Szórakozás

„Elég sok mindenen átmentünk az elmúlt tíz évben” – LavaLava-interjú

Fotó : Csudai Sándor / We Love Budapest
lavalava, party, diszkó, house, techno

A LavaLava csapat 2008-ban alakult és azóta havi rendszerességgel pumpálják a friss vért fővárosunk elektronikus zenei vérkeringésébe. Tolo, Fanki Ridm és Falcao klubestjeinek keretében debütált itthon Max Cooper, Matador vagy KiNK, de elhozták Budapestre Robert Hoodot, a Bicepet és Leon Vynehallt is. Január 26-án ünneplik majd a fennállásuk tizedik évfordulóját, ennek kapcsán beszélgettünk velük.

We Love Budapest: Meséljetek a kezdetekről, mikor és hogy jött az életetekbe az elektronikus zene és a DJ-zés?

 

Tollner Máté (Tolo): Dávidnak, a testvéremnek elég nagy szerepe volt benne, szóval szerintem mondja el ő előbb. (Én nála vettem észre először, hogy alapvető zenekészítő szoftvereket használ és az ő lemezjátszóját érintettem meg először.)

 

Tollner Dávid (Falcao): Nekem nincs különösebb „születéstörténetem”, általános iskola végén vagy középiskola elején egyik számítógépguru osztálytársam mutatott tracker programokat, amik a zenekészítő szoftverek ősei voltak, nagyon nyolcbites külsővel. Hangmintákat lehetett időzítve pakolgatni bennük és hasonlók. Megmutatta, elkezdtem használni aztán egyszer a kezembe került egy Freee magazin, amiben volt egy zeneszerkesztői melléklet. Először csak amiatt vettem meg, aztán ahogy lapozgattam, eléggé vitt magával ez a világ. Vicces, mert azt hiszem pont egy DJ Budai 2002 mixlemezből volt hozzá egy pár számos melléklet és csodálkoztam, hogy az akkori rádiós slágerekhez képest milyen „száraz” zene van rajta. Aztán szép lassan rossz társaságba keveredtem, elkezdtem technóbulikba járni és minden más már igazából jött magától…

 

WLB: Hogy jött ebből a partiszervezés?

 

Falcao: A partiszervezésnek egy nagyon prózai oka volt: így tudtunk fellépési lehetőséghez jutni. De ebben már vastagon benne volt Máté keze, ha rajtam múlik, valószínűleg még mindig csak a Kinizsi-kolibulikban (régi Közgáz kollégiumi klub a Kinizsi utcában – a szerk.) zenélnék.

 

Tolo: Ebben a történetben talán az az érdekes, hogy meg sem próbáltunk promókat küldözgetni szervezőcsapatoknak és nyomulni náluk, helyette rögtön megteremtettük magunknak a lehetőséget, hogy fel tudjunk lépni közönség előtt.

 

Tollner Dávid (Falcao), Tollner Máté (Tolo), Gubucz Sándor (Fanki Ridm)Fotó: Csudai Sándor / We Love Budapest

 

WLB: Melyik volt az a három olyan saját rendezésű estétek, amiről visszatekintve úgy gondoljátok, hogy sikerült szintet lépni vele?

 

Tolo: Az első valószínűleg az első rendezvényünk volt, ami létrejött még a régi Kashmir klubban, bár akkor még K2-nek hívták – manapság azt hiszem a Food Truck Udvar van a helyén. Számomra talán az volt az első mérföldkövünk, a második meg az első külföldi fellépő, Max Cooper. Ha még egy harmadikat is kell mondani, akkor talán a tavalyi három kiemelt esténket választanám a Bicep-pel, Robert Hooddal és a Studio Barnhaus label nighttal. De ezek közül is talán Robert Hood volt rám a legnagyobb hatással. Jó érzés, hogy azt a bulit meg tudtuk szervezni és testközelből érezhettük egy ilyen őslegenda auráját, hozzáállását.

 

Gubucz Sándor (Fanki Ridm): Szerintem a 2010-es évek, amikor még először voltunk a Corvintetőn – vagyis akkor még így hívták –, talán egy „húsvéti locsolóbulit” csináltunk és utána havonta legalább egy eseményt rendeztünk ott.

