Keresés EN

Az ODA a Czakó Kert helyén nyílt meg, így csak a Tabánig kell utaznunk, hogy egyszerre kóstolhassuk mindhárom kedvencünk finomságait: hiszen az IDE pizzái, a Buja Disznó(k) rántott húsai és a 101Bistro baói közül is válogathatunk. A hely továbbra is őrzi azt a nyugodt, kicsit rejtettebb, barátságos hangulatot, amit annyira szeretünk, csupán tulajdonosváltás történt, az üzemeltetést pedig Vidó Nóri viszi tovább, akinek pizzakisüzeme már korábban is itt működött. Az ODA ideális olyan ínyenc társaságok vagy családok számára is, melyek eltérő igényekkel érkeznek, néhány tagjuk különlegességekre, míg mások hagyományos ízekre vágynak. Desszertekben is erősek, hiszen a Czakóból ismert kedvencek közül is maradt néhány, például a tiramisu, de újdonság a szilvás pite, a 101Bistrósok jóvoltából pedig mooncake-et is kóstolhatunk. A finomságokat kézműves sörökkel, hazai borokkal, limonádékkal öblíthetjük le. Akkor is érdemes betérni, ha korán indul a nap, vagy éppen szeretnénk egy kis dőzsöléssel, hosszú brunchcsal kezdeni. Az ételek között a vegetáriánusok és gluténérzékenyek is találnak a fogukra valót, a könnyedebb fogások kedvelői pedig többféle saláta közül is választhatnak.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

IN TOWN Hotpot

A kínai gasztronómia sharing conceptjeként ismert hot potjáért nem is kell messzire menni, hiszen a kőbányai Monori Center az egyik legautentikusabb étteremmel mutatja meg a kínai ételek sava-borsát.

Shopping

Judapest Store

Az autentikusan a Kazinczy utcában található Judapest Store egy zsidó tematikájú, Budapestet fókuszba helyező bolt.

új hely Gasztró

David's Kitchen

A belváros legújabb helyére, a David's Kitchenre mondhatjuk, hogy pékség, azonban az nem fedi le teljesen a valóságot. A Klauzál téri üzlet esetében az angol bakeshop sokkal inkább kifejezi azt, hogy itt a remek kovászos kenyerek és pékáruk mellett más is kapható.

Gasztró

Tantuni House

Aki a gíroszt szereti, az minden bizonnyal szeretni fogja a tantunit is, az autentikus török street foodot, amelynek Budapesten a Tantuni House az otthona.

Neked ajánlott

A