A mai Budapest területén korábban több település is létezett, melyek már rég nem léteznek, emléküket pedig gyakran csak utcanevek őrzik. Ezek közül gyűjtöttünk össze most hatot, melyek a történelem homályába vesztek.

Az elmúlt évszázadok során a mai Budapest területén több település is létezett, többségüknek már semmi nyoma nem maradt, csak korabeli iratokból tudjuk, hogy egyáltalán voltak. Volt, amelyik a tatárjárásnak meg aztán a török uralomnak köszönhetően pusztult el, volt, amelyiknek a létét a természetes fejlődés tette egy idő után okafogyottá. De olyan is volt, amelyik ilyen-olyan okból néptelenedett el, majd kapott újra erőre, mielőtt végleg eltűnt a föld színéről. Az egykor itt állt települések közül talán csak egy van, ami megmaradt, Békásmegyer-Ófalu, bár az sem önálló település, hanem Budapest része. A többi viszont nem volt ennyire szerencsés. Gercséről írtunk már korábban, most nézzük a többit – bár jóval több volt, mint amennyit a mostani cikkünkben érintünk.

Kána

Ez az Árpád-kori falu a mai XI. kerület Kőérberek-Tóváros nevű városrészének területén állt. A XII–XIV. század közti település emlékeit a 2000-es évek első felében tárták fel a régészek. Azért is fontos, mert ez számít az Árpád-kor feltárt települései közül a legnagyobb területűnek. Kána szépen virágzott egészen a tatárjárásig, sok más faluhoz hasonlóan ezt is feldúlták, és bár utána valamennyire magához tért, régi fénykorát már nem érte el, sőt szépen lassan elnéptelenedett. Egy 1400-as évek eleji oklevél említi utoljára. Amikor a régészek feltárták a területet, 200 ház, több mint 1000 sírhelyből álló temető, égetőkemencék és egy templom nyomaira bukkantak. 

Logod

Nem nehéz kitalálni a neve alapján, hogy hol is volt pontosan: a mai Krisztinaváros területén, a Várhegy nyugati oldalán. A településre nyílt a Logodi-kapu (korábban Zsidó-kapu). 

Az egyházi tulajdonban álló falu népszerű lakóhely volt szőlőskertekkel és majorokkal, sőt még saját önkormányzata és bírája is volt az egykori iratok alapján. A török uralom alatt pusztult el szinte nyomtalanul, mindössze a falu templomának alapfalai maradtak meg, ami az Attila út fölött látható, Logod emléke pedig a Logodi utca nevében maradt fenn.

Alhévíz

A középkori településnek – ami a mai Tabán területén állt – természetesen semmi köze nincs Hévízhez. Ám a Várhegy és a Gellért-hegy lábánál volt Alhévíznek volt egy Hévíz nevű szomszédja, amit később Felhévízre neveztek át. Maga Alhévíz volt a jelentősebb, viszont soha nem volt teljesen önálló település. Sokáig Pesthez tartozott, és akkoriban Kis Pest (vagy Kisebb Pest) néven emlegették, majd a XIV. században Buda fennhatósága alá került, és annak lett amolyan külvárosa, ekkor már Alhévíz néven, ezt a nevet pedig az itt előtörő hőforrásokról kapta. A kimondottan szerencsétlen sorsú település (a tatárok mellett pusztított itt többször árvíz meg járvány is) mindent túlélt, kivéve a törököket. De ők legalább építettek is az elpusztított település helyére: mecseteket, dzsámikat és fürdőket, például azokat is, melyek helyén később a Rác meg a Rudas felépült. 

Gellért-hegyi oppidum

Az oppidum egy konkrét településfajtát jelent: késő vaskori, általában erődített, városias jellegű kelta települést. Ezek valahol félúton álltak egy város és egy falu között. Ami a Gellért-hegyen volt, arról csak azt tudjuk, hogy létezett, a nevét viszont nem, a régészek 1930-ban bukkantak a nyomaira. Már a rómaiak megjelenése előtt is állt, és amikor megjelentek a területen a birodalmi hódítók, az itt élő eraviszkuszokat nem legyilkolták, hanem egyszerűen meghódították őket, ők pedig alkalmazkodtak az új uraikhoz és életmódjukhoz. Ez is tett be a településnek, ugyanis az itt élők egyre nagyobb számban költöztek át Aquincumba, az oppidum pedig elnéptelenedett, majd amolyan szakrális helyként működött nagyjából a III. századig. 

Újbécs

Ha az ember pusztán érdeklődésből sokat foglalkozik Budapest történetével, beleértve az egészen távoli múltját is, akkor gyakran találkozik Újbécs nevével. A középkori Pest külvárosa volt, a mai Váci utca vonalában állt. Nevét nem arról a Bécsről kapta, amit mindenki az osztrák fővárosként ismer, hanem Pest mellett is volt egy Bécs nevű település, és a név is arra utal, merthogy egymás mellett álltak. Újbécs az Anjouk idején kezdett fejlődni, Zsigmond egy várat is felépített itt, illetve akkor emelték azt a tornyot is, melynek romjaira aztán a régészek rátaláltak a Régi posta utcában. A toronyból figyelték a környéket, a Dunát mindkét irányba, így védve meg a támadásoktól a pesti révet. Újbécs addig volt önálló település, amíg a XV. század során fel nem épült az új városfal, és így az addigi külvárost Pesthez csatolták, majd Mátyás a Zsigmond-féle várat is lebontatta. 

Pócsernik

E település története azért is érdekes meg különös, mert kettő volt belőle, és mindkettő a mai Óbuda területén terült el: az egyik a Duna és a Rómaifürdő közti részen, a másik pedig valamivel arrébb, Békásmegyer környékén. Hogy miért volt belőlük kettő, azt egyszerűen nem tudni, viszont egyszerre pusztultak el a tatárjárás idején. Később mindkét település újra talpra állt, és ekkor már mindkettő új nevet is kapott.

A Békásmegyerhez közelebb eső település a Pófölde nevet kapta, a másik pedig Pazándok néven született újjá. Utóbbi vált jelentősebbé: a nagyrészt egyházi birtokban lévő településen hévizek által hajtott malmok egész sora működött, de voltak termőföldjeik meg mocsaras rétjeik és legelőik. Idővel Pazándok pusztává vált, majd szép lassan elnéptelenedett, és a következő század során már nem is említik mint önálló települést, hanem mint egy Óbudához és Békásmegyerhez tartozó területet. 

Források:

(Borítókép: ggaabboo – Fortepan)

Címkék