Továbbra sem ismerünk kompromisszumot a kiemelt programok diverzitása terén: kiállításokat, városnéző túrákat, borvacsorákat, slam poetry-esteket és filmfesztiválokat is ajánlunk az előttünk álló napokra!
Ismét összeválogattuk, merre érdemes elindulni, miről nem érdemes lemaradni az elkövetkezendő egy hétben, a termelői piacoktól a cseresznyefák virágzásáig.
Most tiéd lehet a Margit-sziget, de megveheted akár a Citadellát is! Újraélhetjük a Monopoly-lázat: az új Budapest tematikájú társasjáték nemsokára kapható lesz a boltokban.
Kossuthnak „hála” sokáig az egyik leggyűlöltebb magyar volt. Bár megítélése mára megváltozott, katonai pályáján és egykori kétes hírén kívül alig tudunk róla valamit.
A mai napon a víz világnapja alkalmából különféle programok várnak mindenkit a budapesti fürdőkben. A programok központja idén a Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda.
A hónap utolsó előtti hétvégéjére, és azon túl is számos olyan program jutott, amiket nem érdemes kihagyni, a közösségi reggeliktől a növényiskolán át a pszeudovallásos-milicista iparitechnóig.
Az érdeklődők és sétálni vágyók igényeire hangolta a Hosszúlépés csapata legújabb sorozatát, így a kisgyerekes szülők is csatlakozhatnak, ha nem akarják otthonhagyni a babákat.
Több nemzetközi filmfesztivál, építészeti filmnapok, nőnapi programok, bor- és sörkóstolók, új Gaspar Noé-film, tavaszváró és virágvásár, Xiu Xiu-koncert, a Bauhaus rejtett kincsei, növénybörze – csak egy kis ízelítő a következő egy hétre!
David Lynch első magyarországi kiállítása, több össznépi evés-ivás, premier előtti vetítés, és egy legendás DJ visszatérése miatt is érdemes várni az elkövetkezendő egy hetet.
Először lép fel Budapesten Nicki Minaj, visszatér a fánkfesztivál, bemutatják a legátfogóbb filmet Bud Spencerről, és még sok más program is lesz. Egy egész hétre való eseményt ajánlunk.
A főzdefriss sörök, alternatív Valentin-napi programok és különböző film-, valamint gasztrofesztiválok háromszögében kalandozva válogattunk programokat az elkövetkezendő négy napra.
Sikeres volt a múlt hétvégére meghirdetett mentőakció. Mások számára megunt vagy fölöslegessé vált növények költöztek be a Rákócity klubhelyiségébe, ami március 3-ig nyitva áll a téli lehangoltsággal küzdők előtt.
Először ad klubkoncertet Tom Odell, és lesz látható egy új hazai romantikus történelmi thriller, de az elkövetkezendő négy nap ezen felül is tartogat még kihagyhatatlan programokat.