A 10. születésnapunk alkalmából 10 sétát állítunk össze különböző tematikákra felhúzva – minden hónapra egyet –, amelyeket online cikkekben tárunk elétek. Sétacikkünk segítségével egy térképpel, útvonallal és izgalmas történetekkel fedezhetitek fel magatoknak a város rejtett helyszíneit.
Városi sétából sosem elég, Budapest pedig változatos épületeivel, kalandos utcáival és történelmével a jobbnál jobb útvonalak és a különböző tematikák végtelen tárházát adja nekünk. A belváros és a frekventált, ikonikus negyedek, terek rengeteg felfedeznivalót tartogatnak, ez tény, de érdemes néha kiszakadni a Kiskörút, a Deák tér, a Ferenciek tere vagy a Várnegyed vonzásából és valamivel messzebbre látogatni, netán olyan helyekre is elmerészkedni, ahol csak nagy ritkán, esetleg még sosem császkáltunk.
A külkerületek vagy a köztudatbólkieső területek furcsán elhagyott világa néha sokkal több érdekességet és kincset rejt, mint a turistalátványosságoktól roskadozó – és turistákban tobzódó – belkerületek. Óbuda bájos barokk óvárosa pedig nem is esik ki annyira a kedvelt útvonalak sorából, a Kobuci kert nyaranta az egyik legkedveltebb koncerthelyszín, így a macskaköves Fő tér és a Zichy-kastély belső udvara szinte mindig nyüzsög az arra járóktól. De ennél a romantikus kis negyednél Óbuda sokkal többet rejt magában: klinkertéglás gyárépületek, víztornyok vagy a hazai Szilícium-völgyként emlegetett Graphisoft Park, ami az ipari műemlékek, a nagy zöldfelületek és a kortárs magyar építészet skanzenjének sajátos elegye. Érdemes ide is kilátogatni, de mostani kalandozásunkban leginkább a Lajos utca, Laktanya utca és Folyamőr utca közötti területre fókuszálunk.
Óbuda legnagyobb templomától Goldberger kékfestőüzeméig
Meglehet, elsőre furcsán hangzik, hogy a gyárak és üzemek tematikára épülő sétánk kiindulópontja nem valamelyik régi ipari terület, hanem egy templom. De azt gondoljuk, hogy a Lajos utcában álló Szent Péter és Pál-templom és az előtte elterülő, virágszigetekkel és lombos vadgesztenyefákkal körbeültetett parkos tér annyira gyönyörű, hogy mindenképpen érdemes innen indulni.
És akkor azt még nem is mondtuk, hogy a templom helyén és környékén egykor több templom is állt, köztük az elsőt a Képes krónika szerint Szent István király és felesége alapította 1015-ben. Innen indulunk tovább, egészen a Lajos utca 138-ig, ahol Goldberger Ferenc kékfestőüzemét, vagyis már csak annak épületét találjuk, helyén most a Textilmúzeum működik, ha mázlink van, akkor még nyitva is találjuk, érdemes benézni.
A barokk utcákon, a macskaköveken vagy az eklektikus épített környezetben sétálni varázslatosélmény, a Lajos utca viszont annyira változatos képet mutat, hogy nem is tudjuk hova tenni ezeket az impulzusokat. A zöldellő fáktól indulva a macskakövek először átvezetnek az 1-2 emeletes, boltíves lakóházak XVIII. századi világába, majd hirtelen váltásként tízemeletes panelek kísérik utunkat. Ebben a különös világban szinte észrevétlenül bújik meg Goldberger Ferenc kékfestőüzeme, a világhíres Goldberger Textilgyár elődje.
Textilipar és kékfestők a Lajos utcában
A XVIII. században Óbuda volt a textilipar bölcsője, voltak itt takácsok, posztósok, harisnyakötők, textilfestők és szabók egyaránt. A Zichy-kastélyban még selyemkészítő üzem is volt, de a kékfestő-manufaktúrák váltak a városrész, egészen pontosan a Lajos utca meghatározó üzemeivé.
