Az art deco transzformátorháztól a magányos kéményig – Kedvenc ipari műemlékeink Budapesten

Ha szóba kerülnek a műemlékeink, akkor mindig valami szép, régi palotára gondol az ember, esetleg valami monumentális szoboregyüttesre. És még ha az előbbire is gondolunk, elsőre valahogy sosem vagy legritkább esetben egy olyan építmény ötlik fel bennünk, aminek köze volt valaha is az ország és azon belül is a főváros iparához.

Manapság már viszonylag kevés a működő gyárépület Budapesten, de egykor egészen sok volt belőlük, aztán ahogy fejlődött az ország és a főváros, úgy szűntek meg és/vagy szorultak ki a sűrűn lakott területekről a város szélei felé. De a nyomuk és az emlékük a mai napig megmaradt, még ha csak egy csonk is jelzi manapság a fénykorában nagy területet elfoglaló gyár, üzem, egyéb ipari létesítmény egykori helyszínét. Számba vettük kedvenceinket, meg is mutatjuk őket.

Goldberger víztorony

Ahhoz, hogy észrevedd, úgy kell járni-kelni az utcán, hogy nemcsak magad elé nézel, hanem felfelé is. A III. kerületi Lajos utcából nézve úgy tűnik, mintha a lábai a földig érnének ennek a nem hagyományos víztorony küllemű víztoronynak, valójában viszont az egykori Goldberger-textilgyár (ma múzeum) egyik épületének tetején áll, amit valamikor az 1900-as évek elején emeltek. A víztorony egykor az egész gyárat ellátta vízzel, jelenleg viszont üresen, funkció nélkül áll a régi helyén. Talán egy városi kilátó kialakítható lenne benne. De egy thriller- vagy egy horrorfilmben is jól mutatna. 

A magányos óbudai kémény

Nem ez az egyetlen már üzemen kívül lévő, mégis megmaradt ipari kémény Budapesten, de nagy kedvenc, talán azért, mert olyan magányosan magasodik a III. kerületben. Ahányszor elteker a Graphisoft Park mellett az ember, nem sokkal az Óbudai-sziget K-hídja után megpillantja az égbe szökő kéménymonstrumot, ami egykor az Óbudai Házgyár kéménye volt. Az 1963-tól üzemelő gyár ma már nem létezik, mert amikor 1990-ben bezárták, el is bontották azonnal, csak a kéménye maradt meg mementóként. A gyár helyén ma egy áruházat találunk.

A városligeti híd

Két dolog jut az ember eszébe, amikor megpillantja a Városliget szélén, füves rész közepén álló hídcsonkot: az egyik az, hogy szép, a másik pedig, hogy mi vajon a funkciója? A kérdésre a válasz pedig az, hogy manapság már csak esztétikai és ipartörténeti szerepe van. Jól néz ki, és az 1896-ban átadott Millenniumi Földalatti Vasút gyalogos-felüljárójának csonkja, amit 1973-ban bontottak el, amikor a földalatti útvonalát bővíteni kezdték, és többé már nem volt szükség rá. A Wünsch híd (merthogy neve is van) az ország legelső, vasbetonból készült építménye volt, névadója pedig a földalatti építményeinek elkészítésével megbízott építési vállalkozó, Wünsch Róbert volt. És ezen a ponton gyorsan tegyük hozzá: a felüljárót nem ő tervezte, hanem Brüggerman György.

A gázgyár tornyai

A már említett házgyári kéményt magunk mögött hagyva, tovább a Római-part, a Lupa-sziget vagy Szentendre felé az egykori gázgyár meg a hozzá tartozó lakótelep mellett is elhaladunk. A gyár 1913 és 1984 között működve állította elő a város számára a gázt szénből. Bezárását követően, 20 évvel később, 2004-ben lett belőle fővárosi tulajdon, ekkor kapták meg a még meglévő épületek és építmények a műemléki védettséget, már csak azért is, mert addigra komolyan amortizálódott az egész. Az egykori gázgyár épületei közül a legszemrevalóbbak természetesen a már minden irányból messziről látszó kátrány- és víztornyok, amelyek nem is ipari, hanem mesebeli hatást keltenek a szemlélőben.

