A 19. század második felétől megjelenő köztéri emlékművek jóval többet jelentettek egyszerű szobroknál: pontos lenyomatai voltak az adott korszak politikai és ideológiai viszonyainak. Ahogy a választójog bővülésével a politika egyre szélesebb rétegeket ért el, úgy jelentek meg a tömegek befolyásolásának különféle eszközei is, és ezek között az emlékműveknek is fontos szerep jutott. Ebben az időszakban többnyire olyan történelmi alakoknak és eseményeknek állítottak emléket, amelyek mögött széles társadalmi egyetértés állt. Nem jellemző, hogy vitatott, megosztó figurákat örökítettek volna meg, ám nézeteltéréseket már akkor is kiváltott, hogy milyen formában, stílusban valósuljanak meg ezek az alkotások.
A 20. századi magyarországi politikai fordulatokat azonban már gyakran kísérte a szobrok és jelképek eltávolítása vagy lerombolása. Ez a jelenség alapvetően kétféle módon jelent meg. Az egyik inkább indulati jellegű volt, érzelmi gesztus. A másik inkább megtervezett folyamat, amelyben a cél a közterek újraértelmezése volt.
Heinrich Hentzi-emlékmű
Az egyik legkorábbi szoborrombolás a Heinrich Hentzi-emlékmű megsemmisítésére tett kísérlet volt. 1852. július 11-én állították fel a Szent György téren Heinrich Hentzinek az emlékművét, amely már a kezdetektől sem aratott osztatlan sikert. A császári és királyi vezérőrnagy ugyanis meglehetősen kétes szerepet töltött be az 1848-as szabadságharcban, és magyarellenes is volt. Az emlékmű tehát sokakat provokált, a lakosság a kezdetektől fogva követelte eltávolítását, sőt folyamatos parlamenti viták, interpellációk, politikai provokációk, felháborodott újságcikkek tárgya volt a hírhedt emlékmű. A negatív érzéseket tovább erősítette, hogy a kiegyezést követően a Monarchia tisztviselői sokszor magyar honvédeket vezényeltek ki az emlékmű megkoszorúzására, amelyet a köznyelv beszédesen csak „Szégyenoszlopként” emlegetett.
A szobor elleni bombamerényletet 1895. április 3-án hajtották végre, ám inkább egy pukkanásra sikeredett. A Pesti Hírlap így számolt be róla:
Dinamittal akarta múlt éjjel egy exaltált ember a budavári Szt. György téren levő Hentzi-szobrot a levegőbe röpíteni. A merénylet nem sikerült. A szobornak egy kis pörkölődésen kívül semmi baja nem eset.
1899-ben egy Erzsébet királynét ábrázoló szobor felállítása miatt eltávolították eredeti helyéről a Hentzi-emlékművet, és később a budai hadapródiskola kertjében – a mai Pasaréti úti honvédségi akadémia területén – helyezték el újra. Ott állt egészen 1918-ig, amikor végül megsemmisítették. Az egyik legkorábbi filmhíradó is megörökítette, ahogy a szoborról letört darabokat a Parlament előtt zajló tüntetésen tovább aprítják.
A Tanácsköztársaság alatt további szobrok tűntek el közterekről, mivel a hozzájuk kapcsolódó jelentésréteg, a dualizmus világa már nem volt összeegyeztethető az új ideológiai kerettel. Megsemmisítették a millenniumi emlékmű Ferenc József-szobrát, és ideiglenes faszerkezetekkel és vörös drapériákkal burkolták be a történelmi múltat megjelenítő szobrokat, többek között a Gellért-szobrot, Andrássy-szobrot, a Körönd szobrait.
Gömbös Gyula felrobbantása
A nemzet kegyelete szobrot emelt néhai Gömbös Gyula miniszterelnök emlékének. Pásztor János szobrászművész márványalkotását a kormányzó úr jelenlétében leplezték le a Döbrentei téren. Tasnádi Nagy András, a képviselőház elnökének emlékbeszéde. Mint minden nagy cselekvő államférfi, őt is első sorban a jövőt formáló tényezők érdekelték. Mélységesen tisztelte a múltat, szívesen tekintett vissza történelmi példákért. […] Ez a szobormű pedig nemzedékről nemzedékre őrzi az ő áldott emlékét. Főméltóságú kormányzó úr, mély tisztelettel kérem, kegyeskedjék megengedni a szobor leleplezését
– konferálták fel Gömbös szobrának felavatását egy 1942-es filmhíradóban. Az avatóbeszédet Tasnádi Nagy Pál, a képviselőház elnöke tartotta. Pásztor János alkotása díszmagyarban jelenítette meg a néhai miniszterelnököt, ám nemhogy nemzedékről nemzedékre nem tartott ki, két évet sem bírt ki a helyén.
