Eladó és kassza nélküli, applikációval működő kisboltot nyitott a Máltai Szeretetszolgálat a Fény utcai piacon az ország 300 legszegényebb településéről származó prémiumtermékekkel.

A Fény utcai piac második emeletén egy hónapja nyílt FeteKert automatikus üzlet igazi különlegesség mind a kínálat, mind a kivitelezés szempontjából. Bár van már hasonló koncepció, a snacket, kávét, higiéniai termékeket kínáló Vendo Box inkább a szép emlékű Utasellátóra emlékeztet. Az üzlettől pár méterre lévő FeteKert Bisztróban már kipróbálhattuk a Máltai Manufaktúra termékeit, az automata boltban azonban sokkal szélesebb a kínálat a Felzárkózó Települések programjában részt vevő manufaktúrák termékeiből. A program lényege, hogy a 300 legelmaradottabb, legszegényebb településen olyan üzemeket hozzanak létre, ahol a helyi lakosok készítenek termékeket, helyi alapanyagokból.

Az automata üzlet a programot felkaroló Máltai Manufaktúra és a Take It Easy koprodukciójában készült, és teljesen új vásárlási élményt nyújt. Az üzlet fotocellás ajtóval és egy sorompóval van ellátva, ahhoz, hogy bejussunk, egy applikációt kell letöltenünk iOS-re vagy Androidra, amihez a bankkártyánkat is hozzákapcsoljuk. A polcokon lekvárokat, szörpöket, száraztésztát, gyümölcsleveket, teákat, savanyúságokat, különböző aszalványokat és hidegen sajtolt olajokat találunk, de nemsokára a kastélyosdombói sajtmanufaktúra termékei is helyet kapnak az egyelőre még üres hűtőkben. A kitűzött cél 300 település, ezekből jelenleg 180 vesz részt a programban valamilyen termékkel.

A polcok egyébként mérlegként funkcionálnak, így ha leveszünk róluk valamit, amit utána nem helyezünk vissza, annak az ára az üzletből való kilépés után automatikusan levonódik a kártyánkról. A biztonságot ezenkívül 27 kamera garantálja, ami nem a vásárlók arcát nézi, hanem a mozgást monitorozza. A Máltai Szeretetszolgálat által felkarolt projekt egyik fontos pontja, hogy a felzárkóztatás akkor lesz sikeres, ha az adott termékeket a lehető legmodernebb módon értékesítik, ezzel adva egy kis előnyt a helyi manufaktúráknak.

A projekt beindulásának azonban valószínűleg az is jót tesz, hogy a termékeket az ország egyik legfizetőképesebb pontján értékesítik. A FeteKert automata boltban való vásárlás elsőre macerásnak tűnhet, de csak egyszer kell regisztrálni, utána olyan, mintha a saját kamránkba mennénk be. A vásárlásokkal pedig minden alkalommal támogatjuk a leszakadó települések felzárkóztatását. 

ELÉRHETŐSÉGEK

FeteKert automata bolt

Címkék