Sokszor van olyan érzésünk, hogy a Ferenciek terén lévő Ibolya Espresso már régebb óta létezik, mint maga a tér. Történetével eddig azért nem foglalkoztunk, mert számunkra is magától értetődik a léte, pedig egykor kegytárgybolt is volt a helyén, sőt, bő ötvenéves múltja egy ponton merész, mediterrán fordulatot is vett.

Az azonos tulajdonosi körrel rendelkező UltraIbolya presszóban járva csaptunk a homlokunkra: annyira evidenciának vettük a létezését, hogy még soha nem írtunk az Ibolya Espresso történetéről. A Ferenciek terén, a kalandos történetű Király Bazár aljában 1968-ban nyílt meg a presszó, amelynek közönsége tükrözte az épületben lakó változatos lakóközösséget és a helyiségekben működő meglepő szolgáltatásokat. A tulajdonostól úgy tudjuk, hogy az Ibolya üzlethelyiségében a háború előtt rövid ideig kegytárgybolt is működött, és egy 2003-as visszaemlékezés szerint már korábban is működött vendéglátóegység (állítólag tejpresszó) az Ibolya helyén.

A háborúban a Király Bazár nagyobb károkat szenvedett, az üzletek nagy részének sokáig nincs gazdája, a Magyar Nemzet egyik 1964-es cikke szerint a helyiségek többségét raktárnak vagy műhelynek használták. Az Ibolya presszó végül 1968-ban, Mikó Sándor belsőépítész tervei alapján készül el. A Kossuth Lajos utca másik oldalán ekkor már működött a Mézes Mackó és a Jégbüfé is. Ám az Ibolya közönségét már ekkortájt is elsősorban a környéken tanuló egyetemisták adták. 

Egy homályos, de annál érdekesebb pont van a történetben. Nem tudjuk, hogy a presszó hátsó részében található, kicsit magasabb padlószintű helyiséget mikor kapcsolták az Ibolyához, az azonban biztos, hogy ennek a résznek kezdetben külön bejárata volt a Király Bazár belső udvara felől, aminek emlékét még ma is őrzi a hátsó ajtó. Ezt azonban sosem használták, ugyanis a tér felé alakítottak ki nyaranta teraszt.

Ma már nehezen értjük meg, miért lehettek annyira különlegesek a rendszerváltás előtti időszak presszói. Párválasztásban betöltött szerepükről már írtunk, ám a társasági életben is fontosak voltak, ezek a se nem étterem, se nem kocsma, se nem kávézó vendéglátóegységek, amelyek éppen átmeneti jellegüknél fogva voltak alkalmasak arra, hogy sokféle ember találjon bennük egymásra, mint egy offline Facebookon. Ha maradunk ennél a hasonlatnál, akkor 

a presszók Mark Zuckerbergjei a felszolgálónők voltak, akik közül az Ibolya esetében az egyik üzemeltetőt, Rajosnét mindenképp meg kell említeni.

a presszók Mark Zuckerbergjei a felszolgálónők voltak, akik közül az Ibolya esetében az egyik üzemeltetőt, Rajosnét mindenképp meg kell említeni.

A téren zajlott átmenő forgalomnál fogva szinte mindenki megfordult itt. Betértek elegáns hölgyek színházba menet, melósok munkából jövet, az egyetemek közelsége miatt pedig diákok minden mennyiségben. A forgalmas helyen kávéillat, barátságos alapzaj fogadta a vendégeket, a sejtelmes őszi ködöt idéző örökös cigifüstből pedig 26 éven át bontakozott ki Rajosnénak és munkatársainak az alakja, akik a környékbeli diákoknak és törzsvendégeknek nemcsak vendéglátói, hanem sokszor pótanyukái is voltak. A törzsvendégek és az újságok beszámolói ezen a ponton azonban ellentmondanak egymásnak, ugyanis az akkori csapatról nem sok jót olvasni,  fűzős, magas szárú cipőben tevő-vevő, undok felszolgálónők-ről esik szó több visszaemlékezésben, más helyen pedig így minősítik az egyik hölgyet: szőke, ondolált hajú, rekedtes duena, aki erélyesen kelt ki magából, ha meg kellett mozdulnia”.

