Budapest környéke elsőrangú útvonalakat tartogat, ha négylábú kedvencünkkel közös barátságunkat hosszú sétával, kirándulással pecsételnénk meg. A túra után pedig egyre több olyan szuper helyen pihenhetjük ki a fáradalmainkat, ahol kutyánkat is szívesen látják.

A rendszeres napi mozgás, futtatás mellett még a kertes házban tartott kutyusok számára is nagyon fontos lehet a kirándulás, hiszen az új ingerek, szagok, fajtársak jelenléte mellett a hosszú közös gyaloglás még a gazda iránti kötődést is erősíti. Gazdiként pedig nagyon szórakoztató figyelni, hogy négylábú barátunkat mennyire más élmények kötik le a különleges erdei környezetben, mint minket.

A Normafa és a Római-part

Nem kell messze mennünk, ha kedvencünkkel szeretnénk kirándulni, ugyanis az olyan, tömegközlekedéssel jól megközelíthető túrahelyszínek, mint a Normafa vagy a Római-part környéke is bőven kínálnak kutyások számára vonzó opciókat. Ha például biztosra akarunk menni, és a munka utáni romantikus randit még cuki kutyusunk jelenlétével is feldobnánk, akkor a Normafa Grill Terrace kétszemélyes piknikcsomagja mellett a fűben ülve koccinthatunk kedvesünkkel, míg kedvencünk izgatottan elrohan az eldobott frizbiért.

Ha pedig egy rövid, de kicsit különlegesebb időtöltésre vágyunk, akkor maradjunk a Római-parton, és lazuljunk kedvencünkkel a jó öreg Fellini Római Kultúrbisztróban.

Hármashatár-hegy

A II. és III. kerület határán található Hármashatár-hegy jó megközelíthetősége és változatos természeti értekei miatt jó választás lehet a négylábú kedvencekkel való közös túrázáshoz. Nagyon sok útvonal közül választhatunk, a másfél órástól a félnapos kirándulásig, a meredek kaptatóktól a könnyed sétákig találhatunk igényeinknek megfelelő lehetőségeket. A Hármashatár-hegyen vezet keresztül az Országos Kéktúra útvonala, itt találjuk Budapest leghosszabb hegyi panorámaútját, a Guckler tanösvényt és a 2016-ban épült Guckler Károly-kilátót is. A 3,5 kilométer hosszú szakaszon interaktív táblák segítségével tanulmányozhatjuk a budai erdők élővilágát, a panorámában való gyönyörködésre pedig két kilátópont is csábít. 

Rövid, de velős, másfél-két órás túrával juthatunk el az 1929-ben épült Árpád-kilátóhoz. Túránkat itt egy fáradt hétköznap után, négylábú társunkért éppen csak hazaugorva, a Fenyőgyöngye étteremben egy óriás bécsi karajjal (3190 Ft) is indíthatjuk, bár ebben az esetben biztosan számolnunk kell kedvencünk sóvárgó tekintetével, jóllehet ezt a nehezítő körülményt egy kutyabarát étteremben sem zárhatjuk ki. Az Árpád-kilátótól hosszabb és rövidebb túrákat is tehetünk, megközelíthetjük az Oroszlán-sziklát vagy a szép panorámát nyújtó Újlaki-hegyet, de a zöld jelzésen haladva mindössze 15 perc alatt visszajuthatunk a 11-es busz végállomásához is. A megfáradt túratársak pedig az óbudai Semmi Extrában is enyhülést találhatnak.

