Évtizednyi extázis – TechnoCool, avagy a magyar képzőművészet a rendszerváltás és 2001 között

Egy személyes dologgal kezdem a Magyar Nemzeti Galéria új, röviden csak TechnoCool néven futó kiállításáról szóló beszámolót. Pont abba a generációba tartozom, mint a kiállított művészek nagy része, és aktívan részt vettem a 90-es évek technóforradalmában is. Elektronikus zenéken nőttem fel, ott voltam számos egykori legendás bulin (például Frankhegyen), és pár alkotót (a magyar elektronikus zenészeket beleértve) is ismertem/ismerek személyesen azok közül, akik a most megnyitott kiállításon szerepelnek. Személyes kötődésem miatt volt is erős otthonosságérzésem, amikor végigjártam az MNG tényleg lenyűgözően sokrétű kiállítását, ami nemcsak ennek a 12 évnek a legjobb alkotóit és munkáit sorakoztatja fel, hanem magát a korszakot, a művek hátteréül szolgáló évtizedet is alaposan körbejárja. 

Akit érdekelt és nyitott szemmel járt meg élt a 90-es években, az egy sor alkotót és alkotást ismerni fog, 

kezdve Nagy Kriszta Kortárs festőművész vagyok című képével, ami nagyon sokáig ki volt állítva a Lövölde téren, a trolimegállóval szembeni óriásplakáttáblán. De említhetem a Vákuum TV videóit – a csapat tagja volt többek között a 80-as évek alternatív zenei közegéből érkezett és a Meteo című mozi egyik főszerepét is eljátszó Kistamás László vagy Till Attila is –, és ebben az időszakban (1994-ben) indult a kísérletező képzőművészet kultikus projektje, a Kis Varsó is. És végül, de nem utolsósorban a Nagy Imre és társai 1989-es, Műcsarnok előtti felravatalozása okán, Bachman Gábor és ifj. Rajk László által tervezett, az egész Hősök terét, beleértve természetesen a kiállítóhelyet is beborító gyászdíszről készített fotók is a kiállítás részét képezik. Talán már ebből is érezhető, hogy a Nemzeti Galériában kiállított munkák rendkívül sokszínűek és változatosak. 

A 90-es évek világszerte kicsit hurráoptimista hangulatú volt, Magyarországon még inkább, elsősorban az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltásnak köszönhetően, ami régóta nem tapasztalt szabadságérzettel töltötte el a magyarokat, köztük a művészeket is. De a határok megnyitása, a régi, fojtogató rend bukása és a Nyugat vívmányainak megjelenése mellett a technikai fejlődés vívmányai (az egyre profibb számítógépes játékok meg egyáltalán a komputerek egyre nagyobb számú megjelenése az otthonokban, az új képi eszközök meg a képszerkesztő programok), a testmódosítás lehetősége a plasztikai sebészet által, a reklámkultúra, a modern divat és végül, de nem utolsósorban az elektronikus zene meg a DJ-kultúra (beleértve ebbe a drogokat is) óriási hatással volt a képzőművészekre is, akik ugyan kritikát (is) megfogalmaztak a korral szemben, mégis jellemezte őket – legalábbis eleinte – egy nagy fokú pozitivista nyitottság is, hogy akkor mostantól minden szép és jó lesz. 

Persze nem lett minden szép és jó, ezt ma már tudjuk jól, sőt sokkal rosszabb lett, mint azt akkor, abban a minden tekintetben felhevült állapotunkban gondoltuk. A mából visszanézve még mindig hiteles, ám naiv is az a hit, ami egyes munkákból árad, és meg is mosolyogtató, de természetesen keserű ez a mosoly. Mert miért hagytuk, hogy aztán ne olyan legyen, mint szerettük volna? Hol és mi romlott el? A TechnoCool kiállítás jó érzékkel 2001-nél hagyja abba, nem véletlenül. 2001. szeptember 11-e volt a vízválasztó, ami a 90-es években született és évről évre egyre inkább apadó hit halálát jelentette. Ott ért véget az a tényleg frenetikus és felszabadult bő évtized, és kezdődött el a máig tartó lassú erodálódás, beköszöntött a sötétség kora. 

Aki (hozzám hasonlóan) meg- és túlélte a 90-es évek gyakran vad, bizarr és őrült időszakát, vagy az, aki az életkoránál fogva nem volt a sűrűjében, vagy még nem is élt akkor, de érdekli a korszak, nekik mindenképpen ajánlott a TechnoCool. Utóbbiaknak azért, mert teljes képet kapnak, hogy milyen volt akkor a (magyar) világ és valóság, és hogy amit most szeretnek, például a zenében, annak mi volt az előzménye, mi adja az alapját. Honnan érkezett az, ami most van. Aki pedig akkor is ott volt, és most is itt van, annak egyfelől jól fog esni a visszatekintés, a régi emlékek újraélése, az akkori zenék felidézése (rengeteg 90-es évekbeli zenébe lehet belehallgatni) az ambienttől kezdve a technón át a drum & bassig. 

A TechnoCool kiállatás egyfelől tökéletes összefoglalása és bemutatása az időszaknak, annak a bámulatos kornak, másfelől jófajta nosztalgiája is van, a szív pedig összefacsarodik, mert azok a „boldog békeidők” a naiv hittel együtt – de nevezzük inkább egészséges idealizmusnak – mára tovatűntek. Arra viszont készüljön fel mindenki: ha mindent elolvasunk, megnézünk és meghallgatunk, az legalább 3-4 órába fog telni. De nem hiszem, hogy bárki bánni fogja. Ennyit bőven megér ez a pazar időutazás.