Képzeljük el a 80-as évek Budapestjét, tele neonreklámmal, Patyolat és Csemege felirattal. Amikor tévét még a Keravillból vettünk, harisnyát pedig az Aranypókból, ha pedig kifogyott a töltőtollunk, az Ápiszban szereztünk bele patront. Bár több márka bizonyos formában még ma is létezik, vannak olyanok is, amelyek örökre elvesztek, pedig egykor a szocializmus szimbólumai voltak.

1/7

Keravill

Ha motorkerékpár kellett, mindenki a Keravillba ment, hiszen az üzletnek hihetetlen széles termékpalettája volt: amolyan „mindenes” boltként mindent árult, ami műszaki vagy villamossági termék volt. De annál még többet is: konyhai eszközöket, kvarclámpát, ZK magnókat, sőt gyakran luxuscikkek vagy legalábbis magasabb kategóriájúnak számító áruk is megtalálhatók voltak a polcain. A 80-as években egy rádiómagnóért akár 6 ezer forintot is elkértek, ami akkor egy teljes havi fizetésnek számított, de még 99-ben is elég borsos összegekért árultak műszaki cikkeket: egy mikrohullámú sütő 23 ezer, egy tévé 40 ezer forintba került.


A Keravillt 1950-ben alapították, neve eleinte Rádió és Villamossági Kiskereskedelmi Vállalat volt, majd 1973-tól, a területi kereskedelmi korlátok eltörlését követően KERAVILL Kereskedelmi Vállalatra változott. Elsőként vezette be Magyarországon (1961-ben) a minta utáni árusítást (a kisebb településeken élők mintákból választhatták ki a szükséges termékeket, melyeket a vállalat kiszállított), majd 1966-tól önkiszolgáló rendszert működtetett. Az 1980-as években bevezette a telefonos értékesítést, sokan emlékezhetünk a Keravill Forró drót reklámra: „Forró drót a Keravillhoz: Halló, itt a Keravill vevőszolgálat. Aktuális ajánlatunk.” A rendszerváltás után már a Fotex-csoporthoz tartozó lánc 2004-ben szűnt meg, ahogy sok más üzlet, vállalat is, ő sem bírta a versenyt a konkurensekkel (Media Markt, Electro World, Saturn).

2/7

Patyolat

Ha megláttuk a hattyút ábrázoló emblémát, tudtuk, hogy Patyolat van a házban. Ám csak kevesen tudják, honnan jött a hattyúlogó. A vállalat jogelődje a dr. Lázár és Társa által 1922-ben alapított Hattyú Gőzmosoda volt, amelynek központi telephelye a Klauzál és a Dohány utca sarkán állt. A gőzmosoda 1944-ben a gettó területére került, de a német megszállás alatt is működött: fehérneműt, ágyneműt mostak, kötszert fertőtlenítettek, katona- és tiszti ruhát tisztítottak. A háború után a mosodát államosították, és a gőzmosoda lett az 1948-ban alakult Patyolat vállalat bázisa.

A Patyolatnak nagy sikere volt a szocializmusban, hiszen működése megkönnyítette a munkába álló nők dolgát, és nem kellett otthon, kézzel mosniuk ruháikat. A vállalat kimondott célja is volt „a dolgozó nők munkájának könnyítése”. A mosáson, tisztításon túl dolgoztak ruhák, kelmék festésével és vegytisztításával is. A Patyolat hamarosan országos lefedettségű lett, 1987-ben 1200 egysége volt, és 185 vegytisztító szalont működtetett. A vállalat nagyon kedvezményesen nyújtotta sokáig a szolgáltatásait: az 50-es, 60-as években minden lakossági forinthoz 4 forint állami támogatás járult, ráadásul a lakosságnak végzett szolgáltatás nyeresége után nem volt adófizetési kötelezettsége a vállalatnak. Később azonban a támogatás csökkent, majd meg is szűnt, ahogy az adófizetési kötelezettséget is bevezették. „Nemrégiben hallottuk a hírt, hogy a Fővárosi Patyolat Vállalat felemelte szolgáltatásainak árát. Miután közismert, hogy Budapesten szinte minden olcsóbb, mint vidéken, várható, hogy ez az áremelkedés az ország más területeire is kigyűrűzik majd. Pedig már eddig sem volt olcsó a Patyolat. Az év eleji nagy emelés után vissza is esett a forgalom. Az emberek kétszer is meggondolják, hogy a Patyolatba vigyék a ruhaneműt vagy inkább otthon tisztítsanak, mossanak. Kérdés, hogy meddig lehet elmenni az áremeléssel, hol az a határ, ahol jól jár a vásárló és nem jár rosszul az eladó?” – számolt be keserédesen Szűcs Imre, a Közösségi Televízió munkatársa a dráguló Patyolatokról 1988-ban.
 