Naplás-tó

Csend, nyugalom és zéró szintkülönbség: ezt nyújtja nekünk és négylábú barátunknak a kelet-pesti bringakör. A Szilas- és a Rákos-patak, valamint a Naplás-tóként ismert víztározó által körülhatárolt terület azért is remek kutyás kirándulóhely, mert itt idősebb, rosszabb kondícióban lévő házi kedvencek is élvezni tudják a csodálatos, könnyen bejárható környéket. A biciklivel a városból is jól elérhető kirándulóhely számtalan meglepetést tartogat: csendes kertes zöldövezet, patakpart, mocsár és alföldi horgásztó, csodálatos növények, ritka madarak és mocsári teknősök várnak bennünket a városi nyüzsgéstől mentes kirándulóövezetben. Ha pedig megéheztünk a séta közben, akkor megkóstolhatunk egyet a Kalóz Burger ételei közül, amelyek korrekt alternatívát jelentenek a túlárazott belvárosi burgerekhez képest. A büfében kedvencünket is szívesen látják.

Nagykovácsi

Nagykovácsi több szép kutyás túraútvonalat is tartogat. Pest megye legmagasabban fekvő települését minden oldalról tájvédelmi körzet határolja, a kis zsákfaluból pedig a Nagy-Kopaszra és a Nagy-Szénásra is ellátogathatunk kedvencünkkel. Érdemes azonban a saját erőnlétünk mellett kutyánk igényeit is figyelembe venni, mivel mindkét esetben bő félnapos túrával számolhatunk. Ha a Nagy-Kopaszt választjuk, felsétálhatunk a 2006-ban épült, jellegzetes, vitorla formájú Csergezán Pál-kilátóig, és útba ejthetjük a Tarnai-pihenő hófehér dolomitmagaslatait, majd a Sisakvirág tanösvényen indulhatunk hazafelé.

A Nagy-Szénás a Budai-hegység egyik legszebb kirándulóhelye, ahol semmi sem zavarja a körpanorámát, a védett területek számára adható legmagasabb díjat pedig különleges állat- és növényvilágnak helyet adó gyeptársulásaival érdemelte ki. Egyedül ezeken a dolomitsziklagyepeken él például az apró, sárga pilisi len. A növényvilág miatt különösen érdemes végigsétálni a Nagy-Szénás tanösvényen, legyünk azonban nagyon figyelmesek, hiszen a kitáblázás néhol sajnos hiányos. 

Nagykovácsiba visszaérkezve telepedjünk le a könyvesbolttal egybekötött Tandem kávézóban, ahol kedvencünk mellett mi is fölfrissíthetjük magunkat egy itallal. Ha pedig igazán éhesek vagyunk, látogassunk el a hagyományos sváb vendéglátást a könnyed nemzetközi ízekkel keverő Stübli étterembe és együnk egy erdeigombakrém-levest (1200 Ft), vagy üljünk neki egy jó bélszínsteaknek (5500 Ft), míg kutyusunk boldogan hűsöl az árnyékban.

Gödöllő és környéke

Gödöllő már réges-rég több mint kisváros + kastély + egyetem kombinációja. Miért éppen kutyával ne lenne érdemes ide ellátogatni? Az ingyenesen megtekinthető, különleges fákkal gazdagon teleültetett Gödöllői Erdészeti Arborétumot mindenképp érdemes négylábú barátunknak is megmutatni. A különböző facsoportosulások közül már csodálatos illatuk miatt is kiemelkednek a legkülönbözőbb fenyőfélék. 

A hatalmas, sík felszínű, de nagy alapterületű parkban számos pihenő, tűzrakó és játszótér vár bennünket, ahol kutyánk is boldogan elnyargalászhat. Különleges szórakozást kínál a környékbeli Bozótmíves tanösvény, ahol arról tudhatunk meg több információt, hogyan élhetünk túl a társadalmon kívül. Ugyan hazánkban nem túlzottan valószínű, hogy több napra a vadonban rekedünk, mégis érdekes, a természetjárásban nagyon jól hasznosítható információkat tudhatunk meg a mindössze 1,5 kilométeres tanösvény bejárása alkalmával.

A túra után próbáljuk ki a fiatalos, laza Smarni újragondolt fogásait vagy a Caravella kávézó kézműves süteményeit és kávéit. Utóbbi esetében azonban inkább a kerthelyiséget preferáljuk, mivel a tulajdonosoknak két cicája van, akik a beltérben szeretnek ejtőzni.