1944. október 6-án, Gömbös Gyula halálának nyolcadik évfordulóján, egy kommunista akciócsoport, az ún. Marót-csoport felrobbantotta a szobrot. 1945 után a szobor felrobbantását szimbolikus eseményként, az antifasiszta harc kezdeteként értékelték.
Ez a szobor jelképezett mindent, ami Magyarországon az elmúlt huszonöt évben aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt
– írta naplójában 1944-ben Márai Sándor.
Tisza István hasra fektetése, Werbőczy fejest ugrása az aszfaltba
A második világháború után általános szoboreltávolítási hullám indult, amely szintén a korábbi politikai rendszerekhez kötődő emlékműveket érintette. Így történhetett meg, hogy Tisza István egykori miniszterelnök monumentális, 1934-ben felavatott budapesti (Kossuth téri) emlékművét 1945 tavaszán, a szovjet megszállást követően ismeretlen tettesek hasra fektették. A 17 méteres, Zala György és Orbán Antal által készített alkotás maradványait 1948-ig bontották el végleg, helyére később más emlékművek kerültek. A szoborcsoport egyes elemei fennmaradtak, és ma a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményében találhatók. A kompozíció tetején álló nagy méretű kőoroszlánt a XII. kerületi Hegyalja úton helyezték el, azon a területen, ahol egykor a tabáni temető volt, és ahol a Buda ostromában elesett honvédek nyugszanak. Az eredetileg Magyar bőség néven ismert szoborcsoport Esztergomba került, ahol előbb Munka címen, ma pedig Magvetőként lett ismert. A baloldali csoportot a II. kerületi Hűvösvölgyi úti laktanya udvarán állították fel, Búcsúzó katona elnevezéssel. A Kossuth tér átépítésekor az emlékmű rekonstrukciója is megtörtént, és a helyreállított alkotást 2014-ben, az eredeti helyszín közelében ismét felavatták.
Míg a Tisza-szobor ledöntőiről nem tudni semmit, a Nemzeti vértanúk emlékművének lerombolása már a filmhíradó kamerája előtt történt:
A Ságvári téren éktelenkedő Ellenforradalmár-emlékművet, amely az új, demokratikus Magyarország mártírjainak megcsúfolása volt, a főváros ifjúsága ledöntötte talpazatáról, hogy ezentúl eggyel kevesebb emlék őrizze a reakció hőseinek dicsőségét
– tudósítottak.
A jobbágyságot röghöz kötő Werbőczy-szobor ledöntését is dokumentálták 1945. május 6-án. Ez a szoborledöntés is az „úri rend” bukásának jelképévé vált, de további sorsáról nem maradt fenn adat. A szobrot 1908. december 15-én avatták fel a Kígyó tér (ma Ferenciek tere) déli oldalán, a Belvárosi Kávéház előtt, és egyike volt annak a tíz szobornak, amelyet Ferenc József ajándékozott a fővárosnak. A ledöntött szobor fejjel lefelé derékig a földbe fúródott, nyakába pedig egy táblát akasztottak a következő szöveggel: „Ugye mostan lóg az orrod, meghozták a földreformot!” A megmozdulás „spontán” jellegére jól rávilágít, hogy a szobor ledöntését egyenruhás rezesbanda kísérte.
A Népszava 1945 májusában a Werbőczy-szobor ledöntése kapcsán általánosságban így fogalmazott a köztéri szobrok további sorsáról:
Budapest népének, az ország népének ne kelljen olyan szobrok, emlékművek mellett járnia, olyan utcákon közlekednie, amelyek az egykor uralkodó osztály bűnös, elfogult, vélt jogait minden eszközzel, tehát terrorral és gyilkossággal akarták megőrizni. Tehát el ezekkel a rossz emlékeket idéző művekkel és nevekkel. És az olyan szobrokat, amelyek művészileg csapnivalók, diribdarabra törjük, de amelyek szépek, vigyük a múzeumba a rokka és a rézbalta mellé, ha megőrizzük a jó szobrokat a művészettörténészek számára, ugyanakkor eleget teszünk az igazságnak is.
Szobortisztogatás a háború után
A háborút követő átmeneti időszak után a hatalom egyre inkább a kommunistákhoz került, és ezzel párhuzamosan felgyorsult a főváros „megtisztítása” a nemkívánatosnak ítélt emlékművektől, de számos, a háborúban megrongálódott szobrot is leromboltak. 1947-ben elvitték a Szabadság térről a trianoni gyásznak emléket állító Magyar Fájdalom szobrát is, amelyet a Margitszigeten állítottak fel Napfürdőző nő címmel (ma a Soproni Gyógyközpont rehabilitációs részlegének parkjában látható).
