Hátborzongató históriák, rövid időre felszálló, nyálkás köd, csupaszon kopogó faágak, hosszúra nyúló árnyékok. Az őszi város nemcsak a csodás színes leveleket és a délutáni séták utáni bekuckózást jelentheti, az egyre rövidebbé váló nappalok és az ódon házak egy kis ijesztgetésre is alkalmat adnak. Ebbe szállunk be most néhány kísértethistóriával, városi legendával.
1/5
Margitszi
A Margit híd szellemeiről és a hozzájuk kapcsolódó balladáról korábbi cikkünkben már írtunk, azonban azt kevesen tudják, hogy a közelben lévő Margitsziget is szellemjárta hely. A város egyik legszebb zöldterülete többféle funkciót is betöltött az évszázadok folyamán, Domonkos-rendiek és premontreiek is működtek a területén, ám a békés lakókat a tatár és a török is háborgatta. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy szürkületkor többször is látták errefelé (egy huszár vagy katona társaságában) egy apáca szellemét bolyongani. A történetet még hátborzongatóbbá teszi, ha tudjuk, hogy a korábban használt, népszerű Nyulak szigete elnevezés egy latin elírásból is származhat, az eredeti latin név pedig arra utalt, hogy leprások éltek a város közelében lévő, de elzárt szigeten.
4/5
Vörös-kő
Egyik kedvenc kirándulóhelyünk a Visegrádi-hegységben a Budapestről is jól megközelíthető Vörös-kő. Legkönnyebben a csinos Tahitótfalu felől tudjuk megmászni a csúcsot. Amíg felérünk, hogy a panorámában gyönyörködjünk, számos kirándulóval találkozhatunk, egy mosoly és pár mondat erejéig szóba is elegyedhetünk velük. Legendák szerint azonban sokkal vadabb lények is szembejöhettek egykor velünk az erdőben... A környéken élt egy Mihók nevű favágó, aki az I. világháborúban elvesztette a fiát, amitől megbolondult, és baltájával bevette magát a rengetegbe. Nyugtalan szellemét pedig még sokáig lehetett látni a hegyekben, Mihók ugyanis baltával ijesztgette az erdő békésebb látogatóit szürkület idején.
Források:
- Foltkutatók
- Budapest Városom
- Budapest Romantikája
- Femina.hu
- Székesfehérvár és Vidéke, 1880 (8. évfolyam, 2–104. szám)
- Női portál
- Ghoststory