Az eredetileg aranyműves Goldberger Ferenc 1784-ben alapította parányi kékfestő- és kartonnyomó-manufaktúráját a már jóval korábban megvásárolt, Lajos utca 138. alatti háza udvarán, és kezdett el műhelyeiben vásárokra dolgozni. Halála után fia, Sámuel vette át az üzemet, az ő vezetése alatt indult el a Padovából származó dinasztia parányi manufaktúrája több generáció munkásainak és mérnökeinek munkát adó, világhíres, három utcán is átnyúló nagyüzemmé válása.
Sétánk következő állomása a Lajos utca 102. egyemeletes, boltozatos műemlék épületéhez vezet, ahol Spitzer Gerzson kékfestő-manufaktúrája működött. Az 1826-ban alapított üzem hasonlóan fontos szerepet töltött be az óbudai textiliparban, mint Goldbergerék üzeme, bár kétségtelen, hogy utóbbinak jobban sikerült a marketingje.
Az 1838-as dunai árvíz Óbudán is hatalmas pusztítást végzett, nemcsak a lakóházak, de több műhely és üzem is elpusztult – ahogy Spitzer Gerzson manufaktúrája is. Ezután még sikerült helyreállítani a műhelyét, egész szépen fejlődött, 1851-ben már pamut- és lenvászoncikkeket és kendőket gyártottak, és a korszakban egészen egyedülálló volt, hogy tisztviselői személyzet dolgozott Spitzernél. A felívelésnek sajnos egy tűzvész vetett véget, ami egyébként meglepően sokszor pusztított a műhelyeknél.
A Goldberger Textilgyár az élre tör
Az ország egyik legnagyobb textilgyára még az 1848–49-es szabadságharcot is támogatta, egyenruhákkal látták el a honvédséget, bár a háború leverése után Haynau komoly hadisarcot vetett ki a Goldberger családra. A textilgyár virágzása Goldberger Sámuel idején indult, a munkások száma ekkor elérte a százat, készítményeit pedig nemcsak itthon, de külföldön is vették, mint a cukrot. Az i-re a pontot viszont Goldberger Leó tette fel, aki lényegében egy igazi tőkés iparbáró volt, vezetése alatt a munkások száma az ezret is meghaladta, az I. világháború után pedig több nyugati országban alapítottak leányvállalatot.
A Goldberger Textilgyárhoz érdemes a Fényes Adolf utcán felsétálni, remek képet kapunk az 1800-as évek és az 1980-as, 1990-es években épült, néha posztmodernbe hajló épületek együttéléséről. Az egykori gyár izgalmas pontja az 1907-ben épített vasvázas víztornya, régi mosócsarnokában pedig 2019 óta a Godot Kortárs Művészeti Intézet működik.
A dohánygyárban napi negyedmillió cigaretta készült
A Kiskorona utcán, a lakótelep és az óbudai klarissza kolostor romjai mellett sétálva visszakacskaringózunk a kiindulópontunkhoz, és a Szentlélek tér felé vesszük az irányt, ahonnan a Tavasz utcára, majd a Polgár utcára fordulva érjük el következő állomásunkat, az egykori Óbudai Dohánygyárat. A XIX. század elején még csak néhány fővel dolgozó dohánymanufaktúrák létesültek az országban, így Óbudán is, de miután létrejött az 1867-es önálló magyar dohányjövedék, megalakultak a nagy fővárosi dohánygyárak.
Elsőként a pavilonrendszeres Óbudai Dohánygyár épült fel (1893-ban), aminek nyerstégla homlokzatát, átlagon felüli belmagasságát és boltíves födémszerkezetét mindenki csodálta. Virágkorában, az 1930-as években már havi 54 millió cigarettát – köztük a Petőfi és a Memphis márkákat – gyártottak a legkorszerűbb gyárban. A II. világháború után felszámolták a dohányipart, a gyár helyén ma a Flórián Udvar irodaházat találjuk.