 

Tolo: Ez is egy érdekes mérföldkő. Úgy jutottunk el oda, hogy Prieger Zsolt (az Anima Sound System alapítója) volt akkoriban a programszervező, és valahogy kapcsolatba kerültünk vele. Régóta szerettünk volna már a Corvintetőn rendezni egy partit, de nyilván olyan szervezőcsapatoknak adták a hétvégi dátumokat, akik régebb óta benne voltak az éjszakában. Egyszer viszont akadt egy húsvét vasárnap, amelyet senki sem akart elvállalni, megkeresett minket Zsolt és mi megcsináltuk, aztán onnantól egyre gyakrabban léphettünk fel ott, mondhatni a rezidenciánkká vált.

 

WLB: Szerintetek mi kell ahhoz, hogy egy szervezőcsapat tíz évig ne csak fenn tudjon maradni, de még szinteket is tudjon lépni? Mennyire érzitek telítettnek a jelenlegi piacot?

Tolo: Szerintem jelenleg sokkal telítettebb, mint tíz éve, megkockáztatom hogy tízszer annyi szervezőcsapat van most, mint mikor indultunk. Ugyanakkor tízszer annyi ember indul el szórakozni, mint 2008-ban. Ahhoz meg, hogy ilyen sokáig fenn tudjon maradni egy szervezőcsapat szerintem a lelkesedésen túl kell az, hogy tudjon reagálni a trendekre, a világ változásaira – akár zeneileg, akár kommunikációban, hozzáállásban, bármiben. Elég sok mindenen átmentünk az elmúlt tíz évben: az elektrótól indultunk, volt egy erősebb technóhullám aztán szerintem a harmadik-negyedik év végére jutottunk el oda, amit már fixen képviselünk, a house-nak és a technónak arra a fúziójára, amit szívesen felvállalunk most is.

 

10 Years of LavaLava
  • 1200 - 2100 Ft
  • 2018.01.26. 22:00 - 2018.01.26.
  • Lärm
  • 1073 Budapest, Akácfa utca 51. (1. emelet)

Falcao: Én ezt olyan szűknek nem érzem. Nem mondanám azt, hogy megérkeztünk valamibe és csak azt játsszuk. Volt olyan, hogy csak elektró vagy csak technó, mára pedig megöregedtünk és mindent játszunk, amit szeretünk. Nem érzem, hogy a harmadik-negyedik év után kialakult egy nagyon erős út, amin megyünk.

 

Tolo: Én úgy fogalmaznék, hogy egy időben specifikáltabbak voltunk: volt egy csak elektró-korszakunk, aztán egy csak minimál-korszakunk, most pedig van egy minőségi elvárásunk a fellépők felé, de hogy azon belül mit játszik, house-t, technót, diszkót vagy mást, az mindegy.

 

Fanki Ridm: Az ízlésünk még ma is folyamatosan formálódik, még a house-on belül is.

 

WLB: Amikor indultatok, mik voltak a legnagyobb kihívások, és ezek napjainkig hogy változtak?

 

Tolo: Nagyon más volt akkoriban a világ, főleg ami a bulik kommunikációját illeti. Nehezebb volt eljutni az emberekhez, kevesebb digitális platform volt, még a MySpace számított a legjobb helynek arra, hogy eljussunk a potenciális célközönséghez. Emellett viszont nagyon mentek a fizikai formátumok: matricák, a szórólapok, a plakátok – volt olyan, hogy közel tízezer szórólapot szórtunk ki egy parti kommunikációja kapcsán. Ott álltunk a Merlin előtt egy-egy hasonló rendezvény alatt egész éjszaka és nyomtuk az emberek kezébe flyereket. Mivel nem volt Facebook, kevesebb volt az infóáradat, kevesebb volt a zaj, az emberek nyitottabbak voltak az információkra. Egyszerűbb volt meggyőzni őket egy-egy bulival kapcsolatban. Ma egyszerűbb elérni őket, viszont sokkal nagyobb a verseny és valahogy ki kell tűnni a zajból.

 

WLB: Vannak egyébként olyan partisorozatok, hazaiak vagy külföldiek, amiket inspirálónak találtok, próbáljátok átvenni az ő gyakorlataikat?

 

Tolo: Szervezőcsapatok is vannak, de inkább a helyek meghatározóak: fél évig laktam Berlinben és ott a Berghain nagy hatással volt rám. Amit ők zeneileg-művészetileg képviselnek, azzal maximálisan tudunk azonosulni, viszont mi egy olyan kommunikációs hozzáállást nem engedhetünk meg magunknak, mint ők. Vagyis azt, hogy kvázi nincs kommunikációjuk a közönség irányába. Van egy honlapjuk, amin fent vannak a programok, de nem költenek reklámra, Facebookon sem hoznak létre eseményeket. Számunkra ez egyelőre nem opció, de talán tíz év múlva…

Fotó: Csudai Sándor / We Love Budapest

Falcao: A kihívás részhez egy pillanatra visszacsatolnék. Az első pár évben mindenképp az volt a kihívás, hogy meggyőzzük az embereket arról, hogy olyan előadókra is jöjjenek be, akik számukra ismeretlenek. Az első pár évben azt az egy szegmenst tudtuk Budapesten képviselni (megjegyzem, az elsők között). Mi voltunk azok, akik olyan produkciókat hívnak, amik még az áttörésük előtt állnak. Így kisebb anyagi kockázattal tudtunk egy bulit lebonyolítani, a közönség meg nyomottabb belépővel tudott megnézni egy friss előadót. Erre eleinte nagyon nehéz volt rávenni az embereket, de a Max Cooper buli például meglepően jól sült el.

 

Munkánk visszaigazolásaként éljük meg, hogy akit mi például a Corvintetőn bemutattunk hat-nyolcszáz embernek, az egy évvel később már a(z akkori) Balaton Soundon játszott tömegeknek. Régebben ez volt a kihívás, míg mondjuk a Berghainnak sosem okozott problémát, hogy egyáltalán ennyi ember bejöjjön. Ezért is engedheti meg magának, hogy olyan kommunikációt folytasson, amilyet. Az elmúlt öt évben viszont Budapest eljutott egy nagyon elkényeztetett szintre, gyakorlatilag olyan fellépők váltják egymást hétvégente a pultokban, akkora a műfaji változatosság az underground elektronikában, amit akárcsak öt éve el sem lehetett volna képzelni.

 

Tolo: Öt éve szerintem azért már elkezdett erősödni Budapest, de tíz éve, amikor kezdtük egy nagyon látható tendencia volt, hogy az igazán érdekes előadók javarészt elkerülnek minket. Bécsig kellett menni értük, így láthattuk például Loco Dice-t egy keddi napon a FLEX-ben vagy Jon Hopkinst a Pratersaunában karrierük hajnalán. Ez azóta megfordult, Bécset szerintem simán utolértük ezen a téren.

 

WLB: A mostani partikerülettel kapcsolatos vitákon sokszor elhangzik, hogy hiába a sok buliturista, a szervezők nem profitálnak belőlük, mert inkább az ingyenes programokat keresik, nem fizetnek ki mondjuk három-négyezret egy Robert Hoodért.

 

Tolo: Én alapvetően nagyon örülök annak, hogy így fellendült a főváros turistaforgalma – még akkor is, ha ennek csak egy nagyon kicsi része az, amely nálunk csapódik le. Úgy gondolom, hogy megvan az a kis hányad a turisták között is, akiket a bulikból is az a szegmens érdekel, amilyeneket mi szervezünk és a Facebookon vagy a Resident Advisoron keresztül rá(nk) is találnak.

LavaLava: Denis Sulta (UK)

WLB: Ha Londonhoz hasonlóan itthon is lenne egy polgármestere az éjszakai életnek, akik esetleg ti lennétek, milyen intézkedéseket hoznátok?

 

Tolo: Ami most elég nagy sajtóvisszhangot kapott, az az erzsébetvárosi csendrendelet és hogy éjfélkor mindennek be kéne zárnia. Szerintem ennek nagyon rossz hatásai lehetnek – alapból nem szabadott volna idáig jutnia a helyzetnek, hogy egy ilyen népszavazási ötlet felmerüljön. Én úgy látom, hogy a hatóságok eddig nem végezték rendesen a dolgukat. Nem a szórakozóhelyek tehetnek arról, hogy a brit turisták az utcán könnyítenek magukon vagy hogy pörög a prostitúció. Ezek kordában tartása a rendőrség feladata lenne. Valamint az önkormányzatnak mediálnia kellett volna a vitát a szórakozóhelyek és a lakók között. Ha pedig a szavazáson egy elmarasztaló döntés születne, akkor sem változna túl sok minden: több ittas turista bolyongana céltalanul az utcákon éjfél után (és kevésbé koncentrálódna a centrumba az éjszakai élet).

 

Fanki Ridm: Amit Berlinben jelentettek be nemrég, az egy nagyon jó példa a vezetői hozzáállás-különbségre: a város egymillió eurót költ a klubok és a környéken található ingatlanok hangszigetelésére.

