Ma lakótelepeken egyértelműen a paneltömböket értjük, ugyanakkor ezek a telepek már az 50-es, 60-as évek panelépítési hulláma előtt is léteztek, és a lakáshiány megoldását szolgálták – több-kevesebb sikerrel. Budapest lakhatási problémája már az I. világháború vége óta jelen van: akkor a frontról hazatért katonákat és az ország elcsatolt részeiről érkezett menekülteket kellett szükséglakásokban elhelyezni, míg a II. világháború után, a szocializmusban a gazdaság szerkezeti átalakulása miatt egyre többen érkeztek a városokba, hogy a mezőgazdaság helyett üzemekben dolgozzanak. Ekkora tömegre a városok, de még Budapest sem volt felkészülve, ahol egészen addig csekély számú (ráadásul silány minőségű) lakás volt. Erre a problémára hirtelen kellett megoldást találni, ekkor jöttek a típustervek és az egyszerű, gyors, nagyüzemi technológiák, így indult a főváros első nagy lakótelepének építése is.
Lóversenyek, katonai gyakorlatok és nyomortelep
Az Üllői út és a Határ út között elterülő telep helyén eredetileg egy füves puszta volt, ami egészen az 19. század elejéig állatok legeltetésére szolgált. 1827-ben Széchenyi kezdeményezésére a Gyáli út és a mai lakótelep területén készült el az első pesti lóversenypálya, vagyis a Lóversenydűlő, ahol évente kétszer tartottak lófuttatásokat. Az 1880-as években a főváros vezetése úgy döntött, hogy elköltözteti a versenypályát, a terület pedig a katonasághoz került: gyakorló- és lőtér lett belőle. A militáris vonal emlékét a Nyúldomb nevében a lakótelep a mai napig őrzi – ez a katonai szlengben lőteret jelent.
Az I. világháború idején a sebesültek ellátására nem volt elég közkórház, ezért a gyakorlótéren barakk-kórházat húztak fel, ám a háború utáni kaotikus helyzetben sokkal nagyobb igény volt szükséglakásokra, így a terület funkciója ismét változott: az elcsatolt országrészekből érkezett menekültek kaptak itt eleinte ideiglenes, később állandó lakást. Ez lett a Mária Valéria-telep, ami az évek során szükséglakótelepből a város nyomortelepévé vált.
Szükséglakásból modern környezet
A Rákosi-rendszerben igyekeztek nem beszélni a nyomortelepről és úgy általában a lakhatási problémákról, viszont az 56-os forradalom leverése után, a Kádár-korszakban fordulat jött: a rendszer hatalmas lakásépítési programba kezdett, ennek egyik első pontja volt a József Attila-lakótelep megvalósítása, a város addigi szégyenfoltjának felszámolásával. A barakkok bontása az 50-es években indult, de a Határ úthoz közeli részén lévő téglaépületek még a szocialista lakótelep első ütemét is túlélték, sokáig különös hangulatot adott az egyemeletes házacskák mögött magasodó paneltenger.
A város legzöldebb és legbarátságosabb lakótelepe több ütemben valósult meg, az első kapavágások 1957-ben történtek, míg az utolsó lakóház átadására 1981-ig kellett várni. Az új szerkezetek és anyagok, a belső terek és a telepítés, valamint a szalagrendszerű szervezési módszer miatt a maga korában mintaprojektnek számított. Sőt, a több ütem arra is lehetőséget adott, hogy a tervezők és a mérnökök különböző technikákkal kísérletezzenek, így mára a téglablokkos, a kohóhabsalakos, a paneles és a nagypaneles építési technológiára is látunk példákat a telepen.
