Kevesen tudják, de Budapest első szabadtéri mozgólépcsője a város szélén, Hűvösvölgyben, az egykori Úttörővasút végállomásánál került kialakításra.
Bár 1956-ot elsősorban a forradalom miatt jegyzik a történelemkönyvek, de történtek kisebb volumenű, ám fontos egyéb történések is a városban. Az egyik ilyen az első szabadtéri mozgólépcső üzembe helyezése volt, amivel egyfelől a főváros lakosságát igyekeztek hozzászoktatni a szerkezethez, másfelől pedig – elég hosszúra nyúlt – tesztüzem is volt, ugyanis a metróba tervezett mozgólépcsőket szerették volna a szakemberek kipróbálni. Így a városi lakosságnak 1956. május 24-én adták át a szerkezetet, ami aztán 1973-ig működött – bár a vége felé már erősen foghíjas módon.
A gépesített lépcső, vagyis a mozgólépcső ötlete egy amerikai feltaláló fejéből pattant ki 1859-ben, de az első példányok átadására végül csak 1893-ban került sor New Yorkban, majd két évvel később az európai kontinensen is megjelent az újfajta szerkezet, ami sok helyen a lépcsőt és a liftet egyszerre kívánta kiváltani. (Végül csak egy párhuzamos lehetőség lett belőle.)
Budapesten, a Blaha Lujza téri Corvin Áruházban 1931-ben adták a főváros első mozgólépcsőjét. Belépve az áruházba, a mozgólépcső vitte fel a vásárlókat az emeletre. Ez még egy egyszerűbb, zárt térbe szánt, faszerkezetes mozgólépcső volt, a negyedszázaddal később üzembe helyezett viszont jóval nagyobb monstrum lett, ami az időjárás viszontagságaival szemben is ellenálló volt.
A szabadtéri mozgólépcső ötlete már azelőtt felmerült, hogy az 1926-ban megnyitott Corvin áruház megkapta volna a maga beltéri mozgólépcsőjét.
Eredetileg az elavult és lehasznált Budavári Sikló kapott volna egy ilyen szerkezetet. Akkoriban sokan panaszkodtak arra, hogy a Clark Ádám térről az indóházba (az alsó állomás) csak sok lépcső megmászásával lehet eljutni, ami az egész pálya 11%-át tette ki, ráadásul a lépcsősor még rossz állapotú is volt. Az elgondolást ugyanakkor sosem követték konkrét tervek és tettek, így a Sikló sosem kapott mozgólépcsőt, szemben a Corvin Áruházzal.
A következő lépcsőfok az volt, amikor elkezdődött az M2-es metró építése 1950-ben, melynek teljes hossza 1972-re készült el. De már az építkezés elkezdése idején felmerült az ötlet, hogy a föld alá lejutás, illetve az onnan való feljutás mozgólépcsők segítségével történjen. Ezek a szerkezetek azonban nagyobbak, robusztusabbak és hosszabbak voltak, mint a Corvin Áruház mozgólépcsője, ráadásul fémből készültek, nem pedig fából. A tervezés és a fejlesztés fázisában jutottak el oda a mérnökök, hogy egyfelől tesztelni kéne valahol ezt az új típusú mozgólépcsőt, másfelől pedig a lakosságot is szoktatni kéne hozzá, és eloszlatni a félelmeiket. Mivel 1953-ban a metróépítés munkálatai leálltak, a tesztlépcső felállításának gondolata ismét előtérbe került.
Hogy pontosan hol legyen a tesztlépcső, arra már 1952-ben megvoltak a határozott elképzelések. 1950-re elkészült az Úttörővasút (ma: Gyermekvasút) teljes hossza, és már akkor feltűnt, hogy a hűvösvölgyi villamos-végállomás, valamint a végállomás épülete között milyen komoly lépcsősor húzódik. Az ötlet pedig az volt, hogy ezt váltsák ki egy mozgólépcsővel, ami napközben lentről felviszi az utasokat, délután pedig le. Végül 1956. május 24-én adták át a 80 méter hosszú mozgólépcsőt, amin csak az átadás napján állítólag 90 ezer ember utazott.
A 160 lépcsős szerkezetet egy 40 lóerős motor hajtotta, és nem ingyen, hanem 30 fillérért szállította a kirándulókat a 14 másodpercig tartó útvonalon. A korabeli sajtó minden orgánuma részletesen beszámolt az eseményről, de nemcsak komoly cikkek és a hírek szóltak az Úttörővasút modern fejlesztéséről, de a vicclapok sem hagyták szó nélkül a dolgot. Az Új Világ nevű lap viccrovatában még januárban jelent meg az alábbi poén a szerkezet kapcsán, arra célozva, hogy a fővárosi tömegközlekedésnek vannak égetőbb, fontosabb problémái is egy mozgólépcsőnél:
Mozgólépcső a hűvösvölgyi villamosvégállomásnál Mozgólépcső? Nekem nem új ez. Ilyesmit hallok én már régen. A hatoson csúcsforgalomban: „Hé, mozgás ott a lépcsőn kérem!″
Az eleinte hatalmas szenzációnak számító és óriási népszerűségnek örvendő mozgólépcsőt a kezdeti években példás sűrűséggel karbantartották, szerelték, tisztították, és időnként fel is újították. Később azonban, amikor már ingyen lehetett rajta utazni, kevesebb gondot fordítottak rá, így elkezdett amortizálódni, sőt, egyre gyakrabban nem is működött. Az 1960-as évek végén már úgy cikkeztek róla, mint egy szerkezetről, ami néha rendesen működik, de általában nem. Így múlik el a világ dicsősége.
1972-ben végül az M2-es metró teljes szakaszát átadták az utazóközönségnek, ráadásul több modern mozgólépcső is üzemelt az állomásokon. Ezzel pedig az egykor előremutató tesztlépcsőnek végleg befellegzett. 1973-ban szép csendben elbontották. Az egykori mozgólépcsőnek alul és felül is volt egy-egy – be- és kijáratként funkcionáló – épülete, a fentiben sokáig a Gyermekvasút modellezőköre működött.
(Borítókép: UVATERV - Fortepan)
