Ruha- és könyvcserétől kezdve filmklubon és snapszerezésen át Budapest 150. születésnapjának megünnepléséig összegyűjtöttünk 10 ingyenes programot novemberre.

1/10

METU-ruhacsere

Ha vannak olyan ruháink, melyek évek óta a szekrényben porosodnak, itt a remek alkalom, hogy környezettudatosan szabaduljunk meg tőlük. De nem csak úgy simán, helyettük más, testhezállóbb darabokat szerezhetünk be. Ezért pedig csak az Infopark I. épületébe, azaz a METU aulájába kell mennünk november 4-én, ahol egy óriási turizást hirdettek.

Részletek itt

2/10

Mezsgye Filmklub

Mezsgye Műhely egy fiatal összművészeti társulás, akik például olyan programokat szerveznek, mint ez a filmklub. November 6-án egy 1964-es csehszlovák filmre, Az éjszaka gyémántjaira ülhetünk be a Gólyába, ami egyszerre működik holokauszt-kordokumentumként és gondolatébresztőként is különböző lélektani kérdésekről. Épp ezért a film után érdemes maradni egy kötetlen beszélgetésre. 
 
Az esemény ingyenes, de adománnyal támogatható. Részletek itt

3/10

Pikszis Kultúrpont nyitónap

A VI. kerületben november 10-én egy új kultúrtér nyílik: a Pikszis Kultúrpont. Ezt pedig még aznap zenével és egy közösségi dínomdánommal ünnepelhetjük, miközben megismerhetjük a hely kínálatát is. Annyit már most elárulunk, hogy a fókuszban a vizuális kultúra és a zene áll. Így például jöhetünk, ha lemezekre vadászunk (Soul Cure lemezbolt), ha kiállítást néznénk (induláskor Hidasi Zsófi alkotásait nézhetjük meg), de akkor is, ha kreatív programokon vennénk részt (Pikszis Analóg Kör). Akkor is ér jönni, ha csak egy jó kávét vagy egy pohár sört innánk.

Részletek itt.

4/10

Rebák Tamás-kiállítás

Hogy milyennek látja a világot egy millenniál, arra november 14-től Rebák Tamás illusztrációi és animációi válaszolnak a Széll Kálmán téri EASY Artspace-ben. A Minden, ami ezután jön álomszerű képeken keresztül vezet be az unalmas felnőttkorba. A megnyitó este 7 órakor kezdődik, utána pedig maradjatok egy pohár italra!

Részletek itt

5/10

Cifra Palota – Gyerekprogramok a Müpában

A Müpa vasárnaponként (novemberben 5-én, 12-én, 19-én és 26-án) a családoknak kedvez: olyan programokba kapcsolódhatunk be, melyek segítenek aktívan, kreatívan, tartalmasan eltölteni a közös időt. A Cifra Palota rendezvénysorozat egy egész délelőttön át zenés, táncos és meseelőadásokkal szórakoztatja a kicsiket, de képzőművészeti foglalkozásokon, készségfejlesztésen, zenei nevelésen is részt vehetnek, és játékos formában tanulhatnak az újrahasznosításról.

Részletek itt

6/10

Együtt a város – Újranyit a Merlin Színház

November 17-én Budapest betölti 150. életévét, ez pedig nem maradhat ünneplés nélkül (hogy ebbe hogyan lehet becsatlakozni, ebből a korábbi cikkünkből kiderül). Az ingyenes programok közül kiemelkedik a Merlin Színház újranyitása, amit rögtön egy fesztivállal, az ALT.BP-vel avathatunk fel. Lesz színházi előadás Udvaros Dorottyával, slam poetry est, kiállítások és beszélgetések is. A Merlin Színház programjai ingyenesek, de regisztrációkötelesek, az ÉnBudapestem-applikáción keresztül.

Részletek itt.

7/10

Zsugapest

A Zsugapest szintén a főváros szülinapi bulijának része, ráadásul egy nagyon kedves és szívmelengető változata. A helyszín az egykori Mézes Mackó cukrászda, ami a 60-as évek legendás kártyapartijainak helyszínéül szolgált a Népszínház utca 28. szám alatt. November 19-én ide utazhatunk vissza az időben, a jelenleg a helyszínen működő Kastner Kommunity közösségi tér különleges, analóg közösségi nappal várja a fiatalokat és az időseket. És ez az utóbbi nemcsak egy közhelyes szófordulat, itt tényleg egy transzgenerációs programról van szó. A környéken lakó idős vendégek visszatérnek régi törzshelyükre, hogy ulti- és snapszertanfolyamot adjanak, majd megmérkőzzenek a fiatalsággal.
 
Részletek itt.

8/10

Nagyecsedi cigány táncház a Kesztyűgyárban

A Mátyás tér közösségi háza, a Kesztyűgyár igazi csemegével készül szerdánként (november 8., 15., 22., 29.) azoknak, akik érdeklődnek a néptáncok és a néphagyományok iránt. Balogh Zsolt táncművész vezetésével a nagyecsedi cigány tánc alapjait sajátíthatjuk el élő zenei kíséret segítségével. A kisgyerekek 18:00-tól ismerkedhetnek a néptánc alaplépéseivel játékos módon, a felnőttek pedig 18:30-tól kapcsolódhatnak be, legyenek kezdők vagy haladók.

Részletek itt

9/10

Könyvcsere a Szatyorban

November 26. az olvasásról, az olvasás népszerűsítéséről és a könyvekről fog szólni a Szatyorban (egyébként a szomszédos Hadikban is). Kivételesen úgy lehet majd könyvet beszerezni, hogy egy fillért sem kell rá költeni. Az eseményt ugyanis egy gyűjtési akció előzi meg, ahová le lehet adni minden olyan könyvünket, amit már elolvastunk/duplán halmoztunk fel/nem tudunk elhelyezni a polcunkon. Cserébe pedig az akció során összegyűjtött könyveket a Szatyor Könyvcserén böngészhetjük át és vihetjük haza ingyenesen. Az esemény regisztrációhoz kötött.

 Részletek itt

10/10

Verzió Filmfesztivál – Verzió Specials

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál november 22. és 29. között már 20. alkalommal érkezik Budapestre (a Toldi és a Corvin moziba), hogy bemutassa egytől egyig igaz történeteit, amelyek a gyönyörű és lenyűgöző vagy éppen a kegyetlen és hátborzongató valóságot szemléltetik. A fesztivál ingyenes programokkal is jelentkezik: a Verzió Specials szekció, a Budapesti város/arc/képek filmjei és Peter Nestler rendező retrospektív vetítései ingyenesen lesznek megtekinthetők.

A programokra regisztráció szükséges, kövessétek az eseményeket itt.

Címkék