A világ legnagyobb épületei közé tartozott, és egyszer még az üléstermét is szétverték – A budapesti Parlament

„Micsoda cifraság! Milyen fény, mennyi aranyozás a falakon! A szem nem tudja, hova nézzen.” 

– írta Mikszáth Kálmán a frissen átadott Országházról, ami tényleg maga volt a pompa, sokak szerint pedig már túlságosan is cifra volt. A Duna partján álló monumentális épületet meglehetősen ambivalensen fogadták az emberek, és a legkülönfélébb viták övezték az építését, sőt még egy párbajra is majdnem sor került miatta, de sokan Steindl Imre korai halálát is a negatív kritikákkal hozták összefüggésbe. Ennek ellenére a mai napig az Országház az, ami sokaknak eszébe jut Budapestről, sőt az országról is, és bár szerintünk jó pár olyan épület van a városban, ami ugyanígy megérdemelné a „reflektorfényt”, népszerűségével mi is egyetértünk. Képesek vagyunk mindennap beleveszni a legkülönfélébb részleteibe, legyen szó a villámhárítóként viselkedő huszárokról, a fura és groteszk vízköpőkről és a megannyi kőcsipkéről.

Az ország legfontosabb építészei versengtek a tervezésért

Már a 19. század közepén is felmerült, hogy az országgyűlésnek legyen egy állandó épülete Pesten, ugyanis hol a Redoute-ban, hol a Nemzeti Múzeumban ülésezett. 1843-ban ki is írtak egy pályázatot, amire 42 terv érkezett, ám az egészből nem lett semmi, ráadásul az Országos Levéltárban őrzött tervek nagy része meg is sérült a forradalom alatt. Az 1860-as években viszont Ybl Miklósnak köszönhetően már egy saját épületben ülésezhetett a magyar országgyűlés – ez ma a Budapesti Olasz Kultúrintézet otthona –, bár erről viszonylag hamar kiderült, hogy kicsi, így ismét napirendre került egy potenciális új épület tervezése.

Az Országház építését az 1880. évi XLVIII. törvénycikk határozta el, egy évre rá egy bizottságot is létrehoztak a pályázat lebonyolítására, majd az épület megépítésére, ennek a mindenkori miniszterelnök, akkoriban Tisza Kálmán volt az elnöke, de tagjai között volt Ybl Miklós is. Összesen 19 terv érkezett a pályázatra, amin az ország legnevesebb és legmenőbb építészei indultak, így Steindl Imre, Hauszmann Alajos, Freund Vilmos és Schickedanz Albert is. 

Hogy végül miért Steindl neogótikus terve lett a győztes, ha a közvélemény és az országgyűlés több tagja is ellenezte a németes irányzatot, arra gróf Andrássy Gyula személyében találjuk meg a választ. A grófot angliai utazása során annyira lenyűgözte az angol parlament épülete, hogy valami hasonlót – az is folyóparton áll, és szintén neogótikus –, sőt, még annál is monumentálisabbat szeretett volna itthon is látni, de országházbeli kalandozásunk során idegenvezetőnk megsúgta, hogy mivel Andrássy jó barátságban volt Erzsébet királynéval, Steindl tervének győzelmében az is benne volt, hogy kedvezni szeretett volna a királynénak.

A képviselőkben annyira erős volt a nemzeti öntudat, hogy egyáltalán nem véletlen, miért pont erre a helyre került, és miért akartak mindenképpen egy hatalmas épületet. 

Nagyjából vele szemben magasodik a budai vár, ami az ő szemükben egyet jelentett a Habsburgok éltetésével, így mindenképpen egy olyan épületet szerettek volna az országgyűlésnek, ami megmutatja a magyarok nagyságát, sőt, le is körözi az osztrákokat. 

Annyi folyosó és terem van, hogy ha nem figyelünk, el is tévedhetünk

A saját korában a világ legnagyobb épületei közé tartozott, ezt a monumentalitást mi is tapasztaltuk, ahogy a folyosókon és a különféle termekben sétáltunk, ráadásul sokszor még a tájékozódóképességünket is elveszítettünk, lévén hogy az Országház nemcsak hatalmas, de szimmetrikus szerkezetű is. Az épület 268 méter hosszú, 123 méter széles és 96 méter magas, az épületszárnyak között pedig 10 udvart is találunk. Mi is az egyik belső udvaron keresztül léptünk be az épületbe, jobban mondva az alagsorba, ahonnan egy fával borított és mívesen díszített liften jutottunk fel a főemeletre. Érdekesek ezek a belső udvarok, ugyanis itt felfedezhető Steindl eredeti elképzelése, a csupa téglaépület és a pirogránit díszítés. A mészkőborítás a tartósság miatt került a téglára – 40 millió tégla van az épületben –, meg azért is, mert így jobban érvényesül a neogótika. 

