A kőbányai pincerendszer már régóta izgatta a fantáziánkat, mert nagyon kevés olyan budapesti, föld alatti helyszín és bánya van, amely ilyen jelentős szerepet játszott volna a város történetében és látogatható is lenne. És bár számos felvételt láttunk már, azt el sem tudtuk képzelni, milyen hátborzongató és izgalmas érzés lesz sokszor a felszín alatt majd 20 méterrel bolyongani a véget nem érő folyosókon. A BudapestScenes túrái közül a Csepeli bunkertúrán már jártunk, így ez sem maradhatott ki.
Megérkezve az egykori bánya járataiba – ahol helyenként koromsötét, és 10 fok körüli hőmérséklet fogadott minket – Levente mesélt a városrész történetéről, fellebbentve a fátylat címerének szimbolikájáról és valaha virágzó iparáról. Kőbánya geológiája és léte szorosan összefügg, a ma kerület, de valaha önálló város az Óhegy külszíni kőfejtőnek köszönheti létét, és ebből nőtt ki később a hatalmas bányarendszer is. Azonban a 19. század során több katasztrofális bányaomlás is volt, erről a sétán részletesebben is hallhattunk, illetve más, korszerűbb építési anyagok és módszerek megjelenése miatt végül lassan felhagytak a mészkőbányászattal. Az utolsó vésőnyomok és megkezdett tömbök helye még ma is látható néhol a kőben.
A pince teljes alapterülete 180 ezer négyzetméter, fésűs elrendezésben. Hogy mennyire veszélyes lehet itt egyedül kóborolni a terület ismerete nélkül, vagy hogy járhat az, aki ide véletlenül betéved, vagy egy szellőzőn keresztül bezuhan, azt leginkább az itt bolyongó és elhullott kisállatok történetén keresztül sejthetjük meg. Szerencsére mi egyetlen penészedő tetemmel se találkoztunk.
Miután a bányászattal felhagytak, a kőfejtő teljesen új funkciót kapott. A korban, amikor még nem voltak hatalmas ipari hűtők, vagy ha igen, hát azok is drágák és energiaigényesnek bizonyultak, így mi lehetne ideálisabb nagy mennyiségű bor vagy sör tárolására, mint egy barlangrendszer? Ezt használta ki Dreher Antal idetelepülő sörgyára is. De nemcsak a tárolás során használták a barlangokat, hanem az erjesztéshez is, illetve a hihetetlenül vízigényes sörkészítéshez szükséges hatalmas víztározók is itt húzódnak, az egyikhez fel is másztunk a túrán.
Egy kiépített óvóhely látogatása kapcsán megelevenedtek a hányatott háborús idők is a szemünk előtt. Részletesen megtudhattuk, hogyan építettek óvóhelyeket, milyen típusaik voltak, melyik mi ellen védett. A bánya föld alatti termeit Budapest második világháborús bombázása és ostroma alatt a civil lakosságból rengetegen, akár több tízezren is használhatták menedékként, a pontos adatok a mai napig bizonytalanok. De itt a helyszínen állva el tudjuk képzelni, ahogyan ezrek várják, hogy az angol és amerikai bombázók elvonuljanak. Közben pedig olyan hétköznapi, ám annál fontosabb részletek is kiderültek – amellett, hogy hogyan szűrték a mérges gázokat – hogy mondjuk egy órákig tartó légitámadás esetén hogyan oldották meg a vécézést, hiszen vízvezetékek legtöbbször biztonsági okokból nem voltak.
Ma a pince szinte teljes egésze üresen áll már, csak időszakosan használják, ám akkor nagyon kreatívan. Föld alatti bicikliversenyeket rendeznek, de láttunk még szalagokat a riói olimpiára készülő triatlonos csapat nevével is, illetve elhagyatott búvárszemüvegeket is. Leventétől tudtuk meg, hogy a világ számos pontjáról járnak ide gyakorolni a barlangi búvárok, és láthattuk az egyik merülő pontjukat is, a kristálytiszta, kéken derengő barlangi vízzel.
Már a túra föld alatti része során sokszor előkerült a bánya történetének talán legizgalmasabb periódusa, az 1944-es év második fele. Ekkor ugyanis, hogy az angol és amerikai bombázások ne semmisítsék meg a hazai repülőgépgyártást, a légitámadások elől részben ide, a föld alá költöztették le a Csepel-szigeteki Weiss Manfréd üzem egyes részlegeit.
Amit erről mesélt nekünk Levente, nagyrészt az ő kutatómunkájának az eredménye, így olyan dolgokat is hallhattunk és láthattunk, amiről sehol máshol nem olvashatunk. A jó másfél-kétórás pincetúra után szabadon bejárhattuk az üresen álló, de így is impozáns, Hild Károly és Feszl Frigyes tervezte Dreher-villát, ahol olyan kuriózumok is megmaradtak, mint az 1907-ből származó, szinte érintetlenül megőrződött konyhai részleg.
Mire mi a villa minden zugát felfedeztük, már el is indult a vetítés: a kőbányai pincékben működő repülőgépgyárban fél évet lehúzottPoszlovszky Rezső bácsival készített interjúfilm. Rezső bácsi olyan részletességgel és eleven humorral mesél nemcsak szürreális körülmények között működő repülőgépgyártásról, sorsszerű megmenekülésiről és a nyilasellenőrzésekről, de az egész korszakról is, hogy számunkra is átélhetővé és érthetővé válik a több mint hét évtizeddel ezelőtti múlt. Ráadásul a program után még e-mailben további, máshol nem elérhető és fellelhető, saját kutatáson alapuló interjúkat és videókat is kapunk túravezetőnktől.
A helyszín exkluzivitása, Levente profizmusa, lebilincselő előadásmódja és a mesélt és bemutatott anyagok sokszínűsége mind hozzájárultak ahhoz, hogy a túra mindenki számára feledhetetlen élménnyé váljon. A túrát bátran ajánljuk mindenkinek, hiszen az érintett témák olyan változatosak, hogy minden korosztály figyelmét lekötik. Egyedül arra figyeljünk, hogy mivel tényleg extrém helyen zajlik a program jelentős része, vízálló cipő, vastag pulóver, vagy akár kabát erősen javallott, mert odalent bizony hideg van, hiába tombol odakint még a késő nyári kánikula.
A kőbányai pincetúrák minden szerdán, este hétkor kezdődnek, a következő alkalom augusztus 23-án van. Érdemes előre jelentkezni, mert a helyek gyorsan betelnek.
