A Nagy-Kopasz hegy a maga 559 méterével a Budai-hegység legmagasabb pontja, melyet Nagykovácsi felől és a Budakesziből Telkibe vezető út felől is megközelíthetünk. Mindkét esetben kicsit többet kell utazni tehát Budapestről (távolsági busszal vagy kocsival), és érdemes egy jó félnapos kirándulással számolni. A Telki felé tartó országút szélén lévő Hidegvölgyi Erdészlaktól indul a Sisakvirág tanösvény, ez esetben a kilátótól visszakanyarodhatunk, de ha tömegközlekedéssel érkezünk, folytathatjuk is az utat Nagykovácsi felé a tanösvényen, és onnan térhetünk haza Budapestre, szintén busszal.
Már a kilátó felé félúton megízlelhetjük a fenséges kilátást a Tarnai-pihenő hófehér dolomitmagaslatára kivonulva, ahol néhány éve szomorú pusztítást végzett a fenyőkön az ónos eső. Enyhe emelkedőkön érünk a nem feltétlenül csúcsként, inkább fennsíkként magasodó hegytetőre, ahol a 23 méter magas jellegzetes, vitorla formájú, masszív kilátó tetejéről káprázatos körpanoráma nyílik a Budai-hegységre és a Pilisre, a Mátra és a Börzsöny halvány vonulataira és a környező településekre. A kereken 100 lépcsővel ellátott kilátó 2006 őszén épült (vörösfenyőből), névadója Csergezán Pál (1924–1996) grafikus, illusztrátor, híres természet- és vadászfestő, aki tevékeny élete során bejárta a világot, dolgozott az iráni sah udvarában is, utolsó éveit pedig a környéken töltötte – visszavonulva, vadászgatva, alkotva.
A záhonyi születésű művészre gyermekkorában ragadt rá ló- és állatszeretete. 15 éves korában került fel Pestre, alkalmi munkákból tartotta el magát, sikerült azonban beiratkoznia az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakára. A II. világháborúban orosz hadifogságba esett, az oroszországi Szumiban szobafestőként is dolgozott, és ars poeticájára nagy hatással voltak az itteni múzeum orosz kismestereinek vadászfestményei. Végül a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán diplomázott, 1953-ban.
Megélhetési célból tankönyveket illusztrált állatokkal, sokat alkotott vadászházakban, természetközeli helyszíneken. Vadászati, természeti és állattematikájú képei idehaza nem voltak népszerűek, ellenben külföldön, például Németországban kedvező fogadtatásra találtak. Meghívták Kölnbe, Bonnba, Párizsba, majd Iránba is, ahol két évig festett vadakat és lovakat, később Kanadába, Svédországba is eljutott. A hazai kánon nem tartotta kiemelkedő művésznek, ő saját magát is inkább afféle iparosként, mesteremberként definiálta. Megközelíthetetlen remeteként festett, külföldön azonban töretlenül értékelték alkotásait, végül szinte csak külföldi megrendelőknek alkotott – vadászkörökben, megrögzött természetjárók között azonban idehaza is kultusza alakult ki. Hagyatékának megőrzése érdekében halála után létrehozták a Csergezán Alapítványt, rangos díjakat osztva természetfestők számára, amely azonban hét év után megszűnt.
Élete utolsó éveit Telkiben töltötte, a telki vadgazdaság erdei központjának kis tetőtéri szobája műteremként és hálószobaként is funkcionált. Hamvai a kilátótól nem messze, az erdő közepén található Anna-vadászlak mellett nyugszanak, amire a Csergezán Pál-síremlék is emlékeztet. Ha megnéznénk, számoljunk egy jóval hosszabb kitérővel, egynaposra bővült túrázással, cserébe akár őzet is láthatunk, mert errefelé már kevesebben fognak járni.
Felhasznált irodalom:
Tomai Éva: Az ember a képek mögött. Magamfestette portré Csergezán Pálról. Nimród Magazin, 1988, 4. szám
Nagygyörgy Sándor: Csergezán Pál »műtermében«. Nimród Magazin, 1976, 3. szám
Gellért Tibor: A természet festője. Természettudományi Közlöny –
Természet Világa, 1997, 1–12. szám