A vállalat a 80-as években már működési gondokkal küzdött. 1993-ben az Állami Vagyonügynökség államigazgatási felügyelet alá helyezte a vállalatot, végelszámolással megszüntették, a pesti fiókokat is értékesítették. Ma a Harmat Textiltisztító Kft. használja a márkanevet.

3/7

Ápisz

„Hozz az Ápiszból postairónt!” – hangozhatott el sok otthonban ehhez hasonló mondat. A 90-es évek előtt ugyanis nem tudtunk volna máshol papír-írószert vásárolni. Az Ápisz Ozirisz élő jelképe, az ókori egyiptomi vallás szent bikája volt, de az üzletnek ehhez nem sok köze volt: a mozaikszó az Állami Papír és Írószer Kereskedelmi Vállalat rövidítése, amely 1949-ben alakult, és egészen 1989-ig állami irányítás alatt állt, utána működését részvénytársasági formában folytatta. Hasonlóan a Közérthez, a Mirelithez vagy az ABC-hez, ezt a márkanevet is „köznevesítették” a vásárlók, az idősebbek máig Ápisznak hívják a papírboltokat.

Az Ápisz egyszer kisebb botrányba keveredett a rendszerváltozás környékén. Egy civil szervezet ugyanis felrótta neki, hogy papírboltjaiban akt-, illetve erotikus fotókkal ellátott termékeket is kapni. Az Ápisz vezetése válaszul betiltott minden felnőtt-tartalommal bíró terméket, mint írták: „cégünknek sem áll érdekében, hogy ezen cikkeket a továbbiakban is forgalmazzuk”. Pedig egészen biztos, hogy a vetkőzős tollhoz is csak az Ápiszban lehetett hozzájutni…

4/7

Közért

Ha azt mondod, „lemegyek a közértbe”, rögtön tudni fogják, hogy pesti vagy. Nem azért, mert az 1948-ban létrejött Községi Élelmiszerkereskedelmi Rt.-nek ne lettek volna boltjai vidéken is – országszerte legalább kétezer üzlettel büszkélkedett –, de köznevesült szóvá leginkább a fővárosban vált. A Közért elsődleges feladata a közellátás biztosítása volt, 1948-as alapításakor 358 fővárosi és 31 vidéki boltja volt, ekkor még elég szegényes kínálattal várta a vevőket, és olyan alapvető élelmiszereket árult, mint a liszt, a hús és a zsír. A jegyrendszer szerint mindenki csak meghatározott mennyiségűt vásárolhatott: tejből ekkor a háború előtti fogyasztás 34 százalékát vihették csak haza. 1955-ig minden terméket az eladótól kellet kérni, ekkor nyílt meg az ország első önkiszolgáló üzlete a Közért cégére alatt, a Mártírok útja (ma Margit körút) és a Bem utca sarkán, tíz évvel később üzleteinek túlnyomó többsége már ebben a formában működött.

Az 1980-as évek végén már 1694 közértben lehetett vásárolni Budapesten, de a privatizációt nem úszta meg, végül a SPAR-hálózat része lett.

5/7

Aranypók

„Aranypók fehérnemű barlang a belvárosban, a Ferenciek terén. Járt már ott?” – hangzott a sejtelmes, diszkréten erotikus reklám a 80-as években. Az Aranypók a hazai kiskereskedelem legrégebbi márkája, 1924-ben alapította Fekete Jenő és üzlettársa a Guttmann-Fekete Budapest harisnya-, kötszövött- és kötöttárugyárat Óbudán. Első boltjukat a Rákóczi úton nyitották meg, Pók néven, majd az 50-es évekbeli államosítását követően a boltok a Fővárosi Divatáru Kiskereskedelmi Vállalathoz kerültek. A jogelőd Pók üzletek és a cég aranypók harisnya nevű márkája nyomán 1973-ban kapta meg a márka az Aranypók nevet. A 70-es években több mint 30 boltja volt.
 
