Kiállítást és aukciót is rendeznek ikonikus plakátokból a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Campbell leveskonzerv, Marilyn Monroe rózsaszín arca és zöld haja – mindenki ismeri ezeket az ikonikus képeket, Andy Warhol műveit, ahogyan Roy Lichtenstein felnagyított képregényjeleneteit fekete-sárga-piros színeivel. Az viszont már kevéssé ismert, hogy a 60-as, 70-es évek pop-artos világában hasonlóan tehetséges művészek dolgoztak itthon is, többen közülük alkalmazott reklámgrafikusként – megjelenítve az Orient Mokka csodálatos ízvilágát (Bakos István) vagy a remek Biopont, ami eltünteti még a veszélyes ragadozóként ismert tigris csíkjait is (Kemény György).

Bakos István pop-art szellemében készített művei például összetévesztethetetlenek. Leggyakrabban kereskedelmi és filmplakátjain találkozhatunk a popos atmoszférát felvonultató, egyedi, bohém rajzstílusában megalkotott grafikáival vagy Warhol és Roy Lichtenstein egyértelmű hatását tükröző munkáival. Plakátjai gyakorta részesültek elismerésben az Év Legszebb plakátja versenyeken, és 1975-ben különdíjat kapott a Varsói Nemzetközi Plakátbiennálén, ahol kitüntetett munkája a kiállítás hivatalos plakátja lett.

Aztán ott vannak azok az izgalmas pop-art mozi- és koncertplakátok, melyeket Görög Lajos, Máté András, Darvas Árpád alkottak abban az időszakban. A művészek listája szerencsére ennél jóval hosszabb, volt miből válogatni.

A Marczibányi Téri Művelődési Központban április 25-től május 19-ig látható kiállítás ebbe az aranykorszakba nyújt betekintést a hazai pop-art legjelesebb képviselőinek munkáin keresztül. A kiállítás ideje alatt, május 9-én este 19 órától régi plakátokból árverést rendeznek a helyszínen, ahol az alkalmazott grafika legismertebb hazai és külföldi képviselőinek munkáira lehet licitálni. Az árverés néhány darabja a kiállításon is megtekinthető.

Az árverésen négy, úgynevezett újragondolt plakát is felbukkan, kettőt a műfaj egyik legelismertebb grafikusa, Laurent Durieux jegyez. Megvásárolható lesz még Sylvester Stallone legendás filmjének, a Cobrának a plakátja és Tóth József (Füles) Tehéntúró plakátja. Egy tucat idegenforgalmi plakát, többek közt több Balaton tematikájú plakát is szerepel az aukción, valamint a háború előtti kereskedelmi plakátok. Az avantgárd pápájaként aposztrofált Kassák Lajos három plakátjára is lehet majd licitálni az árverésen.

A hazai művészek közül Máté András, Darvas Árpád, Ék Sándor több grafikája, a kortársak közül Fajó János, Schmal Károly rajzai színesítik az aukciót. Nem is beszélve a rengeteg koncertplakátról:a Hungária, Napoleon Boulevard, A.E. Bizottság zenekar koncertfotóiról és egy igazi ritkaságról, a Syrius együttes eddig még sosem árverezett klubkoncert plakátjáról.

(Borítókép: Badits Marcell)

Címkék