„Többségük egy-két esztendeje lakik az új házakban, nagyrészt Budapest zsúfolt, régi bérkaszárnyáiból kerültek ebbe a környezetbe. Megható jeleneteket mondtak el, amelyek a beköltözéskor játszódtak le; egész családok örömkönnyeket sírva vették át a kulcsokat, s nyitották ki életük első lakásának az ajtaját, hitetlenkedve tapogatták körbe a falakat –
az övék valóban? Ezer és ezer munkáscsaládnak nyújtja élete első igazi otthonát a József Attila városrész.” – Lakók és építészek vitája a József Attila lakótelepen, Népszabadság, 1963. április (21. évfolyam, 77-99. szám)
„Többségük egy-két esztendeje lakik az új házakban, nagyrészt Budapest zsúfolt, régi bérkaszárnyáiból kerültek ebbe a környezetbe. Megható jeleneteket mondtak el, amelyek a beköltözéskor játszódtak le; egész családok örömkönnyeket sírva vették át a kulcsokat, s nyitották ki életük első lakásának az ajtaját, hitetlenkedve tapogatták körbe a falakat –
az övék valóban? Ezer és ezer munkáscsaládnak nyújtja élete első igazi otthonát a József Attila városrész.” – Lakók és építészek vitája a József Attila lakótelepen, Népszabadság, 1963. április (21. évfolyam, 77-99. szám)
A lakásokat rászorultsági alapon utalták ki, az igénylés alapja a korábbi szűkös, túlzsúfolt vagy leromlott állapotú lakás és a több gyermek volt, az első ütemnél többségében fiatalok költöztek a telepre. Az első lakó 1959 augusztusában vette át a Dési Huber utca 18-ban található lakásának kulcsait.
Szokatlan koncepció, gondosság és apró hibák
Az egymásra merőleges és párhuzamos utcák helyett az építész (Mester Árpád) a spontán városfejlődésből merített, így hát kacskaringós utcák, fák, parkok és terek jellemzik a telepet. A gondos tervezés és az emberi lépték hatja át az egészet, mindez azért, hogy a lakók viszonylag hamar valódi otthonként tekintsenek rá. A belső úthálózattal öt lakókörzetre osztott városrész mindegyikében épült óvoda, bölcsőde, iskola, üzletközpontok és orvosi rendelő is, de volt itt könyvtár, művelődési központ és a kor elvárásainak megfelelő szolgáltatások is.
A 60-as években a Napfény és a Lobogó utca sarkán épült fel az ország akkor legnagyobb ABC-áruháza, mellette pedig az Ezüst Sirály vendéglátóipari kombinát, mely cukrászdát, zenés-táncos eszpresszót, sörözőt, cigányzenés éttermet, műsoros pálmakertet is tartalmazott, sőt, a 70-es években még egy mozi is volt a telepen.
Hogy lett az Üllői úti telepből József Attila-lakótelep? Noha a költő a ferencvárosi szegénységben nőtt fel, fát és szenet lopott a pályaudvarról, a lakótelep területén nem élt, a közösség mégis úgy gondolta, hogy róla nevezik el az épülő telepet.
Egymás után épültek a házak és a kisváros életéhez szükséges intézmények, azonban a megvalósult álmot néhány apró hiba is beárnyékolta. Az átadás után viszonylag hamar szigetelési és festési hibák jelentkeztek, ráadásul a lakásokba beszerelt műanyag kilincsek is hamar eltörtek.
Nagyüzemi lakásépítés: kohóhabsalak és beton
A 60-as évek elején úgy gondolták, hogy a lakáshiányt a nagyüzemi lakásépítéssel lehet gyorsan megszüntetni, ezért az építkezések mellett kohóhabsalak-nagyblokk-előregyártó üzem létesült, és helyben előre szerelt épületrészekkel próbálták gyorsítani az építkezést. Később, a nyolcemeletes blokkok építésénél már betonból készítették a főfalakat, és előre elkészített, szobanagyságú paneleket emeltek a helyükre, hogy gyorsítsák a folyamatokat. A József Attila-lakótelep nemcsak az első panelházas telep volt Budapesten, de az első olyan is, amit 10 000-nél nagyobb lélekszámra terveztek.
Az Üllői úton autózva nem biztos, hogy elsőre a legzöldebb lakótelep kifejezés jut eszünkbe, de ha elindulunk a központja felé, bizony egyre több bokor, fa és virág tűnik fel. Gondozott parkok és terek színesítik az épülettömegeket, milyen jó, hogy már a kezdet kezdetén gondoltak a természet fontosságára, és elültették azokat a fákat, melyek lombja alatt ma bárki megpihenhet és kikapcsolódhat. Sőt! A lakótelep melletti Kiserdő gazdag élővilágával, mókusokkal, vadkacsákkal és borostyánnal befutott fáival igazi oázis.
