A Nagymező utcában, közvetlenül a Két Szerecsen mellett pár hónapja feltűnt egy hangulatos, befelé süllyesztett miniterasz. Vagy inkább ablak, ahová ki/be lehet ülni? Mindegy, minek nevezzük. A hűvösebb időben még puha takarókkal és gyertyákkal hívogatott, most lampionok és párnák között lazíthatunk itt. Az Aperitivo előszoba és végállomás egyben, el is meséljük, hogy miért.
Kevés olyan stabil helyet ismerni a városban, mint amilyen a Két Szerecsen. Lassan 25 éve ülhetünk be hozzájuk csak egy csésze kávéra, egy kiadós reggelire, barátokkal limonádézni, üzleti partnerrel ebédelni, a szerelmünkkel vacsorázni. Sokat látott már a sarki
„Szeró” a jobb időkből és a nehezebbekből is, de mindig az maradt, amiért a kezdetektől megszerettük:
őszinte és megingathatatlan törzshely.
őszinte és megingathatatlan törzshely.
Bisztró, ahol a felszolgálók azért kacsintanak össze, hogy aztán egy aprósággal kedveskedjenek a vendégeknek, ahol tényleg minden mozdulatból az látszik, hogy náluk egy csapat dolgozik, segítve egymást. Úgy, hogy közben a legkomfortosabbá teszik a látogatást a vendégeknek. Legutóbb a reggeliket/brunchokat összegyűjtő válogatásunk kapcsán jártunk náluk, és a megszokott hangulat fogadott. Bár a reggelek is forgalmasak (a Két Szerecsen az elsők egyike volt, akik felismerték, hogy mekkora ereje van az ízletes napkezdésnek), de leginkább délután/este él a Két Szerecsen, és színháznapokon, a hét vége felé bizony szükséges a foglalás is. Mert megesik, hogy random érkezünk, de nem tudunk leülni… jobban mondva nem tudtuk megtenni, egészen az Aperitivo nyitásáig.
Régóta dédelgetett ötlet volt egy olyan hely nyitása, ami egyrészt azoknak kedvez, akik még várnak a vacsorájuk felszabaduló asztalára, másrészt azoknak, akik koccintanának egyet gyöngyöző nedűkkel vagy éppen egy tökéletes gin-tonikkal. Kis csipegetéssel, de nem olyan nagy lakomával. Rapkai Renáta, a Két Szerecsen vezetője és a Fleischer Restobar társtulajdonosa párizsi látogatásai során figyelt fel a jópofa koncepcióra, amikor egy menő brasserie mellé
„előszobát” nyitottak várakozni vagy hosszabban időzni. A Saint-Germain negyedben lévő Le Comptoir nem fogad asztalfoglalásokat, ezért hosszas sorok is kialakulhattak, de aztán megnyitott a közelben a L’Avant Comptoir (az avant franciául annyit tesz:
’valami előtt’), és megoldódott a probléma. Akik Yves Camdeborde-hoz várnak vacsorára, azok előtte beugorhatnak egy aperitifre, kis falatkákra, majd amikor felszabadul az asztal, és már kellőképpen megágyaztak a brasserie modern francia fogásainak, szépen átmennek a
„nagy testvérhez”.
Pontosan ezért jött létre az Aperitivo is, Renátáék pedig a lehető legbájosabban valósították meg. A minap éppen a Nagymező utcában sétáltunk, amikor két, 20-as évei végén járó lány beszélgetését csíptük el: „Úgy beülnék borozni ebbe a helyes ablakba!” És pillanatokon belül le is parkoltak a rollerrel. Bár a folytatást nem láttuk, valószínűleg percekkel később már olajbogyós tányérkával a kis asztalon, egy pohár negronival a kézben folytatták a diskurzust. Ez az ablak tényleg annyira hívogató!
Közben persze odabent is hangulatos a tér: a kávégépek, a sör- és a frizzantecsapok előtt amolyan nyitott, antipastis pult fogad, benne a finomságokkal, amiket meg is szemlélhetünk. Ennél étvágygerjesztőbben nem is lehetne bemutatni a kínálatot: ránézünk az olívákkal, sonkákkal, szalámikkal pakolt pultra, és akkor is választunk valamit, ha nem is vagyunk még éhesek.
Délelőtt 11-kor nyit az Aperitivo, ilyenkor már rendelhetjük a Két Szerecsen néhány tojásos reggelijét (egészen délután 5-ig), illetve átemeltek a nagy testvér étlapjáról néhány megingathatatlan kedvencet is: a marhagulyás és a saksuka is belefér. De ha felvágottakat, szárított paradicsomot, grillarticsókaszíveket csipegetnénk, az is adott.
Az italkínálat pedig első osztályú: az egyszerű balatoni rozétól a francia champagne-on keresztül az argentin malbecig mennek a borok, gin-tonikban is erősek, de ha Aperol Spritzre vágyakoznánk, abból is a legjobbat hozzák ki. Odafigyelő és mosolygós a hely kisebb csapata is, Renáta nem is engedne ebből, és a legnagyobb örömére egy kedves és lelkiismeretes legénység jött össze az Aperitivóban.
Haladó elgondolás mindez az óriási, árnyas fákkal szegélyezett Nagymező utcában. Lehet, hogy a mellettünk ülő asztalnál egy színművész issza majd a feketéjét, vagy elfoglalhatjuk az ablak helyeit, és csak nézzük, hogy mi történik előttünk. Pont úgy, ahogy a lazító franciák, akik kifelé fordított székekről kémlelik az életet.
