A Vegazzi a budapesti nápolyi pizzázók történetében régi motoros, bár néhány évig szünetelt, 2023 nyarától újra megtalálható a palettán, azonban az Ankert helyett a Jókai utcában foglalta el állandó helyét. Preyer Györgyhöz, a Vegazzi tulajdonosához köthető a 2017-ben nyílt első vegán pizzéria Budapesten, de ma már nem így definiálja a Vegazzit, azonban ugyanúgy nincs semmilyen állati eredetű összetevő a repertoárban. A Vegazzi Specialty Pizzeria egy olyan pizzázó, ahol tésztában, feltétrendszerben, gondolkodásmódban, működésben teljesen kilógnak a sorból, a ‛specialty‛ szó a névben pedig arra utal, amit az embereknek jelent az összes negatív és pozitív jelentésbeli hozadékával. Mivel nem akarják leutánozni a nem vegán pizzákat, itt például a vegán feta sem sajtként funkcionál a pizzán. Az étlapon egyébként kétféle pizza van: canotto stílusú nápolyi pizza, illetve a római, a pinsa romana. Összességében minden pizza egy másfajta identitású dolog, a marinárától a pizza ungheresén át a pizza BBQ-ig, amin meglepően fekete csokival és whiskeyvel is találkozhatunk. A „desszertpizzaként” is kérhető pinsa dolce arrabbiatát is kár kihagyni, mert az egyszerre édes, sós, pikáns és fűszeres ízegyüttes olyan élményt nyújt, amit még biztosan nem tapasztaltunk. Ezenkívül calzonét és levest is kóstolhatunk a Vegazziban, így egy komplett ebédre vagy vacsorára is betérhetünk. Ami garantált, hogy itt egy percig sem fogjuk hiányolni a húst, sőt, lehetséges, hogy azt is elfelejtjük, hogy egy teljesen vegán helyen jártunk... 

Címkék