A Vakuviharban című kiállítás, ahogy azt kell, egy partihangulatú délutáni megnyitóval veszi kezdetét, majd szeptember 13-ig tekinthető meg a Zene Házában, de a zárás előtti napon is lesz esemény: egybeesik a 10. Independent Label Fairrel, ami a független lemezboltok vására. Aznap, szeptember 12-én a kiállítás kurátora, Virágvölgyi István tart tárlatvezetést.
De vajon mi látható pontosan a kiállításon? Egyfelől Glódi Balázs fotós korabeli partiképeinek java, melyek felkerültek Balázs blogjára, a Fényérzékenyre, illetve a partifotókra specializálódott oldalakra, ez teszi ki a tárlat nagyobbik felét. Mindezt pedig kiegészíti Vizi Ákos (Szórakozó Budapest) grafikus nagy méretű infografikus klubtérképeinek egyike, az, ami ide, erre az évtizedre vonatkozik. A térképen jórészt olyan helyek nevei fedezhetők fel (például a Cha-Cha-Cha, a Süss Fel Nap, a Kultiplex, a Zöld Pardon, a Mono, a Mumus, a Sirály, a Kuplung), melyek már nem léteznek, és ahol a fotók is készültek.
Jól ismerem a partik világát, részben elektronikus tánczenéken szocializálódtam, megszámlálhatatlanul sok eseményen vettem részt, és jól ismerem Glódi Balázst meg Vizi Ákost is. Utóbbival baráti-haveri viszonyban állok, előbbivel viszont csak ismerősök vagyunk, és olykor álltunk munkakapcsolatban is, illetve össze-összefutottunk partikon és koncerteken. Úgyhogy szilárd meggyőződésem van mindkét emberrel kapcsolatban:
tökéletesen ismerik a partikat és azt a kultúrkört, ahova ezek a fajta bulik tartoznak.
A mai partijáró fiatalok – bár igazából nemcsak ők, hanem az összes 2000 után született ifjú – el sem tudják képzelni, milyen volt az okostelefon nélküli élet, nem beszélve a közösségi médiáról, mert nemhogy TikTok, de még Facebook sem volt– mivel ez még a pre-iWiW-korszak, a WiW időszaka –, amikor a kiállítás képei készültek. Szelfizés helyett még a partifotós előtt kellett pózolni, ha magától nem tette meg, akkor meg kellett kérni, hogy ugyan lőjön már rólunk egy képet, aztán telefonszámot vagy e-mail-címet is cserélni kellett vele, hogy később megkaphassuk tőle a képet. Nehéz idők voltak ezek, na!
A kiállítás fotói erős, beszédes és hiteles kordokumentumok, egy pontosan körberajzolható kultúrkör, azaz a hazai technovilág – és ebben benne foglaltatik az összes elektronikus zenei alműfaj – hőskora, vagyis a 90-es évek utáni klasszikus időszakról készült képek, csupa vidám arc és pillanat, zömében euforikus és spontán jelenettöredékek. A mindenkori carpe diem hol tört ütemekkel, hol négynegyeddel aláfestve. Azonban nemcsak a partizók láthatók a fotókon, hanem egyik-másik képen azok is elcsíphetők, akik a bulikat szervezték vagy akik a zenét tolták. Az egyik fotón a mindig mosolygós Cadik mosolyog. A másikon, ami egy nagyon jellemző fotó, mindenki Apuja, Palotai Zsolt megpihen egy láda tetején, mert nyilván egyik buliról esett be egy másikra, és mielőtt a pultba lépett, még volt ideje kicsit regenerálódni.
A partivilág valamennyit változott ugyan, de valójában nem sokat, mert a lényege, a zene és a valóságból kilépő, táncoló tömeg ugyanaz maradt. Amikor elnézzük Glódi Balázs képeit, nem tud nem az eszünkbe jutni az, hogy ezeket a képeket simán el lehetne rejteni a mai partifotók közé, senkinek nem tűnne fel, hogy 20-25 évvel ezelőtti képek. Vagy épp fordítva: a kiállítás képei közé elrejthetnénk párat a mostaniak közül, és nem biztos, hogy feltűnne. Mert bár kivétel nélkül az összes parti a pillanatnak és a pillanatról szól, ami pedig – mármint a pillanat – mindig más és más, mégis, ez a műfaj sok állandóságot hordoz magában, és így simán keverhetjük a régit az újjal. Hisz akik partiznak, ők bizonyos koreografiát követnek: a mai fiatalok ugyanazt csinálják egy partin, mint én anno. Tudom, hisz láttam mindkettőt elégszer.
Hiába is mondják a régiek az újaknak, hogy ez már nem ugyanaz, és régen minden jobb volt, ez azért nincs így. Az igazság, ahogy mondani szokás, mindig odaát van, jelen esetben egy-egy partin. Ha még mindig jársz, akkor azért teszed, mert szereted ezt a világot, a zenét és a veled egyívásúakat életkortól függetlenül, és nem bírsz meg nem is akarsz róla lejönni. Ha pedig már nem jársz, akkor sima, hogy neked a régi lesz a vonatkozási pont, mert akkor jó volt. Most pedig talán már nem az, de ez meg nem a parti miatt van, nem a parti hibája. Vagyis bizonyos fokig igen: mert hiányzik. Vagyis többet kéne partira járni annak, aki fanyalog. És ez a kiállítás meg is hozza ehhez a kedvet.
Vakuviharban – A magyar partifotózás pixelzajos hőskora a 2000-es évek elején – pop-up kiállítás a Magyar Zene Házában
Program adatai
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
