We Love Budapest: Mit jelent a második neved, a Holló?
Dr. Csanádi Viktor Holló: Ez egy egészen banális történet: egyszerűen ez a nevem. Van, aki Béla, én Holló vagyok. Régi magyar név, nem sokan viseljük az országban, semmi spirituális vonatkozása nincs. Ezzel az emberek egyik felének csalódást okozok, mert remélnek benne valamit, a másik felének meg megkönnyebbülés, hogy nincs „spiri” vonal.
WLB: Könyveidben egyszerre jelenik meg a tételes vallásosság, a népi hiedelmek és az emberi félelmek pszichológiai oldala. Hogyan segít neked a rád jellemző nyitott, kétkedő hozzáállás hiedelemkutatóként?
CS. V. H.: Hiedelemkutatóként nem számít, hogy mit gondolok. A tudományos alapállás szerint a népszokásokra, néphitre kritika nélkül kell tekintenem. Megismerem, gyűjtöm, bemutatom, feldolgozom, elemzem, de nem minősítem mindezt. A hiedelmek a kultúránk nélkülözhetetlen kincsei, az emberi lélek mélységeit tárják fel. Értenünk kell őket, hogy a saját gondolkodásunkat, érzéseinket jobban értsük. Lelkipásztorként ugyanakkor a hit, a vallás szempontjából is fontos megértenem az emberek gondolkodását, így számomra a végső kérdés az, hogyan lehet a hiedelmekből hitet kovácsolni.
WLB: Mi a különbség a babonák világa és a vallásos hit között?
CS. V. H.: A hiedelmek mind arra szolgálnak, hogy az ember megoldja az életét, megvédje magát, biztosítsa, amire szüksége van. A vallásos hit Istenbe vetett bizalmon alapszik, a hívő ember elfogadja, hogy nem képes mindenre egyedül, és néha más érvényesül, mint az ő akarata. Ez a bizalom a híd, amely átvisz a hiedelmek világából a hit világába.
WLB: A két világ között a való életben nincs éles határvonal, amire a könyveidben is számtalan példát olvashatunk. Mondanál ezek közül párat?
CS. V. H.: Mindannyian, legyünk hívők vagy nem hívők, az anyatejjel szívjuk magunkba a hiedelmek világát. A kereszténység korai időszakában pedig az egyház gyakran elfogadta, integrálta a helyi népszokásokat. A legtöbbször például éppen templomokon látunk vízköpőket. Ezeknek elsősorban gyakorlati funkciójuk volt: elvezették az esővizet, torz, állati-emberi megformálásukra viszont azért volt szükség, mert ezzel szerették volna távol tartani a gonoszt. Szintén jó példa lehet, hogy Európa-szerte számos középkori templom alapjába beépítve megtalálták az úgynevezett építőáldozatokat. Ezek szintén babonás hitre utalnak: a föld alatt lakozó gonoszt vagy a hely szellemét ki kell engesztelni, ha egy szent hely alapjait ássák. A templomok alapjánál rituálisan elhelyezett állati csontok egyértelműen utalnak a pogány szokásra. [Budapesten például a Csalogány utcánál a középkori eredetű Szent Péter-plébániatemplom feltárásakor találtak építőáldozatra utaló nyomot, de a Kőmíves Kelemen-mondát is erre vezetik vissza – a szerk.] A régi embereket nagyon vallásosnak gondoljuk, de alapvetően csak a világképük volt vallásosabb, nem volt erősebb a hitük, ugyanolyan dilemmákkal, félelmekkel néztek szembe, mint a maiak. Azt gondolták: lehet, hogy Isten megvéd, de azért én is megteszem, amit tudok.
WLB: Hol találkozhatunk még hasonló, régi hiedelmek nyomával akár a saját környezetünkben?
CS. V. H.: Rendszeresen találunk régi házakban, a gerendákon vagy akár a harmadik, negyedik vakolatréteg alatt apotropaikus, vagyis védelmező jeleket, boszorkányjeleket. Ha valaki régi díszítőmotívumokat lát egy falusi ház mestergerendáján, akkor sokszor ilyesmiről van szó. Ilyenek a befalazott lábbelik is. Régi kémények és házfalak kibontásakor máig találunk fél cipőket, csizmákat. Ezek is különböző démoni lényektől védték a házat, mert a kémény az egyik elsődleges belépési pontnak számított a néphit szerint.
WLB: A csizmákról legtöbbünknek nem egy gonosz démon, hanem inkább a Mikulás jut eszébe. Az ünnepeink kapcsán is felfedezhetünk hasonló furcsaságokat?
