A Budai-hegységben, a Pilisben vagy bármelyik hazai hegységben kirándulva gyakran találkozhatunk szentként számontartott forrásokkal, épületekkel. Források, kis kápolnák vagy akár grandiózusabb épületek is jelölhetik a Máriának, Jézusnak vagy más szentnek tulajdonított csodák színhelyeit, ahová a hívők elzarándokolnak, és „búcsút”, vagyis bűnbocsánatot nyerhetnek a katolikus tanítás szerint. (A búcsú egész pontos megfogalmazása a katolikus lexikon szerint: „szentségében már föloldozást nyert bűnért járó, ideig tartó büntetés elengedése”.) Jézus, Mária vagy a szentek életének tereire gyakran érkeznek zarándokok, de egy-egy kápolna vagy templom a különböző relikviák őrzése miatt kapott kiemelt szerepet.
A főváros közelében található búcsújáró helyek oroszlánrészt a Mária-kultuszhoz köthetőek, csodás gyógyulásokról számolnak be a krónikák és a legendák. Írásunkban közülük öt olyat mutatunk be, amelyek felkeresése nem csupán hitbeli okokból lehetséges, hanem egy-egy hétvégi kirándulás alkalmával is útba ejthetjük őket, amikor a főváros környéki turistaösvényeket tapossuk.
Budaszentlőrinci pálos kolostor
A II. kerületben található rom kilóg a sorból, hiszen az egykori kegyhely nem Szűz Mária tisztelete köré szerveződött, hanem az egyiptomi születésű, a 3–4. században élt Remete Szent Pál relikviáit őrizték itt. A sivatagban elvonultan élő szent a névadója az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendnek. A 13. században Boldog Özséb egyesítette a pilisi és Patacs-hegyi remetéket, így alakult meg a pálos rend. A tatárjárás után az akkor még erdőkkel körülvett területen alapították meg kolostorukat egy Szent Lőrincnek szentelt kápolna mellett, ez lett ezután a rend központja.
A 14. században Nagy Lajos király Velencétől megszerezte a sivatagi temetkezés miatt mumifikálódott szent testét, amelyet a kolostornak ajándékozott. Ezután lett híres búcsújáró hely Budaszentlőrinc, ahol a krónikák szerint csodás gyógyulások történtek. A török korban azonban a barátok kénytelenek voltak elmenekülni. A csodatévő relikviát is vitték magukkal, de sajnos az elpusztult, amikor Trencsén vára (itt őrizték) az ostrom alatt leégett. A kolostor soha többet nem népesült be, a törökök kifosztották, majd a falakat építkezésekhez hordták el a következő évszázadokban. Ma egy szépen rendben tartott romkert található a kolostor területén, a Gyermekvasút Szépjuhászné megállójának közvetlen közelében.
Pilisszentkereszt, Szentkút
A pilisszentkereszti Szentkút erdei környezetben található búcsújáró hely. Hitbéli jelentősége a 19. századtól eredeztethető, 1858-ban építettek kápolnát a Mogyorós-forrás felé, mert ekkor jutott el a faluba a lourdes-i jelenés híre. Többen állították, hogy a forrás vizében fehér galambot vagy Szűz Mária arcát látták, de megmagyarázhatatlan gyógyulásokról is meséltek a hellyel kapcsolatban. Leghíresebb a súlyos bénulásban szenvedő, 19 éves Erdei Matild esete, aki állítólag teljesen meggyógyult, miután meglátogatta a helyszínt 1949-ben. Mindezek ellenére a katolikus egyház soha nem emelte hivatalosan búcsújáró hellyé a pilisszentkereszti forrást. Szentkút sokkal inkább egy szabadon formálódó népi kultusz színhelye volt, ahová még Józsefvárosból is rendszeresen érkeztek zarándokcsoportok. De nemcsak a hívők, hanem élelmes vállalkozók is megtalálták a forrást, amelynek vizét a 20. század elején is szén-dioxiddal dúsították, és palackozva árulták szikvízként.
Szentkút a pilisszentkereszti buszmegállóból a sárga kereszt jelzésen, a közeli Dera-szurdokból a kék kereszt jelzésen érhető el másfél kilométer séta után. A kellemes környezetben árnyas fák és padok várják a túrázókat, és rendszeresen tartanak szentmiséket.
Máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika
Máriaremete városi környezetben található, mégis csendes és nyugodt tér, ahol az Országos Kéktúra nyomvonala is keresztülvezet. Története a 18. századra nyúlik vissza, ekkor a Svájcból Pesthidegkútra települt Thalwieser Katalin az einsiedelni Szűz Mária-szobor másolatát függesztette ki egy tölgyfára. A köznyelv Remete Máriának nevezte el a képet, amely előtt sokszor imádkoztak, és egyre több csodás gyógyulást kötöttek hozzá. A leghíresebb történet szerint egy vak asszony visszanyerte a látását, miközben a Szűzanya képmása előtt ájtatoskodott. A 19. század végén a környék földesura, Terstyánszky Ignác kápolnát építtetett a kép felé, majd egy jóval grandiózusabb neogótikus templomot emeltek ide, amelyet 1899-ben szenteltek fel. Máriaremete a mai napig zarándokhely, a templom fő búcsúi a szentháromság vasárnapja (pünkösd utáni első vasárnap) és Kisboldogasszony ünnepe (szeptember 8.), amely a katolikus hagyomány szerint Jézus édesanyjának születésnapja.
Péliföldszentkereszt
Az Országos Kéktúra gerecsei szakaszán is útba ejthetünk egy kegyhelyet, ez Péliföldszentkereszt. Péliföldszentkereszt csodatevő voltáról a 18. századtól terjedtek legendák, miután az elbeszélések szerint 1730-ban egy sántán született gyermek meggyógyult. Bakóczy Ferenc hercegprímás egy kolostort emelt az esztergomi érsek uradalmának számító területen, amelyet váltakozva birtokoltak különböző szerzetesrendek. Hivatalos zarándokhellyé az esztergomi érsek nyilvánította, a rendház pedig megkapta őrzésre Jézus keresztjének egy darabját. A kommunista hatalomátvétel után vájárképző (vájár: fejtési munkát végző bányász – a szerk.) és fogház is működött az épületben, majd 1992-ben a szalézi rendhez került, akik ősszel rendezik meg a Szalézi Plusz túrát, az esemény egyszerre zarándoklat és természetjárás is. Az úti célnál nemcsak szentmise, hanem családi, irodalmi és zenei programok is gondoskodnak a feltöltődésről.
A kolostortól pár száz méterre található a Szent-kút nevű forrás, a lourdes-i barlang. (A Szent-kút tanösvény vezető füzete a rendházban is megvásárolható.) A geológiai értelemben is figyelemre méltó Öreg-kő és Jankovich-barlang szintén a környék nevezetességei közé tartozik. A csúcs valamivel 400 méterrel magasodik az Adria-tenger szintje fölé, pazar panoráma tárul elénk, ha felkaptatunk a tetejére.
Budakeszi, Makkosmária
Makkosmária a Budai-hegység egyik legszebb részén, Csillebérc és Virágvölgy közelében található. A történet szerint 1731-ben egy Traun János nevű fiatalember budakeszi határában gyalogolva egy tölgyfánál megpillantotta Krisztust. Később súlyosan megbetegedett, majd csodával határos módon meggyógyult. Hálából egy festményt rendelt Szűz Máriáról és Jézusról, amit felszegezett arra a fára, ahol a jelenés történt. A környékbeliek egyre több alkalommal keresték fel az általa szentnek vélt helyet, míg a veszprémi püspök kivizsgáltatta az esetet, elismerte a csodát, és engedélyezte a nyilvános tiszteletet. A hívők adományaiból a területen először egy kis kápolna, majd egy templom és egy kolostor épült.
A kolostorba a Trinitárius rend költözött, ők Dél-Európában török fogságba esett keresztények kiváltásának szentelték magukat, erre a célra gyűjtöttek pénzt. Miután II. József feloszlatta őket, a kegykép a budakeszi plébániatemplomba került. Ennek ellenére a Mária-kultusz a mai napig jelen van, csak most az alkohol és a drogok „foglyaiért”, vagyis a függőkért imádkoznak a hívek.
Források:
- Szent-kút (Pilisszentkereszt), termeszetjaro.hu
- Kristóf-Zöld Eszter: Erdei túra a pilisszentkereszti Szent-kút legendás forrásához, csodahelyek.hu
- Szentkút, pilisszentkereszt.hu
- Kegyhelyeink nyomában a Budai hegységben, visitesztergom-budapest.hu
- Budapest-Máriaremete, bucsujaras.hu
- Péliföldszentkereszt, bucsujaras.hu
- Látnivalók, pelifoldszentkereszt.hu
- Péliföldszentkereszt – Bajót, latnivalokmagyarorszagon.hu
- Fogolykiváltó Boldogasszony búcsújáróhelye, bucsujaras.hu
- Bikfalvi Géza: A makkosmáriai Angyalok Királynéja kegytemplom története, Budakeszi Plébánia
- Budakeszi – Makkosmária – Virágvölgy, mountex.hu
- Remete Szent Pál ereklyéinek őrzői, palosepiteszet.hu
- Egri Gábor: Budaszentlőrinci pálos kolostorrom, studhist.blog.hu
(Borítókép: Budaszentlőrinci pálos kolostor romjai, Medgyesi Milán – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
