Akik nélkül Budapest biztosan másként festene – Hild József

Ha megállítanának minket az utcán, hogy mondjuk meg, mit tervezett Ybl, Steindl vagy Lechner, kapásból rávágnánk a Várkert Bazárt, az Országházat és az Iparművészeti Múzeumot. Ha Hild Józsefről érdeklődne Szerb Antal marslakója, lehet, hogy egy picit tanácstalanul állnánk előtte, és elsőre nem biztos, hogy Budapest legnagyobb templomán, a Szent István-bazilikán kívül más is eszünkbe jutna. Pár perces töprengés után persze felvillannának előttünk a Budakeszi úti villái, a Csendilla és a Hild-villa, meg az összeomlás előtt álló Karczag-villa – ennek felújításáról tavaly nyáron felröppentek hírek, de azóta csend van róla.

A felsorolt példákból viszont látszik, hogy egyáltalán nem a mi hibánk, ha Hild József személyét nem tudjuk a Bazilikán kívül más nagy volumenű épülethez kötni, mert valahogy ő az az építészünk, aki munkásságának jelentős részét a polgári házak építésének szentelte.

Hild József közel 900 épülettel gazdagította az országot – a budapesti Bazilikán túl részben az esztergomi bazilika és az egri főszékesegyház is az ő keze nyomát viseli –, korának egyik legfoglalkoztatottabb építésze volt. Ezt nemcsak épületei bizonyítják, de az is, hogy legalább száz legényt alkalmazott céhében. Ez a hatalmas „vállalat” azonban nem jelentette azt, hogy Hild kizárólag nagy munkákat vállalt volna el: emeletráépítésekkel és átalakításokkal ugyanúgy foglalkozott, mint villák, bérházak és nagyobb szabású munkák megtervezésével. Igazi nagyvállalkozó volt, művészi ösztöne mellett erős üzleti érzékkel rendelkezett, és még az sem kizárt, hogy egyfajta egyeduralomra törekedett Pesten, hiszen tényleg lépten-nyomon az ő bérházaiba botlunk, még ha nem is tudunk róla.

A népszerűség és az üzleti érzék nem véletlen: a Hildek – mármint a férfiak – többnyire építőmesterséggel foglalkoztak, XIX. századi építészetünk nagy része is hozzájuk köthető. Hild József apja, Hild János volt az, aki Pest első városrendezési tervét elkészítette, Hild pedig már egészen fiatalon ott volt apja mellett az építkezéseken. Itt tanulta el az építőipar és az építészet rejtelmeit, amit kortársaihoz hasonlóan a Bécsi Művészeti Akadémián mélyített el, megtoldva a kihagyhatatlan itáliai körutazással. Róma, Milánó és Firenze utcáit, tereit járva ismerkedett meg testközelből a reneszánsz építészetével, annak szerkezeti megoldásaival, az ókeresztény oszlopos-gerendás templomok szerénységével, amik olyannyira lenyűgözték, hogy szinte élete végéig a klasszicista stílus egyszerűségében alkotott.

Tanulmányútja után Bécsben és Kismartonban is dolgozott, az Esterházyak udvari építészeként, ahonnan apja halála miatt tért vissza Pestre, hogy továbbvigye a családi vállalkozást, noha mesterjogát még nem szerezte meg, és a vándoréveiből (vagyis különböző építészmestereknél eltöltött gyakorlati éveiből) is volt még hátra bőven. A körülményekre való tekintettel a céhmesterek ettől eltekintettek, de előírták neki, hogy gyakorlati idejét egy pesti mesternél töltse, aki nem más volt, mint Pollack Mihály. Hild József 1817-ben mesterfelvételi kérelmet adott be, ám rengeteg munkája miatt mesterfeladatát sosem tudta elvégezni, így az építőmesteri címet végül csak 1844-ben kapta meg, amikor is kérelmezte, hogy ettől a munkától tekintsenek el.

Az 1838-as pesti nagy árvíz elöntötte a belváros alacsonyabban fekvő területeit, hatalmas pusztítást végzett a városban, több épület összeomlott, az újjáépítést követő építkezések pedig átformálták a városképet. Az árvíz utáni építkezésekben Hild József jelentős szerepet vállalt, ebben az időszakban épült fel a legtöbb háza, és az ő tervei szerint állították helyre például a Kálvin téri református templomot és építették fel annak oszlopos előcsarnokát. 

Épületei mindig is emberközpontúak és funkcionálisak voltak, törekedett mindent a hasznosság jegyében megkomponálni, a felesleges mázat nem tartotta fontosnak, a monumentalitásra is csak az egyházi épületek tervezésénél törekedett. A kihasználtságot és a praktikusságot leginkább a bérházainál figyelhetjük meg, igyekezett a fejlődő polgárság számára a legmegfelelőbb háztípust megalkotni. A pesti belső kerületekre jellemző belső udvaros, gangos bérháztípust is neki köszönhetjük, a Roosevelt téren pedig végig az ő palotái sorakoztak – ezekből mára semmi sem maradt. 

Bár a Pesten kivitelezett épületeinek száma meghaladja a háromszázat, sajnos a II. világháborúban több elpusztult vagy úgy megsérült, hogy le kellett bontani – bár tudunk olyan épületéről is, amit egyszerűen csak lebontottak. Ilyen a Lloyd-palota, amit a Pesti Kereskedelmi Testület építtetett magának, és az a hír járja, hogy a Széchenyi téren álló épület volt egykor a főváros legszebb klasszicista palotája. A háborúban csak a tetőzete égett le, a szerkezete nem sérült, így meg lehetett volna menteni. Végül egyetlen oszlop maradt belőle, ez a Kiscelli Múzeum udvarán áll. Ahogy minden nagy volumenű beruházásnál, úgy itt is akadtak ellenzők: sokan kifogásolták, hogy a tervezett épületrész nagy része közterületen áll, nem a testület magántelkén, ráadásul túlságosan díszes is. Utóbbi azért furcsa, mert Hild köztudottan kerülte a túldíszítettséget.

Az ország legfoglalkoztatottabb építészéről keveset tudunk, csak az épületei maradtak ránk, de vélekedése az országról, a városról vagy egyéb társadalmi kérdésekről nem. A Deák téri evangélikus templom főhomlokzatát, a zugligeti Fácán fogadót, a Gerbeaud-házat és a Szent István-bazilikát is jegyző építész élete végéig szerény körülmények között élt lipótvárosi lakásában, ritkán mutatkozott összejöveteleken, tekintélyét nem kamatoztatta, de példamutató munkásságával így is rengeteg követőt szerzett.

A klasszicizmus egyik kiemelkedő alakja volt, aki a selyemgyár- és a laktanyatervezés felé is kikacsintott, és akinek épületei behálózzák és meghatározzák Pest mai arculatát, még akkor is, ha nem mindig vagyunk tisztában azzal, hogy éppen egy Hild-épület előtt állunk.