CS. V. H.: A néphit szerint nagyon sok szellemlényt csizmákkal lehetett csapdába ejteni. Például a Vadleány nevű erdei lény ellen piros csizmát kellett az ajtó elé kirakni. Nagyon szerette a csizmákat, és megpróbált mindkét lábával egybe belebújni, így beleszorult. Más esetekben úgy tartották, hogy a csizma szaga vonzza a pokolhoz kötődő, büdös dolgokat kedvelő lényeket, ezzel csapdába lehetett ejteni őket. Az egész téli időszak, különösen a tél közepe terhelt volt vérszomjas démoni lényekkel, amik letépték az emberek fejét, élve felfalták vagy felgyújtották őket. Ez annak köszönhető, hogy sötét van, a mezőgazdaság pang, és az emberek rá voltak utalva a megszerzett erőforrásaikra. Ha ezeket egy tűzvész, kártevő vagy tolvaj megsemmisítette, teljes kiszolgáltatottságban maradtak. Nem közvetlen utódlásról van szó, sokkal inkább azonos félelmek másfajta kifejezéséről, de a régi télközépi démonok funkcióját vette át a Mikulás. Átfordult a pozitív irányba, mert nem büntet, elvesz, hanem segít, jutalmaz. Noha keresztény szentként tartjuk számon, alakjában a régi félelem is megjelenik, hogy esetleg hiányt szenvedhetünk nélküle. Kísérői, a krampuszok pedig joggal kelthetik fel a hiedelemkutató érdeklődését, hiszen jelenlétük egyértelműen a Mikulás démoni vonásainak leválasztására szolgál.
WLB: Budapest azért is izgalmas környezet lehet egy hiedelemkutató számára, mert egyes részei, például Budafok vagy Újpest, sokáig önálló kistelepülések voltak, míg a belső részek mindig is városias formát mutattak. Más hiedelmek és babonák jellemzők egy falusias és egy városi közösségre akár ugyanazon az országon, területen belül is?
CS. V. H.: A városias környezetben más típusú hiedelmek jellemzőek, sőt az egyes nemzetiségeknek (sváboknak, zsidóknak, szerbeknek) is megvoltak a saját szokásaik, de a hiedelemgondolkodás mechanizmusa nem különbözik. A városokban a hiedelmek korán elkezdtek valamilyen tudományosnak tűnő rendszerre épülni, ilyenek voltak például a spiritiszta és különböző áltudományos tézisek. Falun ezzel szemben inkább egy-egy lényben, szellemben, csapásban hittek.
WLB: Tehát a környezetünkhöz alkalmazkodnak a hiedelmeink?
CS. V. H.: A konstrukció ugyanaz, csak az alapanyag más. Egyes alvás közbeni ijesztő tapasztalatokat, például az alvási paralízist a városokban ufókkal, míg falun a nyomódémonokkal magyarázták. Ma már kezd az ufók javára billenni a mérleg területtől függetlenül. Ugyanígy a természeti erőktől való ősrégi félelmet kereshetjük a chemtrail-összeesküvés-elméletek mélyén, ahogy az 5G-vel kapcsolatos élmények is felidézik a rontást, a szemmel verést. Érdekes az is, hogy Magyarországon a 60-as évek körül nagyon lecsökkentek a boszorkányészlelések. Egyes gyűjtések során az időseket megkérdezték, miért nem látnak már annyi boszorkányt. Az egyik magyarázat az volt, hogy annyi a villanyvezeték, hogy a boszorkányok repülés közben beleakadnak. Ez aranyos, és jól mutatja a változó környezet szerepét is.
WLB: Budapest egyik legismertebb boszorkányos helyszíne a Gellért-hegy. Mi is írtunk róla, hogy a sziklás meredélyt a középkorban előszeretettel tekintették boszorkányszombatok helyszínének, ahol nők és férfiak bujálkodnak a gonosszal. Lehet a helyeknek bármiféle misztikus kisugárzása, ami alapot adhat a babonáknak?
CS. V. H.: Van egy szomorú hírem: minden hegyet, ahol boszorkányok találkoztak, Gellért-hegynek neveztek. Nem feltétlenül a mi budapesti Gellért-hegyünkről van szó. Persze erről is ezt tartották, de a boszorkányperekben akkor is Gellért-hegyre mentek a boszorkányok, ha, mondjuk, Miskolcon voltak.
