Ma már csak halvány emlékeinkben él a budapesti háztetőkön éktelenkedő vörös csillag, pedig a jelkép egykor a fővárosi közterek legmeghatározóbb „dísze” volt. A vezetés annyira ragaszkodott hozzá, hogy még a Parlament kupoláját is hajlandóak lettek volna tönkretenni miatta…

A szocializmushoz és a kommunizmushoz kötődő vörös csillag a 20. század meghatározó politikai jelképe volt. A leggyakoribb értelmezés szerint a csillag az öt világrészt szimbolizálja, a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” jelszavának megfelelően, de jelentheti a munkáskéz öt ujját és egyes értelmezések szerint a proletárforradalomban részt vevő öt alapvető társadalmi csoportot is, a munkásságot, a parasztságot, az értelmiséget, az ifjúságot és a katonákat. Vannak, akik szerint a jelkép egyenesen egy 1908-as, Vörös csillag című, az utópisztikus kommunista társadalmat leíró orosz regényből ered, mások viszont úgy tartják, hogy kezdetben jelzőként használták, hogy megkülönböztessék a bolsevikbarát moszkvai csapatokat a frontról visszatérő katonáktól az I. világháborúban.

Akármi is a helyes értelmezés, tény, hogy a ma már önkényuralmi jelképnek számító csillag az 1919-es Tanácsköztársaság idejében jelent meg először a hazai köztereken, de a II. világháború és a rendszerváltás közötti évek során szaporodott csak el igazán az utcákon, háztetőkön, középületek homlokzatán, víz- és tűztornyokon, gyárakon, üzemeken, termelőszövetkezeteken, járműveken, iskolákban és munkahelyeken, a személyes okmányokon és a fizetőeszközökön – persze nemcsak nálunk, de Európa többi, szovjet megszállás alatt álló országában is. Néha az az abszurd helyzet is előállt, hogy fúrótornyokra helyezték fel, sőt a két világháború között a Lánchíd budai hídfőjénél, a Clark Ádám téren, Budapest egyik legrégebbi körforgalmának közepében virágokból rakták ki a csillagot.

1949 után szinte mindenhol lecserélték a régi koronás és a Kossuth-címereket, hogy helyükre emeljék a vörös jelképet, amit sok esetben a ház stílusához próbáltak igazítani – több-kevesebb sikerrel.

A csillag alatt megrogyott épületek

A szimbólumot sokszor szakszerűtlenül, egészen barbár módon helyezték fel a házakra. Az 50-es évek elején majdnem az Országház kupolája is áldozatul esett az átalakításnak. A csillagot, melyet eredetileg Sztálin születésnapja alkalmából, 1949. december 21-én akartak kihelyezni, 230 ezer forintért rendelte meg az Országgyűlés akkori elnöke, Drahos Lajos a csepeli Rákosi Mátyás Vas- és Fémművektől. Csakhogy a három méter átmérőjű, egytonnás szerkezet akár át is szakíthatta volna a huszártornyot, ezért ameddig csak lehetett, húzták-halasztották a felszerelését. Aztán a kivitelezőknek (nehogy halogatásukat szabotázsnak tekintsék) mégis kockáztatniuk kellett, és a munkálatokra végül 1950 augusztusában került sor. A kupolának nem lett baja, de a világítása hagyott némi kívánnivalót maga után, ugyanis a közepén elhelyezett izzó nem ragyogta be a csúcsait. A csillag ezért a sötétben kivehetetlen volt sokáig, ami miatt csak „elakadásjelzőnek” csúfolták a pestiek.

Az 1956-os forradalom során az új kormány elrendelte a csillag leszerelését. Egy munkás állítólag önhatalmúlag állt neki az akciónak, de az orosz megszállók miatt végül nem tudta befejezni, és gyorsan Nyugatra menekült a megtorlás elől. Még két évvel a rendszerváltás előtt is úgy tűnt, hogy a szimbólumtól már sosem szabadul meg az Országház, mikor Kádár János arról beszélt, hogy örök időre a Parlament csúcsán kell ragyognia. Aztán 1989 júniusában a Heti Budapest című újság már bátran pedzegetni kezdte: „meddig világít a parlament csillaga?”, ekkor zajlott ugyanis a kupola felújítása, és a munkálatok során egyszerűen leszerelhették volna. Pár hónappal később a kérdés okafogyottá vált: október 13-án kikapcsolták a világítását, és az Országgyűlés akkori elnöke, Szűrös Mátyás úgy rendelkezett, hogy a kupola felújítása az eredeti forma szerint történjen, azaz szedjék le a csillagot. 1990-ben elbontották a háromméteres jelképet, becsomagolták, helyére pedig az eredeti csúcsdíszt állították vissza, amit a Parlament alagsorában találtak meg. A vörös csillag az Országgyűlési Múzeum kiállításán látható ma.

De nemcsak az Országház, hanem a János-hegyi Erzsébet-kilátó csúcsa is majdnem odalett a hatalmas, piros fényben pompázó, ordenáré csillag miatt. Az 1954-ben felhelyezett csillag vasszerkezetének többtonnás súlya megrogyasztotta a kilátó szerkezetét, a felső szintek kövei elkezdtek szétcsúszni. A problémát csak a rendszerváltás után lehetett helyreállítani.

De felcsillagozták többek között a Szépművészeti Múzeumot, a Vígszínházat, a Nemzeti Múzeum timpanonjának tetejét, a Clark Ádám téri alagutat, a Keleti pályaudvar főhomlokzatát is – utóbbinak az óráját vonta körbe a csillag. A Postapalota tetején pedig egy többdimenziós, három oldalról is megcsodálható csillag éktelenkedett. Városképi szempontból mindegyik borzalmasan festett, a megszállóktól átvett tákolmány nemigen illet az épületek stílusához.

Hulló csillagok

Sok alkotás uralma mindössze 1956-ig tartott, hiszen számos helyen leverték a szovjet szimbólumokat, melyek később sem kerültek vissza a helyükre. De még így is maradt jó néhány a rendszerváltásig, sőt egy-két helyen a közelmúltig vagy akár a mai napig is. Az újpesti Szent István téri városháza épülete 1950-ben kapta meg új, vörös csillaggal kiegészített címerét, amiről az 1999-es felújítás alkalmával sem tüntették el a jelképet. A Bajcsy-Zsilinszky út 34. szám alatt található, 1888-ban épült háztömb szintén viseli még a kommunizmus nyomait, az egykori nyomdaépület tornyán ötágú csillagok látszódnak, igaz, egyikük sem piros.

1993 óta törvény tiltja a vörös csillag használatát, mióta önkényuralmi jelképpé vált a horogkereszttel, az SS-jelvénnyel, a nyilaskereszttel, a sarló és kalapáccsal együtt. A cikkben illusztrációként azért szerepelhet a csillag, mert a törvény alól kivételt képez, ha e jelképek ábrázolása ismeretterjesztő, tudományos vagy művészeti célokat szolgál.

Felhasznált irodalom:

(Borítókép: az Erzsébet-kilátó 1954-ben, Fortepan - Baráth Endre)

Címkék