A 70-es évek építészete nem tartozik a legkedveltebb „stílusok” közé, holott ezek a késő modern házak egyáltalán nem rosszabbak, mint a századelő kedvelt stílusai vagy a kora modern építészete. Nem olyan nehéz rájönni, miért van ennyire hányattatott sorsa az akkor épült házaknak: olyan korban épültek, amely emlékét a mai napig meghatározza a politika, így ezekre a házakra is nehéz objektíven, pusztán az építészeti értéküket vizsgálva tekinteni. Az idei Budapest100 témája pont ezt a negatív befogadást próbálja feloldani, és nemcsak az épületbejárásokkal, de sétákkal, beszélgetésekkel, sőt még egy könyvbemutatóval is.
Mi alapvetően szeretjük ezt a korszakot, mert
érdekes látni, hogyan gondolkodtak ekkor a térszervezésről, a fény-árnyék viszonyáról és az ember-épület kapcsolatáról a tervezők,
de itt már alapvetően az anyaghasználat és a technológia is egészen izgalmas megoldásokat szült. Ami miatt sokan otrombának gondolják őket, abban részben ott van a negatív konnotáció, részben pedig a felújítás és karbantartás hiánya. A negatívumok ledöntésére és a korszak építészetének megismerésére jó példa ez a zugligeti lakóház, ami bennünk olyan londoni brutalista lakótelepeket idéz fel, mint a Fleet Road lakótelep vagy az Alexandra Road lakótelep.
Az Árnyas úti háznál nemcsak a kinézet az érdekes, de az is, hogy milyen jól követi a lejtős terepet – ennek köszönhetők a szinteltolások és az udvaron végigvezető lépcsők is. A telek eredetileg egy hatalmas villa kertjéhez tartozott, a 70-es években ezt szemelte ki a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, hogy dolgozóinak új otthont teremtsen.
A Mezőgazdasági Tervező és Beruházó Vállalat megbízásából a 36 lakásos épület terveit végül két fiatal építész, Vadász György és Perczel Anna készítette, az eredményt pedig még Makovecz Imre is dicsérte. Különösen az anyaghasználat és a homlokzat kialakítása, a formavilág és a részletképzés nyerte el a tetszését, bár az alaprajzát viszonylag egyszerűnek találta. Ahogy a Budapest100 önkéntes kutatójától, Fonyódi Anitától megtudtuk, az alaprajz hagyományosságát a bírálatban is kritikával illették.
„Kiváló anyagérzékkel, kitűnő formakészséggel kialakított és díszített épületté alakult. Az épület tömeg- és részletképzése érdekesebb, szebb, magasabb rendű, mint alaprajzi rendszere. Az épület fent leírt egyoldalúságával együtt azon ritka épületek közé tartozik, amelyek kivételes rangúak, igényesek” – írta Makovecz a Magyar Építőművészetben.
Bár még nem volt teljesen kész, de 1973 augusztusában átadták a házat, leginkább azért, hogy a gyerekek már a közeli iskolában és óvodában tudják megkezdeni a tanévet. Érdekesség, hogy a nyitott játszóterületeken a betonba van vésve az átadásközeli dátum, 1-2 helyen mi még neveket is felfedeztünk. A két egymástól eltolt épületet a lépcsőház köti össze, itt pedig élvezet felsétálni, ugyanis a mozaikcsempével burkolt falon itt-ott kis színes minták bukkannak fel, és az sem elhanyagolható, hogy a függőfolyosókról pont elég fény szűrődik be ahhoz, hogy ne a sötétben kelljen felsétálni.
Kétségkívül a kék homlokzat és a kék pirogránit csempék azok, amik először felhívják magukra a figyelmet. Eredetileg nemcsak a lábazatot, de a harántfalakat is ilyen csempe borította; és hogy mi lett velük? Nem volt túl szerencsés a kivitelező anyagválasztása, sem az, ahogy rögzítették őket, pár évvel az átadás után a csempék elkezdtek lepotyogni az épületről. A 80-as évek végéig fel volt állványozva az épület, így voltak, akik egy rossz minőségű házzal azonosították az építészeket.
A csempéket végül leszedték, a harántfalakat kékre festették, de aki ma arra jár, azért látja az időt: a lábazat csempéi helyenként már elváltak a faltól, és a falak sem egységesek, a világoskék különféle árnyalatait látjuk. Illetve az Árnyas út felőli garázssor is már utólagos építmény, ez egyáltalán nem szerepelt a tervekben, ugyanis pont a ház lényegét takarja ki, ezáltal pedig rontja az összképet.
Ez egy nagyon egyedi, építészetileg nagyon vegyes ház, amibe egyaránt beleláthatjuk a brutalizmus, a késő modern, a posztmodern és a Bauhaus jegyeit is. Nem tudjuk egyértelműen beilleszteni a korszak építészetébe, de ez Vadász György más épületeire is igaz. Érdekelte a képzőművészet, különösen a szobrászat, és ez meg is látszik a házain – így az Árnyas útin is. Az ívelt, csipkés hatást keltő mellvédek, a kerámiahasználat és a kinyúló vízköpők mind a plasztikusságot erősítik, és ezek azok a jellegzetességek, amik miatt Bonta János a „szecessziós posztmodern” kifejezéssel illette ezt a házat.
„Életem egyik legjobb munkájának tartom”
– vallotta róla maga az építész, aki pedig kíváncsi, hogy élőben milyen ez a lakóház, és szeretne még többet tudni a történetéről, annak érdemes ellátogatnia ide a Budapest100 hétvégéjén. A ház részletes programját itt találjátok.
(Borítókép: Major Kata – Budapest100)
