A nor/ma, a nor/ma grand, a fekete és a major tulajdonosi köre 2023-ban nyitotta meg a Csemegét a Kecskeméti utcában, a nor/ma mellett, azzal a szándékkal, hogy megmutassák, hogy nézne ki a pékség, ha bisztró lenne. A projekt jól sikerült, és a Csemege is népszerű volt a bisztróstílussal és a kiváló natúrbor-vonallal, a júniust azonban egy jelentős átalakulással indítják, és a nordic stílusú pékáruk mellé egy hasonló hangulatú bisztróvá alakultak.
A boll svéd nyelven ′golyó′-t jelent, az új hely egyik lábát pedig a híres bútorboltnak köszönhetően világszerte ismert svéd fogás adja különböző formákban, a másikat pedig egy kifejezetten izgalmas és kicsit sem hétköznapi brunchmenü. Ez az utóbbi azért is dicséretes, mert a város ugyan tele van jó és kevésbé jó brunchozókkal, de a kínálat a legtöbb helyen nagyon hasonló. A Boll kínálata pedig úgy tud újat mutatni, hogy hozza azt, amit egyébként egy brunchtól elvárunk.
Az átalakulás gördülékenyebbé tételében Ramon Domingo Batta kreatív séfként, Zsinor Anita pedig – a szintén a cégcsoport érdekeltségébe tartozó Kollabból átnyergelve – üzletvezetőként vesz részt.
A Boll belsőben nem változik, a letisztult, minimalista dizájn és a natúr bútorok maradnak, akárcsak a natúr borok – a változást az új brandben egyértelműen az étlap és a koncepció átalakítása hozza. A brunch szekcióban az egyik legizgalmasabb, itthon csak pop-upként itt-ott megtalálható elem a dán smørrebrød, ami tulajdonképpen egy kiváló alapanyagokból készített, kovászos rozskenyéren tálalt szendvics. A feltétek száma végtelen, de
Dániában, Norvégiában és Svédországban egész kultusza van a műfajnak – annyira, hogy nem is kézzel, hanem késsel-villával eszik hivatalosan.
A Bollban négy különböző szendvicsből válogathatjuk össze a reggelinket, van olyan, amin koktélrák, kapros majonéz és lazackaviár van, van, amin főtt tojás, mustármártás és pácolt lila hagyma, céklás-zöld almás radicchióval, és a húsgolyózás szellemében van egy húsgombócos, ribizlimártásos is. A szendvicsek nagyon rendben vannak, és – hála a sokféle feltétnek – egy tányéron annyiféle ízt találunk, mintha egy mini-degusztációsmenüt kapnánk reggelire.
Nagy kedvencünk volt a bundás kenyér is, ami ugyan több helyen is előfordul, itt viszont paprikakrémmel töltve, szarvasgombás tejföllel érkezik. Mindkettőt nagyon eltalálták, de az alapként használt kovászos kenyér dobja rajta a legnagyobbat, pedig az alapvetően puha, fehér pékáruból készült bundás kenyérhez szokott közönséget nem mindig egyszerű a kovászos alapból készült bundással lenyűgözni.
A nor/más kenyér egyébként egy másik brunchfogást is az egekbe emelt, pedig a lágytojásos toast natúrbor-mártással és csukakaviárral egyébként is frappáns replika a klasszikus Benedictekre. Végezetül pedig ott van a rántotta, ami fokhagymás vajban sült homárfarokkal érkezik. A homár olyan luxizás, amit itthon kevés hely mer feltenni az étlapra – különösen ebben a „szárnyaló″ gazdasági helyzetben –, a Bollban azonban ügyesen bánnak vele.
A homárfarok egy pár falatnyi húst rejt, olyasféle apró luxus, mint egy kiskanál kaviár a buggyantott tojáson – nem lakunk jól tőle, de biztosan megkoronázza a reggelt. A tojással együtt pedig teljesen komplett reggeli. A Bollban nem érzik azt, hogy az a hely lennének, ahová az ember homározni megy, viszont a skandináv kultúrának szerves része ez is, így aztán ilyen formában kapott helyet az étlapon.
Árban pedig nem több, mint bármelyik bruncholda extrább Eggs Benedictje. Kóstolni ugyan nem kóstoltuk, de
a brunchok között van egy Budapest módra keresztelt is: a csirkemájpástétomos, zöldborsófasírtos, gombasalátás egyfajta hommage a kádárista konyha Budapest-bélszínje előtt. Az ilyen, apró kikacsintások egyrészt mosolyra fakasztanak, másrészt megmutatják, milyen játékosan illesztik bele a múltat a jelenlegi koncepcióba.
A főételek közül egyértelműan a húsgolyón van a hangsúly. A húsgolyó vicces tematika, mert ha kimondjuk, mindenkinek a bútorboltos változat jut eszébe, pedig a legtöbb nemzetnek van saját húsgombóca. Így aztán a svéd (barnamártásos, áfonyás) mellé került amerikai stílusú (paradicsomos tésztával), magyaros (lecsóval), északi-tengeri (gyökérzöldségekkel) és egy vegán (ázsiai kiegészítőkkel). Hogy a nemzetek versenyében melyik győz, az egyéni ízlés kérdése, de a projekt remekül rámutat arra, hogy mennyi játékosság jutott a konyhára. Ezek az ételek ráadásul könnyen variálhatók is, ami lényeges, mert a szezonalitás nagyon fontos aspektus a Bollban.
A főételek között egyébként más is van: nagyon szerettük a nor/mából érkezett kenyértésztából készült lepényt, ami látványra egy kicsit olyan, mint egy canotto stílusú pizza, de ízre sokkal rusztikusabb, lepényesebb.
A fogás azért is fontos, mert itt jön ki leginkább, hogy a két egység (a nor/ma és a Boll) milyen jól tud építkezni egymásból, hogy a bisztrókonyha hogyan tud átalakítani egy pékséges alapanyagot egy saját fogássá.
A Boll egy izgalmas kezdeményezés, a natúr boros vonallal, az egyedi koncepcióval és a könnyű konyhával együtt egy üde színfolt, és nem csak a környék gasztronómiájában. A pimasz gegekkel, ötletes alapanyagokkal, mégis sallangmentes konyhával operáló Boll remek választás egy lusta brunchhoz, egy barátnős délutánhoz vagy egy izgalmas randihoz is.
ELÉRHETŐSÉGEK
BOLL by Csemege
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
