Megmarad a Feneketlen-tó és a Szent Imre-templom szomszédságában álló egykori MSZMP-épület, a mögötte álló lakóépületek pedig alacsonyabbak lesznek az eredetileg tervezettnél.

„Budapest Főváros Kormányhivatala a kulturális tárca felkérésére elrendelte a XI. kerület, Villányi út 11–13. szám alatti ingatlanon a meglévő épület ideiglenes műemléki védelem alá helyezését” – derül ki a Válasz Online bejegyzéséből. Ahogy korábban mi is megírtuk, az egykori MSZMP oktatási központjának helyére prémium-lakóingatlan került volna, ám úgy tűnik, az épület megmenekül a bontástól.

A Magyar Szocialista Párt 2024 szeptemberében vált meg a Villányi út 11–13. alatt álló egykori székházától. Az új tulajdonos kollégiumot alakított ki az épületben, ám 2025 tavaszán a Forestay Development nyílt építészeti ötletpályázatot írt ki egy új lakóház megtervezésére a területen.

A fejlesztés jelentős lakossági ellenállást váltott ki, két civil szervezet pedig kezdeményezte a kormánynál, hogy az épületet helyezzék ideiglenes műemléki védelem alá, hiszen így nem bonthatják el a késő modern épületet. A terveket a Vikár és Lukács Építész Stúdió készítette, jelenleg a műemléki védelem szerinti finomhangolások zajlanak. Ahogy az Építészfórum írja,

megtartják a Balogh István tervezte épületet, annak értékeit és különleges elemeit, ugyanakkor a civil szervezetekkel és az önkormányzattal folytatott egyeztetéseknek megfelelően csökkentették a mögöttes két lakóépület szintjeinek számát, és meghatározták az épületek legmagasabb pontját is. 

Forrás: Építészfórum

(Borítókép: Bordács Ferenc – Fortepan)

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék