Volt egyszer egy sorkatonaság
Régen minden jobb volt, ahogy a jól ismert, közhelyszerű mondás tartja. De azért van, ami régen sem volt jó: például a sorkatonaság, amit maximum az idő szépít meg utólag. Legalábbis a barátaim között, akik bevonultak anno, egy sem emlékszik vissza rá párás szemmel, inkább fojtott hangon káromkodni kezd, amikor megemlítem előtte a 2004-ben megszűnt, de addig minden egészséges férfi számára kötelező intézményt. Ehhez képest a Néprajzi Múzeum új kiállítása, ami egykori sorkatonák emlékeire épül, csupa olyan embert talált meg, akik számára kedves emlék ez az időszak az életükből.
Persze a katonaságot azért ügyesen meg lehetett úszni, csak megfelelő összeköttetés vagy egy jó helyre becsatornázott ismerős kellett hozzá, de van, akinek még az sem. Például nekem. Engem azért nem vittek el katonának a rendszerváltás után, mert szemüveges vagyok. Még híradósnak meg a konyhára sem voltam eléggé férfi a honvédség szerint. Őszintén szólva nem szomorodtam el, és még csak nem is reklamáltam. Hanem örültem. Mert láttam és hallgattam azokat a barátaimat, akik viszont – velem ellentétben – nem úszták meg a bevonulást. Az ő történeteik alapján
sok értelme nem volt az egésznek.
De szép is volt angyalbőrben!
A Néprajzi Múzeum új, Katonadolog című kiállítása viszont megcáfolja ezt: ha akkor szívből utálta is az ember a katonazubbonyban töltött sok-sok hónapot, utólag szinte mindenki látja az értelmét. Az adott neki rendszert, tartást, fegyelmet és figyelmet az életében, és még ilyen-olyan, a hétköznapokban jól működő készséget is. Ez és az ott született barátságok, bajtársi kapcsolatok sok ember számára határozták meg a későbbieket. Amikor a kiállításon jártam, bele is futottam két idősebb úrba, akikről – kihallgatva őket – megtudtam: együtt voltak katonák, úgyhogy alap, hogy együtt nézték meg a katonaságról szóló kiállítást is. Nosztalgiázott és nevetgélt a két egykori baka.
A kiállítás vendégköre, gondolná az ember, jellemzően az idősebb emberek, akik még tudják, mit jelent az, hogy stoki, centi meg a többi fura szó és kifejezés, ami a sorkatonasághoz köthető. Csakhogy amikor ott jártam, egész sok fiatallal is találkoztam, akiknek maximum az édesapjuk meg a nagyapjuk volt katona, ők viszont már csak hallottak arról, hogy voltak idők, amikor a fiúknak kötelező volt bevonulni – ha a katonaorvosok is úgy akarták. De belefutottam egy fiatal, hipszterkülsejű japán srácba is, akivel szóba elegyedtem, és kiderült róla, hogy történésznek tanul, a II. világháború utáni Kelet- és Közép-Európa a kutatási területe, és ezért látogatott el a Néprajzi Múzeumba. Sosem tudhatod, ki és miért áll melletted egy múzeumi kiállításon, mint ahogy azt sem tudtad előre, ki alszik majd melletted vagy alattad/feletted az emeletes ágyon, amikor bevonulsz.
Ahány katona, annyi történet
A Katonadolog nem a sorkatonaság történetét meséli el, de annyit azért közöl, hogy 1868-ban emelték törvényerőre a kötelező bevonulást a férfiak számára, és 2004. november végéig állt fenn a helyzet, bár akkor már csak fél évre kellett angyalbőrbe öltözni. Persze van, akinek még az is sok volt. A kiállítás viszont elsősorban azokról szól, akik szerették a katonaságot már akkor is, minden szívatása és abszurditása ellenére is, akik jó honvédek voltak, és akik még ma is szívesen emlékeznek vissza rá.
Mert a kiállítás az ő visszaemlékezéseikre épül, egy rakás sztoriból meg számtalan emléktárgyból áll és rendkívül szórakoztató. Bár túlmutat a rendszerváltáson, de azért elsősorban mégiscsak a szocialista évtizedekre összpontosít, így felfogható az egész kordokumentumként is. A személyes történetek nagy része vicces, ám akad köztük egészen bizarr is. Mint annak a szegény őznek az esete, akit becsempésztek a laktanyába és ott nevelgettek a honvédek, hogy ha kevés lesz az alapvetően rossz kaja, akkor majd levágják és megeszik. Szegény állat talán megúszta volna az egészet, ha az egyik kiskatona meg nem ijed tőle az egyik éjszakai őrségben és bele nem ereszt egy teljes tárat.
Biztos imperialista kémnek nézte szegény párát.
Katonadolog – A sorkatonaság emlékezete – kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Program adatai
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
