Budapest gasztronómiája az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül, és ezen belül a pizzaszíntér az egyik legizgalmasabb területté vált. Egyre több olyan hely nyílik, ahol a minőség, a technológia és az alapanyagok tekintetében is felveszik a versenyt az olasz pizzériákkal. Mégis van egy réteg, amely valahogy kimarad ebből az élményből – nem érdeklődés hiányában, inkább lehetőség híján. Erre a jelenségre reagál a Pizza Social Club, amelynek ötlete Tóth Patrik, a Biga Pizza tulajdonosának fejéből pattant ki.
Sok fiatal nem feltétlenül jut el ezekbe a pizzázókba. Nem azért, mert ne érdekelné őket, hanem mert egyszerűen nincs meg az a platform vagy alkalom, ami közelebb hozná őket ezekhez a helyekhez
– fogalmaz. A koncepció éppen ezért szándékosan egyszerű:
minden esemény egy adott pizzázó köré épül, ahol a vendégek három különböző pizzát kóstolhatnak meg kedvezményes áron. Az est így egyszerre válik gasztronómiai felfedezéssé és közösségi élménnyé.
Egyetlen alkalom alatt képet kaphatunk arról, milyen stílusban gondolkodik az adott hely, milyen ízekkel dolgozik, és mi teszi igazán különlegessé.
A következő események a PSC szervezésében
A Hajós utcában található Circo Pizza az egyik legizgalmasabb szereplője a budapesti nápolyipizza-színtérnek. Ismertetőjegyük a laza, közvetlen hangulat, a kiváló minőségű alapanyagok, a merész, ám átgondolt ízkombinációk, natúr borokkal és specialty kávéval kiegészítve. A klasszikus vonalat tiszteletben tartva, de attól bátran eltérve olyan pizzákat alkotnak, amik valóban kilógnak a mezőnyből. Nem véletlen, hogy gyakran telt házzal mennek, és itt indul el az első Pizza Social Club- (PSC) esemény. Április 10-én a Circo Pizza ad otthont az első Pizza Social Club-estnek, ahol a hely három signature-pizzáját kóstolhatják a vendégek 50% kedvezménnyel.
Ha valaki úgy érzi, a pizza lehet több is, mint egy klasszikus street food fogás, akkor a Biga Budapest pontosan ezt a szemléletet hozza. Contemporanea stílus, kreatív ízkombinációk és minden pizzában egy külön történet. Itt az élmény nem áll meg a tányérnál – a különleges pizzákat gondosan felépített italkínálat és signature-koktélok egészítik ki. Április 24-én a Biga Budapest ad otthont a második Pizza Social Club-eseménynek, ahol a hely 3 bestseller pizzája érhető majd el fél áron – ráadásul áprilisban már a legfrissebb étlappal is találkozhatunk.
Ha valaki egy igazán laza, zöld környezetben élvezné a pizzát, akkor a Budapest Gardenben található szabadtéri pizzázót, a Cukorborsó Budát érdemes megcélozni május elején, ahol a friss levegő, a közvetlen hangulat és a minőségi nápolyi pizzák találkoznak. Itt minden adott egy könnyed baráti programhoz: napsütés, chill vibe és frissen sült pizzák egy helyen. Május 8-án ad otthont a Pizza Social Club következő állomásának a Cukorborsó Buda, ahol 3 kiválasztott pizzára lesz 50% kedvezmény.
Pizzával kerek az élet
A Pizza Social Club eseményein tudatosan a pizzák és a pizzázók kerülnek a középpontba. Nincs túlgondolt körítés, a cél az, hogy a résztvevők a minőségre és az ízekre figyeljenek.
Ez azért is fontos, mert a pizza sokak fejében MÉG MINDIG gyorsételként él, miközben a modern pizzériákban komoly szakmai munka zajlik.
Többnapos fermentáció, precízen beállított hidratáció, speciális lisztek és gondosan válogatott alapanyagok adják azt az összetett végeredményt, amit egy jó szelettel megkóstolunk. A Pizza Social Club egyik küldetése éppen ennek a háttérmunkának a láthatóvá tétele. Nem didaktikus módon, hanem élményeken keresztül: egy este alatt érthetővé válik, mennyi tudás és kísérletezés van egy-egy recept mögött. A kezdeményezés ennél azonban többre is vállalkozik. Hidat épít a város pizzázói és a fiatal, nyitott közönség között, miközben közösségi teret teremt. Egy olyan platformot, ahol nemcsak enni lehet, hanem találkozni, beszélgetni, kapcsolódni is.
A Pizza Social Club célja alapvetően az, hogy hidat építsen Budapest pizzázói és a fiatal városi közönség között
– foglalja össze Patrik. Ha pedig a koncepció hosszú távon is működik, könnyen lehet, hogy egy újfajta városi közösség születik meg körülötte – ahol az emberek már nemcsak egy jó pizzáért érkeznek, hanem magáért az élményért.
(Borítókép: Polyák Attila – We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