Én nagyjából ennek az időszaknak a végén kezdtem el látogatni az Ibolyát, még középiskolásként, majd az egyetem első éveiben, és nem emlékszem arra, hogy ilyesmit tapasztaltam volna. Éppen úgy elfért itt a Trainspotting Sick Boyát idéző, kicsit lecsúszott srác, aki jófejségből kifizette az italomat, mikor otthon hagytam a pénztárcámat, mint a gazdasági újságíróként dolgozó szerelmem, a diákok vagy éppen a szüleim korosztálya. Ám nálunk jóval ismertebb arcok is látogatták az Ibolyát, ami a rendszerváltás körül az ellenzéki fiatalok törzshelye, de Réz András kedvence is volt, itt forgott a Moszkva tér egy része, a közelmúltból pedig a Vörös veréb és A Viszkis néhány jelenete is, de ahhoz sem kell túl furfangos paparazzónak lenni, hogy rájöjjünk, a Király Bazárban található Katona Kamra színészei is sokszor megfordulhatnak itt.

Az intézmény életében éppen ezért volt hatalmas törés, mikor Rajosné 2003-ban nyugdíjba vonult. Az Ibolya ezt követően hajmeresztő próbálkozás színtere volt, Mediterrán kávézóvá alakították. Bent vadonatúj mű szőlőfürtökkel, olaszos sárga falakkal, árkádsorral, a homlokzaton viszont az eredeti neonfelírással várták a jövőt. A rövid intermezzo 2008-ban ért véget, ezután az Ibolya újfent értő tulajdonosokhoz, régi törzsvendégekhez került.

A hely ekkor egy nagyobb felújításon esett át, a Dinamo Építészcsoportnak és a MyDesigner lakberendezőinek köszönhetően a belső tér elnyerte jelenlegi formáját, ami azóta csak kisebb fazonírozásra szorult, ekkor alakult ki a markáns, barna-narancs tónusú belső tér is. A törzsvendégek és a presszó különleges kapcsolatát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 

a Rajosné által nyugdíjazásakor elajándékozott berendezési tárgyak egy része (például a lámpák közül néhány) is visszakerült az Ibolyába, visszavásárolták őket az új tulajok.

a Rajosné által nyugdíjazásakor elajándékozott berendezési tárgyak egy része (például a lámpák közül néhány) is visszakerült az Ibolyába, visszavásárolták őket az új tulajok.

Az Ibolya ebben a formában sajnos rövid működés után ismét bezárni kényszerült, 2011-ben vette át a jelenlegi tulajdonos, aki szerencsére nem sokat változtatott, így maradt a mindenki számára nyitott légkör és az eredeti presszóhangulat. Bár külföldiek is sokszor betérnek ide, az Ibolya most is elsősorban a budapestiekhez szól, és éppen olyan változatos a vendégköre, mint a hatvanas-hetvenes években.

A már tíz éve az üzletet menedzselő Szabó Bence büszkén mesél a legkedvesebb törzsvendégekről, akik közül egy korán elhunyt fiatal lány képe kint is van az Ibolya falán. Akad olyan vendég, aki egyetemistaként kezdett az Ibolyába járni, most pedig már az ELTE-n tanít, és üde színfolt az az idősebb, anya-fia páros is, akik minden délután beülnek a presszóba egy rövid beszélgetésre, és a mobiltelefon előtti időket idézve a pultnál érdeklődnek arról, hogy megérkezett-e már a másik.

Noha én mindig csak az egyetem alatt már bevált vodka–kávé–melegszendvics háromságból fogyasztottam az Ibolyában, meglepve tapasztaltam, hogy eléggé változatos az ételkínálat, és eredeti Bambit is lehet kapni. (A Bambit az egyetlen olyan budapesti üzemből hozzák a régi üvegekbe (újra)töltve, ahol még az eredeti receptúra szerint készítik a retróitalt.) A helyet azért mégis az a fajta színes vendégkör és szerethető folytonosság teszi teljesen egyedivé, ami a régi pesti presszók között is egyedülálló volt, és ami miatt még most is megéri betérni ide meginni egy kávét.

Fotókat, sztorikat keresünk!


Van egy jó fotód, sztorid az Ibolyáról? Oszd meg kommentben, vagy küldd el a zsofia.nagy@welovebudapest.com e-mail-címre, hogy feldolgozhassuk és több emberhez is eljuthasson.

Források:


Építészfórum.hu

Átlátszó.hu

  • Gárdonyi Jenő: Mi lesz a belvárosi bazár-udvarokkal?, Magyar Nemzet, 1964. október 20.
  • Selmeczi Bea: Az Ibolyán túli espresso, Magyar Hírlap, 2005. november 11.
  • Újranyit az Ibolya, Pesti Műsor, 2009. október 29.
  • Kápolnai Zita: Belvárosi találkahelyek, Budapesti Nap, 2003. április 11.

Címkék

Elérhetőségek

Ibolya Espresso 1053 Budapest, Ferenciek tere 5. Facebook-oldal Weboldal