Újra bringára pattantunk, és kipipáltuk a következő, Budapest területén belül található, remek kis túrát, melynek során megint csak az volt az érzésünk: valahol máshol járunk, nem is a fővárosban. Végigtekertük a kelet-budapesti bringakört, ami érint két patakot – a Rákos-patakot és a Szilas-patakot – és egy víztározót, amit mindenki Naplás-tóként ismer, és ami a nádasokkal teleszórt, mocsaras környékével együtt természetvédelmi területnek számít, elsősorban is az itt élő mocsári teknősök miatt. De gazdag a vidék növényvilága, és madarak tekintetében is elég szép a felhozatal.
Ismét csak bebizonyosodott, ha az ember kicsit el szeretne menekülni a nagyvárosból, kiszakadhat belőle úgy is, hogy közben mégsem kell elhagynia azt. Elég csak bringára pattanni, és eltekerni – szinte végig bringaúton – Budapest egyik, zölddel teli részére, melyek között szerencsére bőven van válogatnivaló. Ezúttal Kelet-Budapest volt a célpont, ahol több kerületet is érintve megjártuk a Rákos- és Szilas-patakot meg a Naplás-tavat érintő bringakört. Vidéken éreztük magunkat. Előbb látszólag egy csendes-kedves, kertes házas kisvárosban jártunk, majd a Kis-Balaton mocsaras tájain, végül egy faluszéli tó partján valahol az Alföld közepén.
A túra nagy előnye, hogy menet közben igazán nagy emelkedő nem kerül az utunkba, végig viszonylag sík terepen haladunk, ráadásul több olyan egyenes szakasz is van útközben, ahol kicsit még meg is hajthatjuk a gépet. Persze egy idő után a nagy sebességre már nem lesz szükségünk, mert ahogy tartóssá válik a környezetünkben a zöld szín és a buja növényzet, inkább nézelődni támad kedve az embernek. Meg-megállunk, fotózgatunk, és a bringaút mentén kihelyezett tájékoztató táblákat olvasgatjuk, melyek arról számolnak be, hogy milyen fa előtt állunk épp, vagy hogy melyik madárfaj éldegél a lombok között, a fejünk felett. Itt bizony előbújik az emberből a lelkes kis természetbúvár.
A Naplás-tó, melyben fürdeni sajnos tilos, viszont egész sok horgász ücsörög a partján, nem beszélve a napozókról és a pihenőkről, maga a csend és a nyugalom. Itt nincsenek sörös pultok, kajás bodegák, meg semmi olyasmi, ami nagy és hangos tömeget vonzana oda, csak egy pihenőrész WC-vel meg bringatárolóval, pár asztallal és székkel. Ide tényleg csak az jön ki, aki a természetben szeretne gyönyörködni, és a lehetősége abszolút meg is lesz rá.
A tó melletti, kifejezetten tekintélyes méretű mocsaras részen élnek a teknősök. Olyan misztikus-vadregényes ez a táj, hogy amikor legelteti rajta a szemét az ember, rögtön megkísérti a gondolatkísérlet, hogy ha bemenne a nádasos sűrűjébe, a buja növényzetből különös lények csápjai úsznának felé, sárkány-félék és gyíklények, lidércek és bestiák, meg talán még Hany Istók is rákacsintana egy teknős hátán lovagolva. Ám olyan bukolikus a mocsár környéki táj, a közepén a sima víztükrű tóval, olyan megnyugtató az egész, hogy gyorsan elillannak a magyaros fantasy képei.
A tó mellől nehezen indul tovább az ember, de mégis csak hajtja belülről a tekerés vágya és már azt is jól érzékeli ekkor, hogy a bringakör változatos útvonalat kínál a számára, és kíváncsi, hogy még mit láthat. Például fákkal körbeölelt ligetes részt, játszóteret, amitől megjön a kedve, hogy kicsit újra gyerek legyen, de aztán mégse, kiváló hamburgerező is az útjába esik, meg egy nagyon menő BMX-pálya. A lényeg ebből pedig az, hogy amikor hazaér, úgy fogja magát érezni a bringás kiránduló, mintha ezen a közel 40 km-es kerékpáros túrán legalább 400 km-nyi látnivalója akadt volna.