 

Falcao: Szerintem amit most tapasztalunk, az egy tüneti dolog. A szórakozás Budapest vonzerejének egy nagyon fontos szelete, amiben csak egy kis rész az elektronikus zene. Gondolj bele: egy épületen belül ott van a Fogas, a Robot, az Instant és a közel háromszáz főt befogadni képes LARM, ez nagyjából leképezi az ide érkező turistáknak is az arányát. Amit Tolo mond, az szerintem csak tüneti kezelés, de hogy hogy legyen Budapest tíz év múlva is egy kulturált, vonzó és európai célpont fiataloknak, az egy nagyon érdekes kérdés, amiről sokáig tudnánk beszélgetni.

 

WLB: Január 26-án a LARM-ben ünneplitek majd a kerek évfordulót. Mi alapján állítottátok össze a születésnapi lineupot?

 

Tolo: Nem volt egy átfogó elképzelés, ami összetartja a fellépő tíz embert. Zeneileg persze a tizedik születésnapunkon is minőségi dolgokat szerettünk volna prezentálni, de nincs egy titkos kapocs, ami összefűzi ezt a tíz embert. Szerettük volna, hogy a fiatal generáció is megmutatkozzon, például a PIZZA AMORE srácok, de azt is, hogy legyenek olyanok, akik a történelmi alapokat képviselik, mint DJ Budai vagy GABOR KRAFT. Az volt a cél, hogy egy nagyon sokszínű, korilag és zeneileg is nagyon vegyes, de azért mégis koherens lineupot rakjunk össze.

Fotó: Csudai Sándor

WLB: Milyennek látjátok a következő tíz évet?

 

Tolo: Folytatjuk azt, amit eddig is csináltunk. Továbbra is havi klubest a LARM-ben, amire júniusig az összes külföldi fellépő le van már kötve, közülük egy lesz, aki már járt nálunk, a többi újonnan bemutatott friss és aktuális előadó lesz. Emellett azt tudjuk ígérni, hogy a rendezvényszervezés mellett saját zenékkel is igyekszünk egyre inkább előrukkolni. Úgy néz ki, idén létre fog jönni egy régi álmunk: a lemezkiadó. Az első kiadványunk már tervben és folyamatban van, valószínűleg ősszel lehet majd kézbe venni. Szeretnénk ebben a jövőben ebben az irányban is kiteljesedni.

 

WLB: Mi tesz valakit jó DJ-vé? Milyen egy jó DJ-szett?

 

Falcao: Erre nagyon nehéz válaszolni. Ha a szelekció és a technika között kell választani, akkor én inkább azon az állásponton vagyok, hogy előbbi az sokkal fontosabb. Szerintem csak hármunk között is nagyon eltérő, mit tartunk egy jó DJ-szettnek, én a magam részéről értékelem a változatosságot, az eklektikát. Valakinek egy szétesett szett az, amire én azt mondom, hogy tök jó volt. Ha a közönség reagál és megy vele, akkor én attól tudok olyan maradandó élményt kapni, amitől úgy megyek haza, hogy aztakurva. De volt már olyan is, hogy a lemezlovas számról számra építkezett, egyik választásból jött a másik és a végeredmény egy két órás masszának tűnt, mégis emlékezetes volt. Mindkettőre akadnak példák.

 

Tolo: Én is szeretem a lassabban építkezős dolgokat, de azt még jobban mikor a DJ meg tud lepni valami váratlan dologgal.

 

Falcao: Pont a napokban beszéltünk amúgy erről, hogy mikor van az, hogy fel lehet rakni mondjuk egy klasszikus diszkóslágert egy buliban? Ahhoz, hogy ezeket a nagy meglepetéseket bevállalhassa a DJ, ahhoz előtte bizonyítania kell. Egy főidős szett első felében építkezés kisebb váltásokkal, aztán ha a DJ ráteszi a kezét a közönség lüktetésére, utána engedheti meg magának, hogy felrakjon ilyeneket, akkor jön az igazi katarzis. Ha valaki rögtön az elején elkezd óriási slágereket durrogtatni, azt még nem érdemelte ki, hogy megtehesse.

 

Tolo: Abszolút egyetértek, én is úgy érzem, hogy akkor tud ütni egy-egy ilyen classic disco / furább trekk, ha előtte már megágyaztak neki. Ha meglepő választás meglepő választást követ, akkor elvész a wow-faktor.

