A Rudas Fürdő a legidősebb tradicionális termálfürdő a városban, amely már 1520 óta működik. A szaunák, gőzkabinok, a tetőn terpeszkedő panorámás napozóterasz és jacuzzi, valamint a fiatalokat vonzó, éjszakai nyitvatartás és bulik tovább turbózzák a Rudas presztízsét és népszerűségét.
A fürdő a Gellért-hegy szikláitól néhány lépésnyire helyezkedik el, a Hungária, Attila és Juventus forrásoknál. Az ország török megszállása idején építették a törökfürdőt, míg a gyógyfürdőt később, a XIX. század végén alakították ki. A tradíciókra nagy hangsúlyt fektető Rudast 1936 óta elsősorban kizárólag férfiak látogathatják, de keddenként női napot tartanak. Szombaton és vasárnap párban is látogatható, míg pénteken és szombaton az éjjeli fürdőzést is kipróbálhatjátok. 14 éves kor alatt a fürdő nem látogatható.
Shopping
Láng Téka Könyvesbolt
A Pozsonyi úton sosem áll meg az élet, ha ételre, italra, fagylaltra vagy kultúrára vágynánk, a környéken mindig akad valami. Az egyik biztos pont, ha új olvasnivalóra van szükségünl, akkor az út elején már bele is botlunk: a Láng Téka Könyvesbolt a kortárs magyar és nemzetközi irodalom könyveit kínálja.