Bevallom, hiába nőttem fel Budapesten, a Várnegyed számomra is sokáig egyet jelentett a turistákkal teli Halászbástyával és a Sándor-palotával, a Siklóval és a Budavári Palotával meg persze a lenyűgöző kilátással Pestre. Idősebb fejjel viszont egészen új távlatok nyíltak meg előttem. Ha túllépünk az ikonikus és mindenki által fotózott látványokon, akkor felfedezhetjük például a Tóth Árpád sétányt, ahová a várfalak romjain 1720-ban telepítettek fákat, így ez Budapest első fasora is, a nevét 1946-ban kapta, mivel a költő a közeli Táncsics Mihály utcában élt.
A sétánnyal párhuzamos Úri utcán viszont már egy mesebeli világ tárul elénk, ahol egy- és kétemeletes, színes barokk házak hatalmas boltíves kapukkal, kockakő és rengeteg történet van. Meglehet, hogy ezek a házak elsőre a 17. századba repítenek minket, valójában sokkal régebbi emlékeket találhatunk a falak mögött meg a házak alatt.
A Várhegy alatt komoly barlangrendszer húzódik, ami régen összekötötte az épületeket, másrészt ha szerencsések vagyunk, és bejutunk egy-egy házba, akkor középkori falmaradványokat és több száz éves falépcsőket is találhatunk. A Budapest100 alkalmával nekünk volt olyan mázlink, hogy több lakóházat is felfedezhettünk, így azt is láttuk, hogy a mesebeli látvány a girbegurba utcákon jóval túlnyúlik: a kapuk mögött rejtőző belső kertekről már tényleg csak szuperlatívuszokban tudnánk írni.
A Várnegyed nemcsak az épületek, de az egymásra rakódott történelem miatt is az egyik legszínesebb környék: itt a 13. század a jelennel keveredik, a valamikori polgárváros a budai zsidósággal vagy épp a török korral, a kövek a betonnal és az üveggel. Annyira sajátos hangulatot árasztanak a girbegurba utcák és a kisebb sikátorok, hogy néha még azt is elfelejtjük, hogy Budapesten járunk.
A Hess András téren állt Buda egyik legkorábbi épülete, egy 13. századi Domonkos-rendi kolostor, ami a törökök idején egyre romosabb állapotba került, majd Buda visszafoglalásakor el is pusztult. Később mellette húzták fel a jezsuiták új kollégiumát, aminek szépen felújított homlokzata mögött ma már a Hilton Budapest működik.
A téren érdemes a Vörös Sün házra is szánnunk pár percet, ugyanis ez volt Buda első emeletes épülete, és ez volt sokáig az egyetlen vendégfogadója is. Az 1700-as évek folyamán kertjében tánctermet építettek, majd egy színpadot is kialakítottak, így itt tartottak Budán először színházi előadást, a 20. században viszont már az itt működő nyilvánosházról volt hírhedt.
A Táncsics Mihály utcában van egy középkori zsidó imaház, aminek alapjai még a város alapításakor épültek, a boltíves termet viszont a 15. század körül alakították ki, és a török hódoltság idején lett a szefárd közösség imaháza.
A Bécsi kapu téren ott van a Magyar Nemzeti Levéltár neoromán főépülete, ahol Pecz Samu először alkalmazott vasbeton szerkezetet, de itt találjuk Hatvany Lajos egykori otthonát is, a 7-es szám alatt. A házat a 19. század elején Grigely József volt piarista tanár alakíttatta át, ekkor kerültek fel homlokzatára a Vergiliust, Cicerót, Szókratészt és Liviust ábrázoló domborművek is.
A budai Vár történelmi lakónegyedében sétálgatni tényleg felér egy időutazással, és miközben az utcákon kalandozunk, megcsodálhatjuk a barokk építészet olyan sajátos stílusjegyeit, mint a hagyma- vagy a gúlasisakos torony, a gazdagon faragott kődíszek és a színes homlokzatok a vöröstől a kékig. Mindeközben olyan paloták között kalandozhatunk, ahol egykor Esterházyak és Habsburgok éltek, de láthatjuk a Cartier-palotát és a Stelczer-házat is, amiről az a kísértethistória járja, hogy egykori lakói minden év augusztus 20-án két, egymáshoz bilincselt csontvázat láttak az emeleti lépcsőről leereszkedni.