Ez év tavaszán Faludy György költő és társai döntötték le a talapzatról Prohászka Ottokár szobrát, amely a Károlyi-kertben állt. Fülöp Elemér alkotása a száműzetéséből hazatért egykori miniszterelnököt, Károlyi Mihályt nagyon zavarta, az ő kérésére került sor a szobordöntésre. A szobor mellékalakjai már a II. világháborúban részben megsemmisültek, a megmaradt főalak feje a döntés során letörött a testről, amit másnap a hívek a talapzatra helyeztek. A szobor sosem került vissza a helyére, hanem eltűnt, ám 1984-ben előkerült, és felállították a székesfehérvári Prohászka-templom előtt.
Sztálin-csizma és az 1956-os szobordöntések
A monumentális Sztálin-emlékmű létesítésének ötlete a szovjet politikus 70. születésnapja előestéjén, 1949. december 20-án fogant. A szoborra pályázatot írtak ki, a döntéshozók végül Mikus Sándort választották, aki akkorára álmodta Sztálint, hogy Budapesten nem volt akkora műterem, ahová a nyolc méter magas nagy minta elfért volna, így külön helyiséget kellett építeni a gipszminta elkészítéséhez. A Felvonulási téren lebontottak mindent, ami erre a területre esett. A szobor a tribünnel együtt végül tizennyolc méter magas lett.
1956. október 23-a estéjén a szobrot több tízezres tömeg jelenlétében ledöntötték, de mivel túl nagy volt, lángvágóval térdnél elvágták a csizmát, ami ott maradt a hatalmas talapzaton. A gigantikus szobortestet végighurcolták Budapesten, a fejét ott hagyták a Blaha Lujza téren, darabjait széthordták. Pécsi Sándor színművésznél maradt Sztálin egyik csuklója, ami ma múzeumban látható.
De nem csak a Sztálin-szobrot döntötték le: a Gellért-hegyen álló Felszabadulási emlékműről ledöntötték a szovjet katona figuráját, amelyből végül szintén csak a csizmája maradt a helyén. Megsérültek a Szabadság téren, a Vigadó előtt, valamint a Gellért téren álló szovjet hősi emlékművek is. A Szabadság téren található volt A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép feliratú, Sztálin 70. születésnapjára készült alkotás másolata, emellett a két parlamenter-emlékmű és az ország számos pontján álló szovjet emlékmű is hasonló sorsra jutott.
Újraéledő testrészfűrészelések a rendszerváltáskor
A rendszerváltás után Budapesten a kerületek sorra bejelentették, milyen szobroktól akarnak megszabadulni, mit tartanak direkt politikai emlékműnek. Végül a Fővárosi Közgyűlés állította össze azon szobrok listáját, amelyeket lebontottak és átszállítottak a budatétényi Szoborparkba. A városligeti Lenin-szobor, a Kun Béla (ma Ludovika) téren lévő dombormű, amely a Tanácsköztársaság vezetőit örökítette meg, szintén lebontásra került. Rajtuk kívül még 50 emlékmű került eltávolításra 1991-től.
A hivatali út ellenére előfordultak azonban még erőszakosabb szobordöntések. 1990. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján egy kis párt tagjai például vörös festékkel öntötték le és a Sztálin-szobor mintájára térdben fűrészelték el Münnich Ferenc szobrát a mai Honvéd téren.
Csillaghegyen 1992-ben a helyi felszabadulási emlékművet döntötték le, a fejét lefűrészelték és ellopták. Az emlékmű egy Niké volt, feje fölé emelt pálmaággal, rajta egy ötágú csillag (Niké új fejjel, az ötágú csillag helyén pedig kis virágmotívummal Bátonyterenyén látható ma). Az akcióban MDF-es és SZDSZ-es önkormányzati képviselők is részt vettek, ami élénk sajtóvitát váltott ki, és rendőrségi vizsgálat is indult annak megállapítására, történt-e köztörvényes bűncselekmény.
Sok esetben eltüntetés vagy szobordöntés nélkül sikerült megváltoztatni az emlékművek jellegét. Például a Gellért-hegyen található Felszabadulási emlékműről 1992 elején leemelték a szovjet katonát, leverték a talapzat feliratait és domborműveit, a cirill betűs feliratot, az aranyozott ötágú csillagot, a címert is. Így vált fokozatosan azzá a Szabadság-szoborrá, amit ma is ismerünk.
Források:
- Csizmák a talapzaton – Szobordöntések- és eltávolítások Budapesten
- A rendszerváltás szimbolikus lezárása; az 1992-es „szobortalanítás”
- Így kell tenni a kényelmetlen emlékművekkel: tudomásul venni, hogy vannak
- A Sztálin-szobor története
- „Valahol el kell mondani az ünnepi beszédet” – Pótó János történész köztéri szobrainkról
(Borítókép: Pesti Srác 2 – Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
