Város a fronton, Buda és Pest a török korban, 1526–1686 címmel nyílt kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM), vagy ahogy inkább ismerik, a Vármúzeumban. Mint ahogy sok minden más a történelmünkben, úgy a török uralom 150 éve is átértékelődött. Pusztulás helyett fejlődés jellemezte azt az időszakot, csak egy kicsit más irányba, mint ahogy korábban zajlott. A kiállítás 2027. április 18-ig látható.

Kereken 340 évvel ezelőtt űztük ki a törököt Budáról, meg úgy általában véve az országból, vagyis – csak hogy szakszerűek legyünk – vettük azt vissza az Oszmán Birodalomtól. Persze nem egyedül mi, magyarok foglaltuk vissza a várost, az országot, hanem az egyesült európai keresztény seregek, amit a német-római császár vezetett, és amihez szerte a kontinensről mindenféle náció tagjai is csatlakoztak önkéntesként vagy zsoldosként, és 

volt egy külön magyar csapat is, körülbelül 15 ezer fő.

A győzelemmel a Keletről érkező veszély azért még nem múlt el teljesen, de jelentős mértékben enyhült. Az 1686-os ostrom és Buda visszafoglalása nem egy jól elsült egyszeri próbálkozás, egyedi eset volt, hanem egy hosszan, közel 150 éven át tartó támadássorozat sokadik és végre sikeres próbálkozása.

Gyerekkoromban még úgy tanultam: amikor megjöttek a törökök az 1520-as évek közepe tájékán, rövid idő alatt végigpusztították az országot, mindent romba döntöttek és felégettek, és aki nem menekült el előlük, azt kíméletlenül felkoncolták, ha férfi volt, ha pedig nő, akkor megerőszakolták. Aztán visszaesett az életszínvonal, és 150 évre megrekedt a fejlődés is. A történelemtudomány azonban fejlődik, a régészek is egyre több múltbéli nyomra bukkannak, újabb és újabb következtetésekre és megállapításokra jutnak, így a múltról való tudásunk is idővel és általuk árnyalódik, változik. Amit például a török korról tanultam, arról ma már úgy tudjuk, hogy nem igaz. A török uralom alá eső magyar területek fejlődése ugyanis nem állt meg, épp ellenkezőleg, folytatódott, csak már nem az európai mérce szerint, hanem egy keleti nagyhatalom és annak életstílusa, gondolkodásmódja határozta meg az irányt. 

Az relatív, hogy Buda visszafoglalása mekkora dicsőség volt. A törökök ugyanis, amikor megérkeztek a városba 1526-ban, majd komolyabban 1541-ben, nem romboltak le semmit, hanem úgy foglalták el Budát, mint ahogy a kés hatol a vajba. A várost később sem bántották, hanem a már meglévőt fejlesztették és építették tovább. Egy multikulti, pezsgő várost hoztak létre, ahol békésen élt együtt a keresztény, a muszlim, a zsidó vallású és az ortodox, meg az oszmán, a délszláv és a magyar, és még az sem ütött vissza, hogy jelentős létszámú volt a katonalakosság. A budai magyarok 1000-1500-an voltak, és még a zsidó népről van adatunk, ők 500-1000 fővel képviseltették magukat a városban. 

Amire dicsőségként tekintünk, nevezetesen az 1686-os ostrom, épp az gyakorolt Budára negatív hatást. 

A város ugyanis pont akkor pusztult el, amikor visszafoglalták.

A házakat lerombolták, a lakosságot lekaszabolták. A harcok lezárulta után egész Budát gyakorlatilag újjá kellett építeni, lakhatóvá kellett tenni és ismét be kellett népesíteni. Mindezt úgy, hogy magyarok az 1700-as évek második feléig nem költözhettek Budára, hanem német ajkú telepesekkel dúsították fel a városi lakosságot. A magyarok pedig a Buda környéki falvakba szorultak vissza, meg persze ott volt nekik a Duna másik oldala, Pest. 

Az Oszmán Birodalom részévé, valamint multikultivá vált Buda – vagy ahogy ők hívták: Budun – nagyon sok mindent kapott az új uraiktól, ami elsősorban abból fakadt, hogy hozták magukkal a szokásaikat, a fejlett kultúrájukat. Az építészeti emlékek magukért beszélnek, és a rengeteg oszmán-török eredetű jövevényszavunk is arról árulkodik, hogy bőven vettünk át tőlük dolgokat. A legtöbben a fürdőkultúra gyökereivel tisztában vagyunk. De ott van még a pipázás szokásának elterjesztése, és ezzel szoros összefüggésben a kávézók és a teázók világa. 

Az oszmán-török uraink élen jártak a sportokban, a testmozgás nagyon fontos volt a számukra. Ők tették széles körben népszerűvé a birkózást vagy az íjászatot. Utóbbi a teljes népesség – vagyis a szegénytől a gazdagig, a polgártól a katonáig – kedvenc sportja volt akkoriban, Buda is tele lett kijelölt lőpályákkal. Speciális íjászati irányzat volt a távlövés, melynek első számú helyszíne a Gellért-hegy volt; innen kellett átlőni a túlpartra, minél messzebb lőni a Duna felett a pesti síkságra. 

A fürdő, a sportok és az élvezeti cikkek mellett jó pár új mesterség is meghonosodott az oszmán-török birodalom részévé tett egykori magyar földön. A változatos és az európai formáktól némiképp eltérő oszmán-török fegyverzet speciális fegyverkovácsokat kívánt. De mellettük egyre több lett a városban a szabó, a nyeregkészítő, a cukrász, a réz- és bőrműves is. Ekkoriban lett a nyelvünk része az a két szó, hogy papucs meg bogrács, és így a tárgykultúránk is gazdagabb lett azokkal a ma már teljesen hétköznapi, mindenki által jól ismert dolgokkal, amit e szavak jelentenek. 

(Borítókép: Keppel Ákos, Szebellédi Attila – BTM Vármúzeum)

Jön az első We Love Budapest Awards – 3 kategóriában keressük a főváros és környéke legjobb helyeit!

Tavasszal első alkalommal rendezzük meg a We Love Budapest Awardsot – nemcsak azt nézzük, hogy mi van a tányéron, milyen egy szállás vagy mit kínál egy kulturális vagy esti program, hanem azt is, milyen érzés megérkezni, ott lenni, majd később visszagondolni az élményre. 3 kategóriában keressük azokat a helyeket, amelyek emlékezetes élményt nyújtanak, a kategóriákat pedig külön alkategóriákban is díjazzuk majd.

Részleteket itt találtok!

hirdetés

Címkék