 

WLB: Hogy bírjátok az éjszakázást így tíz aktív év után?

 

Tolo: Hivatalos munkám (Akvárium Klub, fesztiválok) miatt még több időt töltök az éjszakában, mint a többiek, de lekopogom, egész jól! Talán a mértékletesség és a balansz (keresése) a trükk. Próbálok egyre egészségesebben étkezni, sportolni, aludni és ismerkedem a meditációval is.

 

Fanki Ridm: Nekem mindig is nehezebben ment összehangolni bármi mással. Bár az is igaz, hogy eléggé megnyomtam az utolsó pár évet ezen a téren és látványosan igénybe is vett. Azonban három hónapja én is egy olyan útra léptem – a srácok hathatós támogatásával – amely teljesen újraértelmezte a zenélést és a mindennapjaimat is. Csak kiegyensúlyozottan lehet jó döntéseket hozni a pultban is.

 

Falcao: Tíz éve még halhatatlannak hittük magunkat, aztán egyre hosszabbak lettek a másnapok. Az elektronikus zene és a partikultúra tíz év alatt nagyon sok felejthetetlen élményt és mosolygós pillanatot adott, de észnél kell lenni, mert ha elveszítjük a kontrollt, akkor keményen meg is kéri az árát. Az elmúlt egy évem arról szólt, hogy letisztázzam magamban a zenéhez fűződő viszonyomat, és ehhez az is kellett, hogy olyan új dolgokat próbáltam ki, hogy milyen teljesen józanul játszani hajnali 4-től 6-ig a Larmban.

A tíz éves LavaLava összes külföldi vendége

Az interjú mellett megkértük a három alapítót, hogy válasszanak három zenét, amely valamiért erősen kötődik számukra a LavaLavahoz – vagy mert mindig bevált a tánctéren, vagy mert egy különösen emlékezetes pillanatban csendült fel, esetleg csak azért mert szeretik. Íme a választásaik:

Fanki Ridm:

 

Cuthead – Brother
“Ez már a hetedik megjelenése volt a drezdai Uncanny Valley-nek, akik alaposan felzavarták az állóvizet 2010-es indulásukkal. A 2011 decemberében megjelent Brother EP nálam az egyik topkiadvány volt abban az évben ezzel a címadó track-el az élen.”

Traumprinz – Changes
“Ez a legkedvesebb darab a gyűjteményemben. Traumprinz-et nem kell senkinek bemutatni, ebben a számban pedig minden benne van.”

Fudge Fingas – What Works
“Lemezeket csak 2011 óta gyűjtök, ez volt az első darab, amiért bementem a boltba.”

Falcao:

Alter Ego – Rocker

2004-ben életremben először beugrottam az Underground Records lemezboltba és többek között ezzel a himnusszal jöttem ki. Ugyan nem Gigolo-kiadvány, de nekem azt a korszakot koronázta meg ez a darab. Külön öröm, hogy pár éve vendégül láthattuk az egyik alkotóját, Roman Flügelt, aki emberileg és zeneileg is óriási példaképem. “

 

Tiga – Love Don’t Dance Here Anymore 

“A kezdetekben Tiga volt a legnagyobb hatással a zenei ízlésemre. Ez a track moroderesebb bármelyik Moroder zenénél és saját hipnotikus vokáljával szerintem ez a zene Tiga életművének legjelentősebb darabja. Még azt is elnézem neki, hogy mint sok számában, itt is komolyan “inspirálódott” más művekből. (Itt éppen a Laser Cowboys Final Conflict (Nelue Re-Edit)-jéből.)”

 

 

Kornél Kovács – Pantalón:

“Kornéllal elég jó a kapcsolatunk és ezzel az edittel a világon nagyon sok embernek csalt mosolyt az arcára. Nin-ten-do!”

Tolo:

Bicep – Glue:

“Ezt felrakták Bicep-ék májusban a Corvinon. Valami technó trekk után jött, mindenki ámult és bámult a tördelésen és dinamika lassitáson, de élvezte. Akkor azt hittük, hogy valami garage classic, de mondták a srácok, hogy az új albumon lesz.”

 

Midland – Final Credits:

“A tökéletes zárótrekk.”
Floorplan – Never Grow Old:
“Techno himnusz Aretha Franklin csodálatos hangjával, rengetegszer tettem fel az elmúlt években.”