WLB: Korábban pogány kultuszok helyszíne is volt a budai sziklameredély. Miért éppen hegyekre képzelték a boszorkányok találkozóit, és hogyan válhat egy természeti hely akár több vallás központjává is?
CS. V. H.: A kultúra és a természet szembenállásáról van szó. A hegycsúcsokra ritkán építettek városokat, ezek mindig a vad, ember által nem ellenőrzött világhoz tartoztak. Ha valamitől félni kellett, akkor azt oda helyezték: a démonokat, hegyi szellemeket, trollokat és boszorkányokat. Ráadásul a hegyeknek vannak olyan jelenségei, például amikor felhőbe burkolóznak, amelyek még titokzatosabbá teszik őket. Hasonló szerepet töltenek be a barlangok és a mély tavak is, ezek is gyakran voltak démonok, szellemek otthonai.
WLB: Dobogókő ebből a szempontból szintén érdekes helyszín. Attila sírjától a Föld szívcsakrájáig sok mindent kerestek már itt. Mit gondolsz erről, lehet a helyeknek bármiféle kapcsolata a transzcendenciával?
CS. V. H.: Az emberek mindig keresik azokat a helyeket, épületeket, tárgyakat, amelyeken keresztül kapcsolódhatnak a transzcendenssel, pedig olyan egyszerű lenne csak lélekben kapcsolódni. Mégis sokkal jobban kötődünk a fizikai világhoz, mint a spirituális léthez, ezért szükségünk van arra, hogy kijelöljünk egy helyet. Az a vicces, hogy ezáltal tényleg működni kezd a kapcsolat.
WLB: Hasonlóak a különböző csodatévő források, jelenések helyszínei is? Budapesten is számos hasonlót találunk, Máriaremetétől az Anna-réten át a kiapadt soroksári Mária-forrásig.
CS. V. H.: Az, hogy valaki elhiszi, hogy megjelent Szűz Mária, a másik pedig megmosolyogja a gondolatot, nem változtat azon, hogy az emberek egy ilyen helyen sokszor könnyebben nyitják meg a lelküket. Én a dömösi 1000 éves templomban szolgálok, ahova rengetegen jönnek, mert úgy érzik, ott tudnak találkozni Istennel. Ennek a helynek valóban fantasztikus atmoszférája van: a föld alatt egy ezeresztendős templom, csoda oda belépni, mégsem varázshely. A szent helyek azért működnek, az ember azért keresi fel őket, mert vágyik a transzcendenciával való kapcsolatra. Ha megtette az utat, megdolgozott ezért, a saját gátjai is ledőlnek, és képes is lesz kapcsolódni.
WLB: A szavaknak, varázsigéknek, rítusoknak is hasonlóan működik az ereje?
CS. V. H.: Ha nem hiszünk semmiféle felsőbbrendű létezőben, akkor is igaz, hogy a szavaink döntésekre vezetnek bennünket. Ha egy szerelmi varázslatban hangosan kimondom, hogy „Juliska legyen az enyém!”, akkor tulajdonképpen egy döntést fogalmazok meg, és lehet, hogy ezáltal majd bátrabban lépek oda Juliskához az utcán. A szavaknak tehát van erejük: akár a teremtőerejükben hiszünk, akár imádságos erőt tulajdonítunk nekik, akár azt nézzük, milyen hatással vannak ránk és rajtunk keresztül másokra.
WLB: A Népi Hiedelmek Múzeumának vezetőjeként olyan tárgyakkal is foglalkozol, amelyekhez egykor különleges, félelmetes erőket társítottak. Van olyan, amelyikkel te magad sem szívesen lennél egy szobában?
CS. V. H.: Ilyen tárgyak például a boszorkányüvegek, amelyeket elástak, hogy védjenek a rontásoktól. Generációkon át ott maradhattak ezek a lezárt palackok, tele szúrós dolgokkal, csomókkal, vizelettel. Egyfajta csapdának gondolták: a vizelet szaga odavonzza az ártó démont, belegabalyodik a madzagba, felszúródik a szögekre. Mikor a kezemben tartottam, rossz érzésem támadt. Nem azért, mert azt hiszem, hogy rám hatással lehet, inkább az rettent meg, mennyire alávetetté válhat az ember élete egy-egy ilyen tárgynak, babonának. Emberek generációi az életük mozzanatait tették függővé attól, hogy elkerüljék a rosszat, miközben a bizalom a jóban sokkal egyszerűbben megszünteti a félelmet.
Dr. Csanádi Viktor Holló előadásairól és könyveiről a honlapján bővebben is tájékozódhatunk.
(Borítókép: We Love Budapest)
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
