Vallásokon és felekezeteken átívelő igazság, hogy jókat enni mindenki szeret, könnyű belátni, hogy egy-egy finom fogás jókedvre deríti és összekapcsolja a legkülönbözőbb embereket is. Erre éreztek rá az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség által üzemeltetett ZSILIP Kulturális Központban, a frissen nyílt Brooklyn Bagelnél. A tömött tésztájú, lukas péksütemény sokunk kedvence, anélkül, hogy tudnánk, valójában egy tradicionális zsidó ételt fogyasztunk, ami kóser változatban is elkészíthető.

Hatalmas ablakok, ahonnan jól látszik a Duna és a Margit-sziget, kellemes terasz, trendi méregzöld csempékkel és arany kiegészítőkkel díszített belső tér. Elsőre nem igazán az jut eszünkbe, hogy egy zsinagóga mellett vagyunk és a helyiségnek közvetlen bejárata van a vallási épületbe, a hely egyik legfontosabb célja pedig, hogy a kóser szabályok szerint étkező közösség tudjon hol enni, ha megéhezik.

Kis bageltörténelem

A bagelhez hasonló péksütemények már 13. századi arab szakácskönyvekben is találhatók, azonban az igazi, „modern” változatot a zsidóknak köszönhetjük. A legenda szerint az első bagel egy bécsi pék ajándéka volt, aki ezzel köszönte meg az 1683-as kahlenbergi csata után a lengyel–osztrák–német hadakat vezető III. (Sobieski) János lengyel királynak, hogy elűzte a törököt Bécs alól. A péksütemény állítólag a király lovaglóképességeire utalva lett kengyel alakú, neve is a német Bügel (kengyel) szóból ered. A bagel, a zsidó pékeknek hála, először Lengyelországban terjedt el, majd innen került Amerikába. 

A finomság mihelyt elhagyta Európát, az USA nagyvárosaiban kezdett hódítani, mai fővárosának pedig New York tekinthető. Az új, kóser bagelező nevében is az itt élő zsidó közösségnek állít emléket. Az általuk hagyományosan fogyasztott változat a krémsajtos, marinált lazacos, amit az édeskés, tömör tészta, a krémes sajt és a hal füstössége abszolút kedvenccé tesznek.

Ha ellátogatunk a Brooklyn Bagelbe, javasoljuk, hogy indítsunk ezzel a változattal (2350 Ft), ha pedig igazi dőzsölésre vágyunk, akkor fejeljük meg egy kis avokádóval is (2850 Ft) a szendvicset. Nagy kedvencünk volt még az egyik legegyszerűbb, az olívás, krémsajtos bagel is (950 Ft). A sós variációk izraeli saltával érkeznek, de édes opciókat is találunk, Nutellával (850 Ft) vagy mogyoróvajjal és áfonyával (1050 Ft).

A sós feltétek és saláták helyben készülnek, a kóser bagel pedig Hamburgból érkezik. Ez azért alakult így, mert bagelt – pláne kóser bagelt – nem olyan egyszerű helyben gyártani, a péksütemény ugyanis jóval több, mint lukas zsemle, különleges módon készül, a kelt tésztát ugyanis először rövid ideig forró vízben főzik, majd kisütik, így lesz a belseje tömör és ruganyos, a kérge pedig akkor jó, ha puha és nem túl ropogós. Ahhoz pedig, hogy egy étel kóser legyen, számtalan szabályt kell betartani, a tejtermékek és a húsok szétválasztásától egészen addig, hogy az étel csak olyan tűzön készülhet, amit a rabbi kapcsolt be, indított el.

A Brooklyn Bagel 12-féle, jórészt vegán szendvicse teljes mértékben megfelel ezeknek az elvárásoknak, ezzel együtt nagyon finomak, érdemes többfélét is kipróbálni a bőséges választékból. Ha valamiért nem vágyunk bagelre, akkor szuper (szintén kóser) helyben készült desszertek, például babkák közül is választhatunk, amiket akár alkoholos italokkal is leöblíthetünk.

A helyet egyébként két rutinos kóserétterem-tulajdonos, a Dob utcai zsinagóga környékén található Tel Aviv Cafét és Carmel Éttermet is működtető Preiszler Dániel és Klopfer Dávid üzemeltetik, de míg ezeken a helyeken elsősorban a vallásos zsidó közösség kiszolgálására törekszenek, a Brooklyn Bagellel ennél szélesebb közönséget szeretnének megszólítani.   

Újlipótváros a hely történetét tekintve is tökéletes választás, hiszen hosszú ideje jelentős zsidó közösségnek ad otthont, a séf és az üzletvezető is a környéken lakik, szeretik és ismerik a városnak ezt a részét. A bageleket pedig ki ne szeretné? Minden adott tehát ahhoz, hogy egy jó kis találkozópont jöhessen létre a ZSILIP mellett, ahol (vallásos) zsidók és nem zsidók együtt reggeliznek, bruncholnak és élvezik a finom ízeket.

Címkék

Elérhetőségek

Brooklyn Bagel 1137 Budapest, Újpesti rakpart 1. Facebook-oldal