Hűvösvölgy és környéke

Kompakt és hangulatos kis túrát tehetünk kedvencünkkel Hűvösvölgy környékén is. A Remete-szurdokban jó levegő, meredek sziklafalak, de könnyen, részben akár babakocsival is járható útvonal vár bennünket, az Ördög-árok patak szurdokvölgyében. Elmehetünk megnézni a máriaremetei kegytemplomot csodás ősfás parkjával, ahonnan a Remete-barlangon és Pilisszentlászlón át elérkezünk a Bodzaliget Pihenőparkig, ahol a verselő telefonfülkében Örkény-novellákat hallgathatunk, de zenélő ivókút és mezítlábas tanösvény is van. Ha pedig megéheztünk a sok új élmény hatására, akkor magyaros ízekkel és békebeli hangulattal vár bennünket a közeli Náncsi Néni Vendéglője.

A környék kevésbé ismert látványossága a Fazekas-hegyi bunker, amelynél talán találunk szebb túrahelyszíneket a (pórázzal és szájkosárral) kutyákat is fogadó Gyermekvasút vonalán, de a kicsivel elhagyatottabb környék és az érdekes betontömb csodálatos kilátást és az elmélyülésre remek lehetőséget kínál. Idén sajnos éppen lecsúsztunk róla, de még így is szuper program lehet Pilisborosjenőn a Kevélyhegyi Levendulamező, ahol korábban külön szedési helyet különítettek el a kutyával érkezők számára.

Nemcsak az extrémsport-rajongók, sziklamászók kedvence a Róka-hegyi kőfejtő, hanem kutyával is elsőrangú célpont lehet. Ha pedig nem szeretnénk a környéken lévő tűzrakó helyeket használni és saját ételt készíteni magunknak, akkor látogassunk el az Ürömi Hüttéhez, ahol remek pizzákkal és kutyabarát vendéglátással várnak bennünket.

Szentendre és környéke

Nem maradhat ki Szentendre sem a kutyabarát célpontok listájáról. A tökéletes szentendrei délután kellékei: egy kellemes séta kedvencünkkel a Duna-parton, rövidke lábáztatás, majd egy burger a Kacsakő Bisztróban, ahol zenei programokkal is várnak bennünket. Szintén nagyon barátságos, otthonos és kutyabarát helyszín a Freeride, érdemes megkóstolni egyet minőségi harapnivalóik közül. Ha pedig nagyobb kirándulásra vágyunk, és fárasztanánk kicsit az ebet a jó kis délutáni lazulás előtt, akkor sétáljunk föl a Kő-hegyre és pihenjünk meg a Czibulka János Menedékházban, ahol kedvencünk is velünk éjszakázhat, este pedig a ház előtti placcról gyönyörködhetünk a kilátásban.

A Dunakanyar

Budapesttől ugyan kicsit messzebb van, mégis érdemes ellátogatni kutyussal is a Dunakanyarba. Nyáron a Verőcei szabadstrand közelében együtt is csobbanhatunk, vagy ha kutyánknak nagy a mozgásigénye, megnézhetjük a Csóványosi kilátót a Börzsöny legmagasabb csúcsán, ami után garantált házi kedvencünk esti nyugalma. De ha már arra járunk, akkor térjünk be a Piknik Manufaktúrába és vessünk egy pillantást ételünk mellől a visegrádi várra is. 

A remek útvonalak mellett pedig ne felejtsünk el gondoskodni már séta közben kutyusunk számára a folyadékpótlásról, a megfelelő pórázról és a jutalomfalatokról sem. A gazdiknak tartalmas kikapcsolódást, a négylábúaknak pedig izgalmas, új ingerekben gazdag sétát kívánunk.

Cikkünk a Fressnapffal együttműködésben készült.

Címkék