A selyemgombolyító

Az óbudai Miklós téren álló egyemeletes, ovális alakú épület egykor selyemmanufaktúraként működött, a nevét is erről kapta természetesen. Az 1780-as években épült, miután Mária Terézia szorgalmazni kezdte a magyar selyemhernyó-tenyésztés beindítását, ami az osztrák selyemiparnak szállította volna az alapanyagot. A hazai selyemgyártás megalapozói azonban nem magyarok, hanem olaszok voltak, innen ered a Filatorigát és Filatori dűlő név is, mert az olasz filatore szó magyarul fonógépet jelent. A selyemgombolyító az 1830-as évekig működött, ezt követően a Dunagőzhajózási Társaságé lett az épület. Később lakóház lett belőle, egészen az 1970-es évekig így funkcionált, majd 1975 után és egy alaposabb felújítást követően a kultúra költözött be a házba: volt benne táncház, könyvtár, szerkesztőség, film- és videostúdió, sőt még civil szervezetek is működtek a falai között. Manapság rendezvényházként funkcionál.

A Kioszk a Fő téren

A III. kerületi Fő tér kellős közepén álló apró kis építményben jelenleg a főváros legkisebb kávézója üzemel. Az 1929-ben emelt házikó eredeti funkciója a gáznyomás-szabályozás volt, és a főváros energiaellátását biztosító Óbudai Gázgyárhoz tartozott. A pavilon jellegű építmény 1969-ig működött, majd egyre-másra változott a funkciója: volt utcai mosdó, fagyizó, árválkodott kihasználatlanul, majd miután 2015-ben felújították, megőrizve a békebeli hangulatát, kávézó lett belőle. Ha elbontanák, üres lenne nélküle a tér, és nagyon hiányozna.

A Markó utcai transzformátorház

Egy újabb épület, ami már nem az eredeti funkciójában, de még az eredeti formájában tündököl. Az Elektromos Művek 1926-ban írt ki pályázatot egy alállomás felépítésére, majd 1930-ra fel is épült két tervező, Román Ernő és György Dénes közös munkájának és egyesített terveinek eredményeként a Markó utcai, art deco stílusú transzformátorház. Az alállomásnak szerencséje volt a történelemmel, mert sem a II. világháború, sem az 1956-os forradalom idején nem sérült meg. A rendszerváltás után funkciót váltott, és bankként működött tovább. Később a bank eladta az épületet, ami a 2018-as felújítása óta irodaházként funkcionál.

Az újpesti víztorony

Víztoronnyal kezdtük, azzal is fejezzük be. Budapesten eleve elég sok víztorony található, amelyek közül nehéz kedvencet találni. A svábhegyi meg a margitszigeti sokaknak nagy kedvence a klasszikusok közül, a modernisták inkább a budafokit bírják (bár ez nem ipari műemlék, hanem most még csak simán ipari). Mi kedveljük a Népliget szélén álló, kisebb méretű víztornyot éppúgy, mint a kőbányait, ami az első vasbeton szerkezetű víztorony volt az országban. És végül, de nem utolsósorban az újpesti víztornyot is szeretjük. Az Árpád út mellett magasodó építmény a kerület egyik szimbóluma, 1912-ben épült, és akárcsak a kőbányai „testvére”, úgy ez is vasbetonból. Feladata mindig is a környékbeli gyárak vízellátása volt, talán ennek is köszönhető, hogy most akár múlt időben is beszélhetnénk róla. A nyilasok 1944-ben fel akarták robbantani, ám a hős újpesti partizánoknak köszönhetően a terv meghiúsult. A torony 2003-ig tette a dolgát, akkor kivonták a forgalomból, azóta pedig mint impozáns ipari műemlék épület emeli a környék fényét.

(Borítókép: Medgyesi Milán – We Love Budapest)