Ha valamiből nem lehet eleget nyitni Budapesten, az a jó pékség. Infláció ide vagy oda, úgy tűnik, hogy a kovászos kenyérre és a minőségi pékárura még mindig nyitottak az emberek, így aztán igazán izgalmas a budapesti pékségkörkép. Ennek a társaságnak egy új, üde színfoltja a Nyugati közelében nyílt Läget, a skandináv pékség, ami mindjárt el is vitte a város legjobb fahéjas csigájáért járó képzeletbeli díjat.
Osváth Csaba és Osváth Zsófia nagyon fiatalon, az iskolából kikerülve, kalandvágyból indultak el külföldre. Először Angliába mentek, Londonban dolgoztak, ahol Csaba első helye a Savoyba vezetett, a híres szálloda konyháján rögtön a pékek közé került, és ott bele is szeretett a szakmába. A következő években mindenféle pékséget kipróbált, a nagyüzemtől kezdve a kis kézművesen át a több tucat kávézót kiszolgáló elosztóig, majd Zsófival úgy döntöttek, hogy 7 év után országot váltanak.
![lagetpekseg 240126 majork-3](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5459/54596/545967/54596795_c7612186fac7a4d934c2342f10cef1d6_wm.jpg)
Így kerültek Svédországba. Itt már rutinos péknek számított Csaba, így egyre izgalmasabb helyeken dolgozott Stockholmban, az egyik pékségben ő volt az egyetlen nem helyi munkaerő, egy másik helyen pedig a svéd pékválogatottal dolgozott egy csapatban. Végül 12 év után döntöttek úgy Zsófival, hogy hazatérnek, és hazahoznak egy darabot az elmúlt 12 évben tanultakból. A pékség ötlete már rég megfogalmazódott bennük, végül a Nyugati pályaudvar közelében, a Bajcsy-Zsilinszky úton nyitották meg a Lägetet tavaly decemberben. A Läget egyébként svéd nyelven annyit tesz, hogy ′mizu?′, ′hogy vagy?′.
![lagetpekseg 240126 majork-30](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5459/54596/545965/54596575_485ba8a25484bd889489e6c091092412_wm.jpg)
Az üzlet nagy, világos, és tágas vendégtere van, ami fontos, ugyanis a svédeknél a pékség egy egész napos műfaj. Reggelire valami egyszerűt esznek, szendvicset vagy joghurtot granolával, ebédre szintén van helye a szendvicsnek, délután pedig jön a fika, ami a mi fülünknek vicces ugyan, de a svédeknél az 5 órai teával egyenértékű, teázós-sütizős uzsonnát jelenti. Csaba és Zsófi hangsúlyozták, hogy a skandináv pékség náluk elsősorban a szellemiséget jelenti – még akkor is, ha van jó pár svéd pékáru a pultban. Így a letisztult belső, Kránicz Dodó grafikái, valamint a gyönyörű, skandináv mintájú étkezőasztal a fő helyen nagyon sokat tesz azért, hogy tényleg hyggehangulatba kerüljünk a sütink vagy a kávénk felett.
![lagetpekseg 240126 majork-18](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5459/54596/545963/54596323_0768a86df3c6265f66619e52716b5eb6_wm.jpg)
A Läget kínálata is izgalmas, ha éppen a környéken járunk, és meghalunk egy túrós batyuért vagy egy croissant-ért, akkor is beszaladhatunk, de érdemes célirányosan jönni a különlegességekért is. Még akkor is, ha főleg szemléletben tartják skandinávnak a Lägetet, az északi országok legtipikusabb süteményei ott figyelnek a pultban, nem is akármilyen minőségben.
![lagetpekseg 240126 majork-68](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5459/54596/545963/54596341_96977a7a6cafe6ade2b491d0822a399b_wm.jpg)
Három fő kenyerük van az állandó kínálatban: a félbarna, a szezámmagos félbarna és a 30%-os rozsos kenyér, de vannak egyéb kenyerek és heti háromszor bagett is. Zsemlét mindennap kapunk, de ne a közép-európai zsemlékre számítsunk, hanem egy pillekönnyű, lapos, sokkal inkább egy kovászos focacciarokonra, ami egy kis vajjal, sóval és egy pohár vörösborral tökéletes vacsora lehet. Van több bulla is – vagy ahogy itthon jobban ismerjük: bullar –, ez az édeskés tészta egyfajta svéd alap, amit kardamommal, vaníliával, fahéjjal vagy más édes fűszerekkel és krémekkel töltenek; ezekből a kardamomos igazi „must have”, nagyon érződik rajta, hogy Csaba évekig szívta magába a svéd kemencék levegőjét.
![lagetpekseg 240126 majork-44](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5459/54596/545963/54596337_d39a7fad909b32bb5529ef7aa1fc1bec_wm.jpg)
A legnagyobb kedvencünk a fahéjas csiga volt. A műfaj egyébként is népszerű itthon, és a kakaós csiga analógiája mentén haladva sokféle készül belőle – a blundel tésztástól a hajtogatotton át egészen a kelt tésztáig. A Läget fahéjas csigája ez utóbbihoz tartozik, de ami igazán különlegessé teszi, az a rákaramellizált cukor, amitől derékbarát ugyan nem, de ellenállhatatlanul ropogós lesz. A következő hetekben biztosan megkóstolhatjuk a semla nevű svéd különlegességet, egy édes zsemlébe töltött mandulás-marcipános krémet tejszínhabkoronával, aminek most van itt az ideje, Svédországban ugyanis a hamvazószerda (ami idén február 13-ra esik) hivatalos süteménye.
![Semla](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5459/54596/545963/54596347_727c8fd55d2a9203067348f7af06a25d_wm.jpg)
![Fahéjas csiga](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5459/54596/545963/54596391_60aec907445094cf89ba7d5a7747a841_wm.jpg)
A pultban ezenfelül mindig van egy-két apróbb süti, csokis keksz, tart, sós süti és különböző szendvicsek. A Lägetben nagyon figyelnek a minőségre. A Pásztói Bio Malom termékeit használják, de a szendvicsbe valóknak is alaposan utánanéztek, és tartanak pár olyan kiegészítőt, ami szintén helyben készül: lekvárt, granolát és a skandinávok kedvencét, a roppanós crispbreadet is.
![Osváth Csaba és Osváth Zsófi](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5459/54596/545963/54596357_ff0a96a5a383adca71704b0c8b439996_wm.jpg)
Csabi nem egyedül dolgozik a konyhán – ahova egyébként belátunk a vendégtérből –, de megvan az a szabadsága, hogy ha kitalál egy új terméket, akkor azzal addig kísérletezik, míg tökélyre nem viszi, így aztán aki gyakran betér, az is számíthat rá, hogy időnként felbukkan a kínálatban valamilyen izgalmas péksüti Skandináviából, Franciaországból vagy bárhonnan a világból. A Läget egy nagyon jól összerakott koncepció profi kivitelezéssel, sok szeretettel és jó ízléssel megtoldva. Biztosan fogunk még hallani róluk a közeljövőben.
ELÉRHETŐSÉGEK
Läget Bakery
1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 49.
Instagram
Facebook
Weboldal