A Vörös-kő nem tartozik a legismertebb kirándulóhelyek közé, szóval a csendre és nyugalomra vágyó túrázóknak ideális terep. Tahitótfaluból indulva egy könnyed sétával érünk el az erdő széléhez, ahonnan a sárga útvonalat követve jutunk fel az 521 méteres hegycsúcsra. Miközben az Ugró-patak szurdoka mellett haladunk, érdemes lepillantani néha a mélyben csordogáló vízre. Utunkat itt-ott források szegélyezik, a Hétvályús nevűben a kulacsunkat is bátran megtölthetjük. Itt nem árt, ha megpihenünk egy kicsit, mert a következő 10-15 percben egy erősen meredek szakaszon kell majd felkapaszkodnunk a hegytetőre. A ránk váró látvány viszont kárpótol minden erőfeszítésért, hiszen a csodás Szentendrei-sziget nyújtózik el a lábunk előtt.
Megnézhetjük az 1948-ban épített Felszabadulási Emlékművet, de a környező élővilágra is vessünk pár pillantást, hiszen különféle színes virágokat, szegfűt és még kakukkfüvet is találhatunk. A piros jelzést követve egy szerpentines ösvényen jutunk le a Rekettyés-tóhoz, ahol ciripelő tücskök, rézsiklók és mocsári teknősök is szembejöhetnek, végül ugyanezen az útvonalon maradva Leányfalun lyukadunk ki, és a kirándulásunk itt véget is ér.
(Borítókép: Hirling Bálint - We Love Budapest)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
