Egy árvíz utóhatásai
Volt egyszer egy zátony és a közelében egy másik: az egyiket Nyúlfutási-, a másikat pedig Kopaszi-zátonynak hívták. Utóbbi a kopársága miatt kapta a nevét, az előbbi – és ránézésre ez a furcsább elnevezés – meg egy olyan kifejezésről, amit a hajósok és a térképészek használtak. A nyúlfutást a sekély, szűk és kanyargós vízi folyosókra, és a nyúl úgy jön a képbe, hogy ezeken a helyeken a víz, akár egy nyúl, sebesen áramlik. A hirtelen felgyorsuló folyó viszont lassította a hajókat, mert a kiálló homokpadokat és zátonyokat óvatosan ki kellett kerülniük, különben megfeneklenek.
A két zátony együtt szűkületet hozott létre a folyómederben, ami a tél elmúltával rendszeresen gondot okozott mind Pesten, mind Budán. Amikor tavasszal elkezdődött az olvadás és elindult a jégzajlás, e két zátonyhoz érve a jégtáblák megrekedtek és feltorlódtak. Az így kialakult jégtorlaszok a víz normális és kiszámítható folyásának is az útjában álltak, ez pedig a XVIII–XIX. század folyamán rendszeresen jeges árvizeket okozott. Ezek közül a legpusztítóbb az 1838-as pesti árvíz volt, melynek során 153 ember vesztette életét, és több mint tízezer épület semmisült meg, emiatt pedig legalább 50 ezer ember vált hirtelen hajléktalanná. Így hát sürgősen cselekedni kellett!
Persze annyira gyorsan nem őröltek azok a malomkerekek, a szükséges munkálatok elvégzése ugyanis irdatlan összegbe került. Pedig a vízmérnök Vásárhelyi Pál azonnal kínált megoldást a problémára, ám a folyó- és mederszabályozásnak közel 9 millió forintnak megfelelő összeg lett volna a költsége, Pest város vezetői ezt pedig túl magasnak ítélték meg, ezért ideiglenesen ugyan, de elvetették a tervet. Ekkoriban ez a vidék mocsaras volt, kevésbé lakott, leginkább gyümölcsfás kertek voltak a jellemzők.
Végül 1870-ben megszületett az a törvény, ami a folyó szabályozásáról és egy párhuzammű – a folyási iránnyal párhuzamos gát – megépítését rendelte el. A munkálatok során ahol a Duna szélesebb volt a kelleténél – volt, ahol az ezer métert is elérte –, ott szűkítették, majd mélyebbre kotorták. A Nyúlfutási-zátony teljesen eltűnt, a Kopaszi-zátony viszont megmaradt. 1876-ra pedig megszületett a hosszú és akkor még teljesen sima, kopár, fátlan gát. Ez pedig a környékre is erősen hatott: több gyár is létesült, aminek köszönhetően rövid időn belül ez lett a főváros egyik ipari központja.
Volt egyszer egy tó
A fövennyel fedett, homokos gát 900 méter hosszú volt, és délen nem érintkezett a parttal, így egy mesterségesen kialakított öböl jött létre, a Lágymányosi-öböl. Közben megépült az öböl fölött átívelő Déli összekötő vasúti híd, ami Ferencvárost kötötte össze Kelenfölddel. Csakhogy a töltés pont kettévágta az öblöt. A déli felére téli kikötőt terveztek, amit azonban csak jóval később építettek meg, az északi részén pedig létrejött a Lágymányosi-tó. De sajnos nem olyan szerencsés csillagzat alatt született.