Budapest egyik legrégebbi nagyüzeme a hajógyár, a szeszgyár területén pedig városnegyed épül
Óbuda macskaköves, békebeli hangulatot árasztó Fő terére vezet vissza az utunk, és mielőtt átsétálunk a Budapest valaha volt egyik legrégebbi nagyüzeméhez, a hajógyárhoz, érdemes egy kis kitérőt tenni. A Fő térnél, az esernyős szobrok mellett vágjunk át a Laktanya utcába, ahol egy kedves, zöld és állatokkal teli oázis, a Vasmacska KávéZoo fogad minket. A sok gyaloglás után jólesik itt meginni egy kávét vagy elfogyasztani egy kis harapnivalót, ráadásul van egy külön étlapuk a vegánok számára, a „Vegán Macska”, amin minden fogás vegán.
Újult energiával vágunk neki sétánk végének, és bevesszük az Óbudai-szigetet, vagyis csak a hajógyár megmaradt épületeit. A szigetet 1835-ben szerezte meg az Első Dunagőzhajózási Társaság, és talán már meg sem lepődünk azon, hogy ahogy sok más innovációt, úgy a folyami hajózás megjelenését is Széchenyi Istvánnak köszönhetjük. Miután megtisztították az óbudai Duna-ágat, megjelentek a társaság hajói, és felépültek az első faépületek, majd a gyár is. Az 1838-as árvízben súlyos károkat szenvedett az üzem, de még így is az ország egyik legnagyobb gyára lett, ahol olyan hajótípusokat gyártottak, amik még a nyugat-európai riválisokat is megelőzték. Sőt, az Óbudai Hajógyár volt az a hely, ahol először hangzott el a Himnusz nyilvános közünnepen.
Visszatérve a Laktanya utcára, azon sétálva hamar elérünk egy építési területhez, ahol ma már csak egy kéménytorony és az 1880-as években épült központi csarnok emlékeztet az egykori Óbudai Szeszgyárra. Az Első Óbudai Szeszégető és Finomító Részvénytársulat gyárterületének kiépülése még a XIX. században indult, a kiegyezés utáni fellendülés éveiben.
Ez a vállalat annyira sikeres lett, hogy bővíteni kellett, majd megjelent a gyárban a cukor- és az ecetgyártás is. A II. világháború után államosították, bővítették, a rendszerváltás után privatizálták, majd a 2000-es években eladták a területet. Az egykori gyár helyén a védett ipartörténeti emlékeken kívül mindent lebontottak, helyén új városnegyed épül.
Évente 80 millió pár harisnyát gyártottak
A törmeléket szállító teherautók, az építkezési daruk és a zaj ne szegje kedvünket, mert innen csak néhány méter, és elérjük az egykori harisnyagyár klinkertéglás, erődszerű tömbjét, ami eredetileg az 1923-ban létrejött Filatorigáti Textilművek számára épült. Noha 1951-ben a Népgazdasági Tanács döntéseként létrehozták a Budapesti Harisnyagyárat, az óbudai gyár még tíz évig viszonylag szabad teret kapott, és csak ezután olvasztották be teljesen a Budapesti Harisnyagyárba.
A szocializmus egyik legnagyobb és legtöbb gyárral rendelkező kötőipari nagyvállalatának óbudai üzemében a 70-es években körülbelül 800-900 ember dolgozott, ami éjjel-nappal üzemelt, így nem csoda, hogy évente 80 millió pár harisnyát termeltek. Az egykori gyártelepen ma üzletek, fotó- és filmstúdiók, próba- és műtermek működnek.
Reméljük, hogy Óbuda egykori gyárainak bebarangolásával segítettünk kiszakadni egy picit a mindennapok rohanásából vagy a monoton hangulatból, és élményekben gazdag időt töltöttetek velünk sétálva. Amint a helyzet engedi, a sétát élőben is megtartjuk, ahol még több infót és titkokat tudhattok meg egy-egy épületről.
