ezek egy része ún. betétjárat, ami azt jelenti, hogy egy másik járat vonalán közlekedik, csak rövidebb szakaszon és mindig egy meghatározott időszakban. Ha ezeket nem számoljuk, akkor a fővárosban mindössze 30 villamosjárat van, és a legtöbb megállószámot produkáló sem éri el a 40 megállót, bár nem sokkal marad el tőle. A járatok legtöbbje 10-es vagy 20-as megállószámokkal bír, úgyhogy az alábbiakban azokat szedtük össze, melyek 30 fölött állnak.

1-es és 3-as villamos – 32 megálló

Az 1984 ősze óta járó 1-es villamos Budáról (a XI. kerületi Kelenföldi pályaudvartól) indul, és Budára érkezik (a III. kerületi Bécsi út és Vörösvári út találkozásához), közben pedig Pesten is kalandozik. A 18 km-es útvonalát bő 50 perc alatt járja be. Régóta tervbe van véve, hogy az 1-es villamos útvonalát meghosszabbítják egészen Aranyvölgyig, ami további megállókat és bő 3 km-t jelent, de egyelőre nem hoztak döntést a kérdésben. 

A 3-as villamos 2001 októbere óta járja Budapestet, és két korábbi villamosjáratot (13-as és 63-as) vontak vele össze. A Mexikói útról indulva a Bosnyák téren, Örs vezér téren és Kőbányán keresztül a Határ útig közlekedik, és összesen 13 és fél kilométert utazik, amit bő 50 perc alatt tesz meg. Ezen a vonalon is létezik hosszabbítási terv, ráadásul mindkét irányba: Angyalföldön az 1-es villamossal kerülne közvetlen kapcsolatba, a Határ úttól pedig – a Gubacsi hídon át – meg sem állna Csepelig, és ha egyszer valóság lesz az elképzelésből, akkor bizonyosan ez lesz Budapest leghosszabb villamosjárata. De egyelőre itt még nem járunk.

62-es és 2B villamos – 33 MEGÁLLÓ

A belvárost Pesterzsébettel összekötő 2B a főváros egyik legfiatalabb villamosjárata, 2022 augusztusa óta jár. Részben a 2-es villamos útvonalán halad, aztán a Haller utcánál elkanyarodik, és áttér az 51-es, aztán meg az 52-es villamos vonalára. A 15 kilométernyi útját közel egy óra alatt teszi meg. 

A 2B-vel szemben a 62-es járat szinte matuzsálemvillamosnak számít, mivel idén 60 éves, 1964 májusában indult útjára. Rákospalotáról indul és a Blaha Lujza téren végez, ám a Nagy Lajos király útjánál vesz egy éles kanyart, és az Örs vezér tere, majd Kőbánya felé kerül egyet, és onnan az Orczy tér felé jut el a belvárosba. Közel 14 kilométert jár be kb. 50 perc alatt.

17-es és 56-os villamos – 37 MEGÁLLÓ

Az 1-es villamoshoz hasonlóan a 17-es is a Bécsi út és a Vörösvári út kereszteződéséből indul, csak nem az Árpád híd irányába, viszont ugyanúgy a XI. kerületbe tart. A 14 és fél kilométeres útját 50 perc alatt futja: érinti a Kolosy teret, a Széll Kálmán teret és a Móricz Zsigmond teret, majd végigzötyög a Fehérvári úton, és a Savoya parkig közlekedik. Ezt az útvonalát 2016 óta járja a 17-es, mely járat egyébként már 1915 óta létezik, csak időről időre (hosszabb-rövidebb időszakokra) megszűnt, hogy aztán ismét megszülessen, az előzőhöz képest némileg módosult útvonallal. Legutóbb a fonódó járatok bevetése hívta életre. 

Az 56-os villamos szintén 2016 óta létezik, ekkor váltotta fel a 18-ast, ami 1949 óta közlekedett. 17 kilométert fut le 54 perc alatt, a két végpont pedig Hűvösvölgy, illetve Budafokon a Városház tér. Érinti a Széll Kálmán teret, a Krisztina teret, majd a Döbrentei tér után a Duna mellett gurul egy darabon, a Móricz Zsigmond körtérnél pedig a Fehérvári út felé veszi az irányt. A hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedő járat hétköznapokon is csak bizonyos időszakokban jár (6-tól fél 9-ig, majd 13-tól 18.30-ig).

41-es villamos – 39 MEGÁLLÓ

A budapesti villamosjáratok csúcstartója jelen pillanatban az a 41-es, ami a már korábban többször is hivatkozott Bécsi út és Vörösvári út kereszteződénél lévő végállomástól indul útnak, és meg sem áll a Kamaraerdőig, vagyis a III. kerületből a XI. kerületbe tart, és végig Budán is marad, útvonala jelentős szakaszát a Duna partján teszi meg. A Kolosy téren keresztülzakatol, majd a Margit hídnál a Batthyány tér felé fordul, onnan a Móricz Zsigmond körtér irányába gurul, végül a Fehérvári úton át jut el a Kamaraerdőbe. Az 1963-ban indult járat 2016-ban érte el jelenlegi hosszát, ami 18 és fél kilométer, ezt pedig a 41-es több mint egy óra alatt teszi meg végállomástól végállomásig. 

(Borítókép: Hartyányi Norbert - We Love Budapest)

Címkék