Az első hasznosítási kísérlet egy vigalmi negyed létrehozása volt török mintára az Orfeum tulajdonosa, Somossy Károly ötlete alapján, aki hatalmas kölcsönt vett fel grandiózus terve megvalósítására. A Konstantinápoly Budapesten nevű mulatónegyed megtervezésével a korszak neves építészeit, Kellner Lipótot és Gerster Kálmánt bízta meg. Az 1896 májusában megnyitott negyedben többek között színházak, kabarék, bazárok, mulatók és vendéglők várták a vendégeket, akiket a Dunagőzhajózási Társaság hajói szállítottak a helyszínre, ahova ráadásul potom pénzért lehetett belépni. A kezdeti lelkesedés azonban hamar elszállt, mert senki nem számolt az elviselhetetlen tömegben megjelenő szúnyogokkal. A vendégsereg elmaradt, a hely pedig fél évvel a megnyitása után bezárt. Somossy tönkrement.
Talán ennek is köszönhetően a tavat valahogy senki nem vette komolyan, nem tervezett vele igazán hosszú távra, így mindig levágtak belőle kisebb-nagyobb darabokat. A Műegyetem építése idején például több mint hetvenezer négyzetmétert töltöttek fel. Ami maradt belőle, azt haltenyésztésre, csónakázásra és strandolásra használták, majd megjelentek a horgászok és a sportolók is, elsősorban a vízi sportok űzői. Így a tó partján a már itt állt vendéglők mellett sorra nyíltak a csónakházak, illetve egy vízilabdapálya meg egy fedetlen uszoda is. Hajós Alfréd gyakran látogatott el ide, ez volt a kedvenc edzőhelye.
A feltöltési munkálatok azonban továbbra sem álltak le. Már a II. világháború előtt is jelentős területeket töltöttek fel, például azért, hogy megépüljön a téli kikötő, amit már régóta terveztek. Ám a nagy változás a háború után történt, amikor is szinte teljesen eltűnt a tó: 1,5 millió köbméternyi földdel és törmelékkel töltötték fel majdnem az egész medrét, és mindezt már a szocializmus évtizedei alatt, a kényszerű iparosítás érdekében: sorra bukkantak fel a gyárépületek és -telepek. Az egykori természetközeli hely pedig, ahol a város a szabadidejét töltötte, gyakorlatilag megszűnt létezni.
Újjászületés
A rendszerváltás után komolyabban megbicsakló magyar ipar üzemei és gyárai sorra bezártak, megszűntek, ami alól a Kopaszi-gát környékiek sem voltak kivételek. Ekkoriban tűnt el a tó maradéka is. A környék egyre jobban lepusztult, és ez a folyamat nagyjából az ezredforduló környékéig tartott. Bár volt egy hely, egy hamisítatlan piros-fehér kockás terítős hely, az Aranyhal, ami az 1970-es évektől dacolt az iparral, majd a lepusztulással; aki frankó halászlevet akart enni, az jól tudta, hogy ide kell kiautóznia. Az ezredfordulón aztán csatlakoztak hozzá társak, mint például a legendás – és később sajnos szomorú véget ért – West-Balkán, ami 2003-ig működött itt. Az Aranyhal 2005-ben zárt be.
2006-tól kezdődően változtak ismét jó irányba a dolgok a Kopaszi-gát kapcsán. Sorra nyíltak az éttermek, bisztrók és kávézók, létesítettek játszóteret is, és az egész területet úgy rendezték meg alakították, hogy ússzon a zöldben, és alapvetően parkos legyen, a szabadidő eltöltésére tökéletes helyszín. Aztán lett mellette MOL Campus, kialakítottak egy strandot, és elkezdték fejleszteni a BudaPart lakóparkot, a Kopaszi-gát végével szemben pedig a Dürer Kert nyitotta meg új helyét. Kellemes, szerethető helyszínt varázsoltak a Kopasziból, amibe, ha akarunk, beleköthetünk (lásd MOL Campus), mégis a mérleg pozitív előjelű serpenyőjébe tudunk több mindent belepakolni. Meg hát csak jobb így, mint lerobbant állapotában, vagy az ipar által leuralva.
Források:
(Borítókép: Bielik István – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
