Pesterzsébet közlekedését, városhoz való kapcsolódását meghatározza a Gubacsi híd, amely nevét a középkorban itt állt Gubacs faluról kapta, amit azonban teljesen elmosott a tatárjárás. A kerület mai arcát sokkal jobban meghatározza, hogy az 1860-as években egy külföldi bank kezdte meg a terület felparcellázását, így jött létre Kossuthfalva és Erzsébetfalva. Bár az itt élők többsége a csepeli és más környező üzemekben dolgozó munkások közül került ki, azért megjelentek jómódú polgárok is, akik igen csinos villákat építettek a közelben, és nem fukarkodtak, ha áldozni kellett a környékre. Ennek a világnak a maradéka például a Bocsák-villa, ahol ma a helytörténeti gyűjtemény működik. Az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom freskóit is érdemes megszemlélni, amelyeket Nagy Sándornak, a gödöllői művésztelep alkotójának köszönhetünk, a Tátra téri vásárcsarnok pedig világviszonylatban is az egyik első, art deco jegyeket mutató ilyen funkciójú épület.
Bár a Drasche-bérház és a körülötte található lakótelep elsőre talán nem szépségükkel keltik fel a figyelmet, ha kicsit jobban körbenézünk, feltűnik a sokféle park és közösségi tér, illetve a Drasche-ház modernsége, egyedi kerámiadíszei is. Ez a rész szépen mesél a helyi munkáséletről, az utcák neve is az ipari múltat idézi, ami szintén fontos szerepet töltött be a kerület életében. A Drasche maga is téglagyár volt, ami már 1852-től működött, de volt a kerületben papírgyár, gyufagyár és szappangyár is, a Helsinki úton még láthatunk néhány megmaradt épületet, ám ezek nagy része nincs túl jó állapotban, a rendszerváltást követő években ugyanis a gyárak többsége elhasalt.
Ettől eltekintve, ha megnézzük a Pesterzsébetet bemutató fotókat, akkor tűnik fel igazán, hogy az utóbbi évtizedekben mennyit fejlődött a kerület. A Duna-parti rész például teljesen megújult, és olyan szép lett, hogy még a város távolabbi részeiről is érdemes elbiciklizni ide. (A bringát azonban a parti rész elején le kell tennünk, ugyanis csak sétálni szabad.) Maga a koncepció egyébként nem sokat változott, a víz közelségéből áradó nyugalom, árnyékot adó faóriások várják a látogatót a parton, itt-ott lemehetünk a Dunához, miközben kajakosok, kenusok húznak el mellettünk. A helyi evezősélet sokat köszönhetett Somody Ödönnek, aki az 1920-as években hozott létre sporttelepet 5 csónakházzal, ez volt a korszakban az egyik legnagyobb területű evezőskomplexum. A Hullám Csónakházakban már akkor zajlott az élet, tekepálya és vendéglő is támogatta a környék közösségi életét. Sajnos a 20. század második felében hányatott sors jutott a létesítménynek. A felújítás a 2010-es években kezdődött, azóta viszont újra régi fényében ragyog a szakasz. A szépen rendbe szedett környéken számos éttermet, vendéglátóhelyet találunk.
Hasonlóan járt a környék másik adu ásza, a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő. Bár bizonyos szögből egészen úgy fest, mintha a törökök hagyták volna örökül, ez egyáltalán nincs így. Az első medencéket az 1930-as években létesítették, ekkor pedig igazi különlegességet is találtak: feltört a jódos-sós gyógyvíz, ami Budapesten csak itt és az országban is egy-két helyen található. Bár néhány éve ezt a létesítményt is hosszú kallódás után újították fel, a jódos-sós kutat sajnos egyelőre továbbra sem lehet használni, marad a többi medence.
A környék másik izgalmas és a közösségi élet szempontjából is meghatározó helyszíne a Csili Művelődési Központ, ami a főváros egyik legrégibb kulturális központja. Már a 40-es években a munkásközösségek életének fontos színtere volt, lehetett ismerkedni, kártyázni, a könyvtárnak, kórusoknak, sportköröknek hála önképzésben sem volt hiány. A II. világháború után, a 60-as években pedig a belvárostól kívül eső elhelyezkedés jelentett előnyt. Itt már lehetett a rendszer mindent látó szemének két pislantása között nagy bulikat rendezni olyan fellépőkkel, mint az Illés együttes, a Metró vagy épp Kovács Kati. Sőt,
1963-ban először itt lépett fel angol zenekar, amihez külön politikai engedélyt kellett kérni.
A Csili ma is működik, bár talán ritkábban járunk ide programokra, mint anyáink és nagyanyáink.
Bulik, szabad kultúra, munkások. Ma már nem feltétlen emiatt látogatunk Pesterzsébetre, a vendégek többségét a szabad levegő, a természet, a víz közelsége vonzza. A kerület ugyanakkor folyamatosan fejlődik, hatalmas utat tettek meg az elmúlt 10-20 évben, ami annak is köszönhető, hogy nagyon tudatosan kezelik értékeiket, integrálják múltjukat.
(Borítókép: Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
