A kisföldalatti szinte minden bemutatásánál elhangzik, hogy ez az európai kontinens első, a világ második metróvonala, és az 1896-os millenniumi ünnepségekre készült el. A történet meglepőbb része, hogy az építkezés csak 21 hónapig tartott, illetve nem fúrták az alagutat, hanem egyszerűen felbontották a mai Andrássy utat, majd miután végeztek a munkálatokkal, újraburkolták. Eredetileg díszes csarnokok jelezték a megállók helyét a felszínen, az állomásokat pedig Zsolnay csempékkel burkolták. A kisföldalatti 70 éven keresztül baloldali közlekedésű volt, az oldalváltásra csak az 1970-es felújítás és pályahosszabbítás alatt került sor. Így alakult ki a mai, Vörösmarty tértől a Mexikói útig tartó nyomvonal, összesen 11 megállóval. Az Andrássy út és a Millenniumi Földalatti Vasút ma már, egészen pontosan 2002 óta a világörökség része.
A kisföldalatti és a metrók történetét egyébként részletesen taglalja a Földalatti Vasúti Múzeum, ami egy elhagyatott vágány átalakításával nyílt meg, és a Deák téri állomásról közelíthető meg.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