30 000 köbméter kő, 40 kiló 22-23 karátos arany a díszítésekhez, félmillió díszkő, 242 szobor és 691 terem van az Országházban.

A bejárás során megnéztük a főrendiházi és a képviselőházi társalgót is. Érdekesség, hogy míg a képviselőháziban a piros szín dominál, addig a főrendiháziban a kék, ami a nemesség kék vérére utal. A társalgókban egyébként mesterségeket ábrázoló szobrok vannak, a képviselőházi részen pedig 32 olyan szobor van, ami közemberek mesterségeit ábrázolja, ez jelképezi azt, hogy az Országház valójában mindenkié. A szobrok mindegyike eredeti, kivéve egyet, a távirdász kisasszonyét, ami a II. világháború alatt eltűnt, a szocializmus idején pedig egy szocreál szoborral pótolták, ami eléggé kilógott a sorból – csak 2018-ban került vissza az eredeti alapján készült rekonstrukció. 

Steindl a legapróbb részletekig megtervezett mindent az épületen, a neoreneszánsz díszítőfestésnél egyértelműen Raffaellót nevezte meg előképének, rá olyannyira felnézett, hogy a delegációs folyosó egyik mennyezeti festményén is megtaláljuk a portréját. 

Steindl nem szerette volna, hogy sok híres festő és szobrász vegyen részt az Országház létrejöttében, így Róth Miksa, Lotz Károly és Körösfői-Kriesch Aladár műveit találjuk az épületben, illetve egy Munkácsy-festményt, bár ennek elhelyezése nemcsak az építész korában, de még a 20-as években is vitatéma volt. Számunkra a Vadászterem festményei voltak a leglátványosabbak, ezek a magyarországi várakat jelenítik meg, bár ma már nem az eredeti festmények láthatók itt, ugyanis a II. világháborúban egy lőszereskocsi felrobbanása miatt az egész fal elpusztult, és csak 1984-ben festették vissza.

Incidensek és legendák

Azt valószínűleg már mindenki hallotta, hogy Freddie Mercurynak annyira megtetszett az Országház, hogy meg akarta venni, 

egy amerikai turista pedig az üléstermeknél található réz szivartartókat nézte ki magának. Arra a kérdésünkre, hogy vannak-e titkos ajtók és alagutak az épületben, azt a választ kaptuk, hogy nincsenek, bár ha lennének, akkor sem lehetne róluk beszélni, szóval ha van is valamiféle titkos járat, az nem derülne ki. Mindenesetre egy alagútrendszer van az épület alatt, ahol a hűtés és a fűtés történik.

Noha a mai parlamenti üléseken is feltűnnek olykor tiltakozók, és a heves vita vagy az ellenzék bojkottja sem ritka, az 1900-as évek elején ennél jóval durvább incidensek helyszíne volt az ülésterem. Volt olyan, amikor egy vehemensebb pillanatban a miniszterelnököt fejbe találták egy tintatartóval, sőt, 1904. december 13-án 

az ellenzéki képviselők tiltakozásuk jeléül szétverték a miniszterek, a házelnök és a jegyzők foteljeit és asztalait, a berendezések darabjaival pedig a rendőrökre támadtak.

Mindezt az ellenzéki obstrukció (akadályozás) eltörlése váltotta ki, az esemény híre és a fotó is bejárta az akkori sajtót. Évekkel később újra hasonló jelenetek játszódtak le az ülésteremben, ekkor ismét a korábbi eseményhez köthető Tisza István volt a házelnök, aki nem akarta bevezetni az általános választójogot – többek között ez és a személye váltotta ki az ellenzékiek újabb heves tiltakozását. A legkülönfélébb eszközökkel próbálták akadályozni az üléseket, amire válaszul Tisza kitiltotta őket az ülésekről. Erre érkezett az újabb válasz egy ellenzéki képviselőtől, aki rálőtt Tiszára. Ezután még 1917-ben és 1921-ben is lőttek az ülésterem karzatáról, ám az évek és a későbbi diktatúra alatt az ilyen, felhevült ülések megszűntek. 

Persze rengeteg érdekes tény köthető még az Országházhoz, de ha mindet felsorolnák, akkor naphosszat lehetne írni és olvasni ezt a cikket. Akiket részletesen is érdekel az épület története, azoknak érdemes elolvasniuk valamelyik róla készült könyvet, mi a Török András és Wachsler Tamás által írt, A nevezetes magyar Országház és a tér, ahol áll című kiadványt ajánljuk.