A Fővám tér a IX. kerület ikonikus tere. Sok turista megfordul rajta, nemcsak azért, merthogy itt található a Központi Vásárcsarnok, hanem azért is, mert gyönyörű kilátás nyílik a Dunára, a Gellért Szállóra, a Gellért-hegyre, láthatjuk a Műegyetem robusztus épületét, na meg a pesti oldalon ezen a helyen kezdődik a Szabadság híd is, melyen átsétálhatunk a budai oldalra. Ráadásul a négyszög formájú téren bárhol is állunk, belátni az egészet. Itt magasodik a tér egyik jelképes, neoreneszánsz épülete és egyben névadója is, a Fővámpalota. Az Ybl Miklós tervei alapján készült épületet 1874. május 1-jén adták át, majd a teret is átkeresztelték Só térről Fővámmá. A Fővámpalota mára a Corvinus Egyetem központi épülete lett. Ezzel akkoriban fellendült a környék: 1896 októberében átadták a Feketeházy János tervezte Ferenc József hidat (a mai Szabadság híd), majd egy évvel később a Vásárcsarnokot. Bár kb. végleges formáját elnyerte, a név még egyszer megváltozott, méghozzá a háborút követően 1949-ben névadója a bolgár kommunisták legnagyobb hőse, Georgi Dimitrov lett. 1991-ben kapta csak vissza a terület az eredeti nevét: Fővám tér lett ismét, és ez azóta is így van. 

A Fővám tér gyakran látogatott tér és közlekedési csomópont, hiszen innen nyílik a híres Váci utca, ahol rengetegen fordulnak meg nap mint nap, lehet az vásárlás céljából, de jó pár étterem is található a hosszú utcán. Arrafelé van például a Passata 2.0 nápolyi pizzázó, valamint a Krumplis Lángos. Ha a Szabadság híddal ellentétes irányba fordulunk, akkor a Vámház körúton is felkaphatunk 1-2 jó ételt, amit akár a híd és a Duna közelében is elfogyaszthatunk. Street foodokból itt ugyanis nincsen hiány. Meleg és laktató levesért a LEVES.-be érdemes betérni, pizzáért peidg a MANU+-ba, ha pedig még beljebb sétálunk, akkor egy vegán burgert is felkaphatunk az EPOCH-ban. Ha beülnénk, és mondjuk távolabbi országok gasztronómiájába kóstolnánk bele, akkor a Biang Bisztró Vámház körúti egysége vár tárt kapukkal, sőt a Pampas Argentin Steakhouse is szerezhet új és izgalmas ízélményeket!

Címkék