József Attila-lakótelep
Nem szeretnénk mentegetni a szocializmus 40 évét, azon belül is a Rákosi-korszakot. Nem voltak kimondottan ízlésbajnokok, sőt, ha a lakótelep-építészet oldaláról szemléljük az évtizedeket, akkor határozottan kijelenthetjük, hogy az első számú épülettípusuk az egyenformájú, leginkább semmilyen panelbérház volt – legalábbis a városokban, mert vidéken a jó öreg Kádár-kocka. A paneleket sosem szerettük, de már megszoktuk őket és megtanultunk együtt élni velük. Ám az 50-es években még nem ez volt a helyzet: az akkor épült házak még a boldogság és a jóllét reményével kecsegtették a lakókat, az építőipart pedig új technológiákkal, szerkezetekkel és építőanyagokkal. Budapest első panelháza a József Attila-lakótelepen épült fel, és akkor még senki nem gondolta volna, hogy pár évtized múlva ilyenekkel lesz telehányva az ország.
Hogy ez a lakótelep mégis jól sikerült, a mai napig élhető és szerethető, annak (is) köszönhető, hogy ezt még nem úgy tervezték, mint a későbbi lakótelepeket. Itt még számított, hogy a lakók otthon érezzék magukat. A gondos és figyelmes tervezési koncepciónak köszönhetően a IX. kerületi József Attila-lakótelep manapság az egyik legzöldebb lakótelep, ahogy anno ráragasztották: ez „Pest Rózsadombja”. A II. világháború után a városnak ezen részén egy barakkokból felépült nyomortanya állt, amivel Rákosiék semmit sem kezdtek, még csak el sem bontották. Valami új tervezése azonban már ekkor elkezdődött, de a határozott döntés végül az 1956-os forradalom leverése után született meg:
egy új, modern, szocialista lakótelep kell ide!
1957-ben kezdtek hozzá a munkálatokhoz, melyek jól elhúzódtak: az utolsó épületet 1981-ben adták át.
Kerepesi úti lakótelep
A Kerepesi úti, kimondottan parkos-zöld lakótelep az Örs vezér tere mellett áll, és akkor épült fel, amikor az 1950-es években Zuglón úrrá lett az építési láz. A tervezést követően a konkrét munkálatok 1954-ben kezdődtek el és 1961-ig tartottak. A szocreál stílusú lakótelep házait részben az ókori formavilág elemeivel látták el, oszlopok, árkádok és timpanonok színesítik a bérházakat, bár ez a klasszicizáló beütés a szocreál esetében már-már kötelező elem. Mint díszítés természetesen az idealizált szocialista hétköznapok is megjelennek az épületeken domborművek formájában: gyermekét fürdető édesanya, búzát kaszáló paraszt vagy gyárban dolgozó munkás.
A zuglói lakótelep tervezésénél nem a funkció és a lakások alaprajza számított elsősorban, hanem egy emberléptékű lakótelepet szerettek volna a tervezők, díszítő domborművekkel, barátságos hangulattal, hatalmas, jól besétálható zöldterületekkel. Összesen 1600 lakás épült fel itt, a nagyobbak és jobban felszereltek a vezető beosztású állampolgároknak, a kisebb CS-lakások (csökkentett értékű lakóegységek) pedig a dolgozók számára. A Kerepesi úti lakótelepen sétálni a mai napig kimondottan jólesik, nyugalmat sugároz a mellette levő kaotikus Örssel szemben.
Óbudai kísérleti lakótelep
A II. világháború sújtotta ország romokban állt, és sürgősen lakásokra volt szükség, méghozzá sokra. Ennek érdekében egymás után kezdődtek el az építkezések, és az első komolyabb lakás- és lakótelep-kísérlet az 50-es években Óbudán zajlott. A lakáshiány enyhítése mellett itt próbáltak ki először nagy számban új technológiákat és lakástípusokat. Azokra a lakástípus-megoldásokra szerettek volna rátalálni, amelyek a leggyorsabban, a legegyszerűbben és a legolcsóbban felépíthetők.
A lakótelep tervezése az 1950-es évek második felére, az építése pedig a évtized végére, valamint a következő elejére esett. Első körben tervpályázatot írtak ki, amire a kor neves építészei jelentkeztek. A 180 beérkezett pályamunkából végül 20-at választottak ki megvalósításra, de még ezeken is változtattak, méghozzá menet közben, a leendő lakók meglátásai alapján, merthogy beengedték őket a félig készült épületekbe, hogy szétnézhessenek, véleményezhessenek. Ekkor és itt született meg a beépített bútorok fogalma és gyakorlata.
A pályázaton elfogadott 20 tervből 30 ház épült fel, volt, amelyikből két verziót is emeltek, hogy aztán élesben jöjjenek rá, hogy melyik megoldás az igazán jó. Ezek mellé felépítettek pár olyan lakóházat is, amelyek még a pályázat előtti, korábban már elfogadott tervek alapján készültek el. A lakóknak a lakások egy részével problémája akadt: volt, amelyik túl kicsinek bizonyult, máshol pedig a kivitelezésnek akadtak hiányosságai. Ennek ellenére a központi verdikt végül mégis az lett, hogy a szocialista építőipar jó munkát végzett.
Fiastyúk utcai lakótelep
A XIII. kerületben találjuk ezt a csendes, visszafogott lakótelepet. A névadó Fiastyúk utca, a Rákos-patak, valamint a Madarász Viktor utca és a Béke utca határolják. Akárcsak az óbudai „lakótelep kolléga”, az angyalföldi is olyan nyugalmat áraszt, mintha valami béke szigete lenne, nem pedig lakótelep. A klasszicizáló megoldásokat is felmutató szocreál-szocmodern lakóházak nemcsak szellősen állnak egymás mellett, hanem arra is gondot fordítottak az építésnél, hogy bőséges zöldfelület is legyen köztük.
Bár a lakótelep jelentős részét 1954 és 1960 között építették fel, és ennek megtervezése egy évvel korábban folyt, az első hullám, pár 3-4 emeletes ház nem sokkal a II. világháború után, 1947 és 1949 között épült fel. Ezek még erősen CS jelű lakások voltak, de a későbbiekben ilyenek már csak elvétve készültek – jellemzően az építési folyamat végén, amikor már látszott, hogy valószínűleg túllépik a határidőt, vagy ha nem, akkor erősen szorítani fog. Érdekesség, de a részben már elkészült lakásokat az 1956-os forradalom kaotikus napjai, hetei alatt önkényes lakásfoglalók lepték el.
A lakótelepet úgy tervezték, mintha az egy kisváros lenne: a nagyváros kellős közepén, a házak sorain belül működött óvoda, iskola, élelmiszerüzlet, kisebb boltok, játszóterek és könyvtár is. Sőt, hogy a művészeket és a munkásokat közelebb hozzák egymáshoz, a két társadalmi csoportot összebarátkoztassák, a telep közepén egy műteremházat is felhúztak, ami a mai napig ott áll, és alkotnak is benne. Bár a nagy összeborulást nem sikerült elérni vele, de legalább az együttélés viszonylag harmonikus.
Gubacsi lakótelep
Akárcsak a Fiastyúk úti lakótelep, a Gubacsi is olyan, mint egy kisváros a nagyvárosban, annyi különbséggel, hogy itt szinte kézzelfogható az időutazási élmény: mintha tényleg visszamentünk volna az 50-es évekbe – csak persze a diktatúra, Rákosi elvtárs és az ÁVH nélkül. A telep több ütemben épült fel 1953 és 1957 között. A Ráckevei-Duna partján elterülő lakótelepre, akárcsak a cikkben szereplő többire is, a szellősen elhelyezett lakóházak és a sok zöldfelület jellemző. Hiába volt már ekkor is központilag irányítva a lakástervezés, ekkor még ügyeltek arra, hogy ne egymás szájában éljenek az állampolgárok.
A zsúfolt szocialista panelrengetegek egy fokkal jobbak voltak, mint a II. világháború előtti, szintén – csak persze másképpen – zsúfolt munkás(nyomor)negyedek. Ami a kettő között, illetve mellett épült fel a tömegek egy része számára, azok pedig mindkettőnél élhetőbb és vonzóbb lakóépületek, lakónegyedek voltak. Csak hát korábban és később is a gyorsaság meg az olcsóság volt az első számú szempont, minden más sokkal kevésbé számított. Ezekhez képest az 50-es évek lakónegyedeinél, hiába volt ezeknél is fontos szempont, hogy hamar és minél kevesebb pénzből épüljenek fel, sokat nyomot latba az élhetőség és a kényelem is.
A Gubacsi lakótelep terve már a II. világháború előtt megvolt, ám az építkezéshez végül csak a békekötés után kezdtek hozzá, de addigra a régi terv is alaposan módosult. Az eredetileg tervezett előkertes sorházak helyett felépült néhány kertes ház, illetve a Kőszénbánya és Téglagyár Nyugdíjintézetének klinkertéglás bérháza, de a többi már az 50-es évek szocreál stílusában fogant lakóépület volt. Az egész lakónegyed kialakítása emberléptékű, az infrastruktúrája kiválónak mondható, az ott található szolgáltatások pedig nagyon élhetővé teszik a telepet.
Gödöllői szocreál lakótelep
Gyűjtésünk utolsó elemével hagyjuk el Budapestet, és nézzünk szét az agglomerációban, mert aki keres, az a főváros környéki kisvárosokban is talál ide passzoló lakótelepeket. Vigyázó szemünket most Gödöllőre vetjük, ahol nemcsak arborétum van, meg művésztelep, egyetem és királyi kastély kerttel, hanem a felsőoktatási intézmény szomszédságában egy 1950-es években épült szocreál lakótelep is. A tervezője Rimanóczy Gyula volt, és eredetileg az egyetem kibővítése lett volna az építkezés, végül csak a tanári és professzori lakóházak, valamint óvoda, bölcsőde, presszó, csemegebolt, húsbolt meg gyógyszertár épültek, illetve az egyik lakóépület földszintjén üzleteket is kialakítottak.
A gödöllői lakótelep eredetileg egy egész egyetemvárosnak épült, így a vízellátását is meg kellett oldani, ezért terveztek és az első körben fel is épült a víztorony és a kútház. A házak és a lakások különböző méretűek: a professzoriak egyemeletes lakóépületekben voltak, a tanáriak pedig háromemeletesekben, és az utóbbiak mindössze egy-két szobás lakások voltak. Fontos azt is megjegyezni, hogy a lakótelep építészetileg eklektikus: egyfelől ott az akkori politikai pártvezetés által előírt kötelező szocreál, amit a tervező építész elsősorban népies elemekkel dúsított a megszokott klasszicista helyett/mellett, és domborművek is kerültek a falakra itt-ott.
(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