Az Aranypók márka reklámozása a rendszerváltozás előtti korszakban a legsikeresebbek között volt, olyan modellek tűntek fel Aranypók fehérneműkben, mint Bíró Ica, Sárdi Márta, Bozzay Margit, Marjai Judit és Rábaközi Andrea, akinek a fehérneműket reklámozó első reklámfilmje díjnyertes lett. A rendszerváltozáskor az Aranypók volt az első olyan hazai vállalkozás, amelyet a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében részben dolgozói tulajdonba került. A nehéz időket azonban nehezen tudta átvészelni, ráadásul konkurenciái is egyre növekedtek. A megmaradó 19 Aranypók üzlet közül 15-öt bezártak, négyet pedig a dolgozók vittek tovább, részint úgy, hogy az addigi boltvezető lépett elő ügyvezetővé.

6/7

IKKA

„Nekem megvolt Amerika, amíg másnak csak az IKKA” – énekelte Fenyő Miklós a Made in Hungária című dalában. Az IKKA mozaikszó az IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció nevet takarta, és a ma már mindennaposnak számító online rendelés előfutára volt – akár BMW-hez, FIAT-hoz és más nyugati luxusmárkákhoz is hozzájuthatott az itt vásárló a II. világháborút követően. De hogyan?

Azon szerencsés vásárlók, akiknek rokonai külföldön éltek, vehették igénybe a csomagküldő szolgáltatást. Eleinte különféle ajándékcsomagokat lehetett választani, az 50-es években főként kávét, szeszes italt, cigarettát, ruhaneműt tartalmazott az IKKA-csomag, később különféle típuscsomagokat készítettek. A Judy fedőnévre hallgató összeállítás például kávét, teát, rizst, italt, a Magde nevű csomag csokoládét és szardíniát is tartalmazott. A külhoni magyarok egy katalógusból választhatták ki a termékeket az anyaországban ragadt rokonaiknak, az IKKA pedig eljuttatta a különféle cipőket, gyapjúkülönlegességeket, órákat, bicikliket a címzetthez. Létezett cigarettacsomag is, Caro, Aroma, Mistral, Moni, Budapest márkájú dohányárut lehetett az országba hozatni. A csomagküldő szolgálaton keresztül az 1960-as évek végén akár lakáshoz is hozzá lehetett jutni, a Nyugatról érkező 5-12 ezer dollárból.

Később bevezették az utalványrendszert, amit szintén a külföldi rokonok ajándékoztak. Az utalvány birtokában a vevő bármit megvehetett, ami itthon hiánycikknek számított. Ezzel az üzérek is visszaéltek, több csalás is történt az IKKA-utalványokkal. Az IKKA sem élte túl a rendszerváltást, hiszen léte a Nyugatról beözönlő termékekkel okafogyottá vált.

7/7

Utasellátó

„Minden időben, mindenhol Utasellátó” – ma sem hangzik idegenül az ikonikus szárnyas logójú Utasellátó márkanév, amely a szocializmusban egyet jelentett az utazással. Az Utasellátó Vállalatot 1948 novemberében alapították, hogy ellássák élelemmel a belföldi forgalomban részt vevő utasokat. Önkiszolgáló automatáit szovjet mintára létesítették a pályaudvarokon, hajóállomásokon. Bambit, rántott húsos vagy fasírozottas szendvicset, süteményeket, csokoládét, nápolyit, celofánba csomagolt Utasellátó-szeletet, nejlonzacskós mézes puszedlit és kávét is lehetett kapni. Na meg persze a legendás párizsi krémmel töltött, ostyás csokirolót.

De nemcsak a pályaudvarokon, hanem a vonatokon is lehetett ilyen védjeggyel ellátott élelmiszereket venni az Utasellátó mozgóárusaitól. Érdekesség, hogy az Utasellátó világhírű lett, hiszen olyan kirándulóhajókon is üzemelt, mint a Budapest–Bécs vagy a Budapest–Passau vonal. Az Utasellátó a Parlamentben is végzett cateringtevékenységet, illetve az 1986-os Forma–1 étkeztetéséről is a cég gondoskodott: 350 ezer embert kellett ellátnia a csapatnak. A rendszerváltást követően a MÁV tulajdonában működött tovább, az étkező-, háló- és fekvőhelyes kocsik szolgáltatásáért felelős szervezetként, 2020 óta pedig önálló igazgatóságaként dolgozik a vasúti vendéglátás megújításán.

Címkék