A Fővám teret és a Szent Gellért teret összekötő Szabadság híd a budapestiek egy nagy kedvence, a "szabihidazás" pedig már fogalom. Szeretjük, mert fotogén, központi helyen van, fontos villamosok futnak át rajta (47, 48, 49), és jó kiülni a pillérjére (szigorúan az alsó szintekre). Kultikus helyszíne a 2016 nyara óta hídfoglalásoknak: ekkor a villamossínek felújítása miatt hónapokra lezárták a forgalom elől, a városlakók pedig kitelepedtek jógamatracokkal, grillsütőkkel, nyugágyakkal. A dolog a következő nyarakon is folytatódott, ekkor 4 hétvégén lett szabad a terep.

Pályafutását egyébként Ferenc József hídként kezdte, még 1896-ban, ekkor a magyar király személyesen verte bele az utolsó, ezüstből készült szegecset, egy gőzkalapács segítségével (ennek az emléke ma is megvan, a pesti hídfőnél). Még egy fun fact: a híd 333,6 méter hosszú, és akkor is megállna, ha a középső 49 méteres szakaszt kivennék.

Címkék