Fél évszázad alatt épült fel Budapest legnagyobb temploma – A Szent István-bazilika története

A 18. században még egészen máshogy nézett ki, sőt másról is volt híres az a tér, ahol most a Szent István-bazilika is áll: itt volt a Heccszínház. 

Ezt Tuschl Sebestyén kávéház-tulajdonos építtette, és a színházi darabok helyett állatviadalokkal szórakoztatta a pesti lakosokat. A pódium egyik sarkában a „vérszomjas fenevadak”, vagyis oroszlán, medve, farkas, míg a másikban a heccmester vagy egy feltüzelt vérebfalka állt, a küzdelem végkimenetelére pedig fogadhattak a nézők. Az épületet a század végén elbontották, de a környék nem maradt sokáig üresen: a 19. században egyre többen költöztek ide, így sorra épültek az újabbnál újabb épületek.

A kezdetek

Hogy miért pont ezen a helyen épült fel a templom, abba erősen belejátszott az 1838-as jeges árvíz is. Amikor elöntötte Pestet az áradat, és az emberek próbálták menteni a menthetőt, vagyis az életüket, a lipótvárosiak a mai Szent István tér területén, egy kisebb dombon találtak menedékre a víz sodrása elől. A túlélők számára ez maga volt a csoda, úgyhogy hálájuk jeléül gyűjtést indítottak, hogy a megmenekülésük helyszínén egy templom épülhessen. 

Még a Bazilika előtt, de már a Heccszínház után állt itt egy ideiglenes templom is, amit még Lipótváros egyik leggazdagabb polgára, Zitterbarth János építtetett. Az évek alatt viszont egyre csak növekedett a hívők száma, így hamar kinőtték ezt a templomot, és felmerült a saját plébániatemplom megépítése, melynek tervezésével már ekkor Hild Józsefet szerették volna megbízni.

A plébániatemplom helyett a téren végül egy bazilika épült, az építtetőkben egy percre sem merült fel, hogy ne Hild, hanem valaki más tervezze az épületet.

Három építész is dolgozott rajta

Bár 1845-ben Hild József kapott megbízást a tervekre, aki egy klasszicista templomot álmodott a területre, halála után Ybl Miklós vette át a munkálatokat, és a kor ízléséhez igazítva neoreneszánsz stílusban tervezte tovább az épületet. Ám a Bazilika építése annyi évet ölelt fel, hogy végül egy harmadik építész, Kauser József fejezte be az egészet. A földmunkákat és az ideiglenes templom elbontását már 1846-ban megkezdték, ám a szabadságharc miatt egészen 1851-ig várni kellett a tényleges építéssel. Az építkezés fő mecénása Sina Simon báró volt, aki élete során minden fontosabb magyar gazdasági és kulturális mozgalmat támogatott. Bőkezűen adakozott fontosabb épületeink és intézményeink létrehozásánál, így többek között a Nemzeti Múzeum, a Vakok Intézete, a Nemzeti Színház és az MTA neki (is) köszönheti létrejöttét. 

Ám hiába a bőkezű adomány, a kivitelezés során az építési bizottság még így is igyekezett minél több helyen spórolni, így a kupola támpilléreinél csak a külső réteget készítették téglából, belülre különféle köveket és lomot tettek. Hild nem tudott elég erélyesen fellépni ellenük, így Ybl Miklós volt az, aki próbálta menteni a még menthetőt, de a szerencsétlenséget már ő sem tudta kivédeni. 

Mivel a felfalazott kupola nem bírta a féloldalas terhelést, és még süllyedt is, a pillérek elkezdtek repedezni, míg végül 1868. január 22-én beomlott az egész. 

Szerencsére Ybl még időben leállította a munkákat, és mindenkit kiparancsolt az építkezésről, így nem történt haláleset, ugyanakkor szomorú, hogy hiába jelezte jóval korábban, hogy a kupola állékonyságával bajok vannak, az építési bizottság nem hallgatott rá.

„(A lipótvárosi bazilika) kupolája f. hó 22-kén délután összeomlott. Az összeomlásnak fő oka valószinüleg azon pilléreknek gyengesége volt, melyeken az egész kupola terhe nyugodott, és melyek csak kívülről épittettek szilárd anyagból, belsejök mindenféle lim-lommal tömetett tele. Már deczember hóban mutatkoztak repedések, de a megvizsgálására kiküldött bizottmány oda nyilatkozott, hogy ezek az épitményt nem veszélyeztetik. Január 7-kén azonban már igen veszélyes repedések mutatkoztak — elháritására azonban semmi lépések sem tétettek. Igy előre volt várható e szerencsétlenség, melyet az e napokban uralkodott nagy szelek végre meg is hoztak. Emberélet nem esett áldozatul” – olvasható a Vasárnapi Ujság 1868-as 4. számában.

Freskók, stukkók és rengeteg márvány

Lenyűgöző belépni Budapest legnagyobb templomába, és nem csak azért, mert hatalmas tér és rengeteg mellékoltár fogad, hanem mert tele van képzőművészeti alkotásokkal és ornamentikával. A belsőépítészetért és a templom díszítéséért teljes mértékben Kauser József felelt, aki igyekezett minél több helyen megjeleníteni a névadó Szent István királyt, valamint az Árpád-ház szentjeit. Mi gyerekkorunkban jártunk utoljára a Bazilikában, így meglehetősen kopott emlékeink voltak a belső térről, így a rengeteg aranyra és vörös márványra már alig emlékeztünk, ahogy a pepita kockás padlózat és a részletgazdag mennyezeti díszítések sem voltak már meg nekünk. 

Egyértelmű, hogy a legszebb rész a 65 méter magas nagykupola, amin a mennyország és az Úr, valamint a próféták, Keresztelő Szent János és Krisztus látható. Ahogy a kupola képeit, úgy az alatta lévő négy evangélista mozaikjait is Lotz Károly tervezte. Rajta kívül a kor legismertebb művészei dolgoztak még az épületen, így Than Mór, Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Róth Miksa és Stróbl Alajos is. Utóbbi nemcsak az egyik szoborfülke fehérmárvány szobrát, de a főoltár baldachinja alatt álló, carrarai márványból készült Szent István-szobrot is készítette. A szentély hátsó falán 5 bronz dombormű van, ami a király életének egy-egy jelenetét ábrázolja.

Eredetileg nem is Szent István nevét viselte volna a templom, hanem Ausztria védőszentjéről, Szent Lipótról szerették volna elnevezni

 – ez érthető okokból végül nem így lett. Lollok Lénárd, a templom akkori plébánosa kezdeményezésére döntöttek a magyar szent neve mellett. Szent Lipót alakja még így is felfedezhető a templomban: ha szemben állunk az épülettel, akkor a timpanon díszítésén, Szűz Máriától jobbra a második alak a kis templommal ő, de feltűnik a templomtérben, illetve az altemplomban is. 

Mivel ez egy élő templom, így mindennap van mise, vannak keresztelők, esküvők és temetések, ezért ezek idején a turisták még belépőjeggyel sem mehetnek be. Aki miserenden kívül szeretne imádkozni, vagy elcsendesedne egy picit, az a Bazilika szentélyét körülölelő, félkör alakú Mária-kápolnába tud bemenni. Szerintünk érdemes misén kívül is felkeresni Budapest legnagyobb templomát, mert így egy kicsit jobban bejárhatjuk a templomteret, de felmehetünk a kupola panorámateraszához is, ahonnan egészen új szemszögből láthatjuk a várost. Minket meglepett, hogy 65 méter magasból milyen közel van hozzánk Buda, hogy milyen jól rálátunk az Országházra, de a Puskás Ferenc Stadion, a Nemzeti Atlétikai Központ és persze a MOL-torony sem maradt ki a látnivalók sorából. És ha már valaki jegyet vált, a Kincstárt is érdemes felkeresni, ami amellett, hogy az építésének és a történetének az emlékeit mutatja be, a Bazilika közösségének liturgikus életét is megismerteti velünk.